Az extravagáns műfaji kalandozásairól ismert, fennállásának negyvenedik évfordulóját nemrég megérő amerikai vonósnégyes mindig is szerette a határokat feszegetni: már 1986os, kortárs szerzőket felvonultató albumuk végére odacsempészték egy Jimi Hendrixszám feldolgozását. Az első pillantásra szemtelen fricskának tűnő gesztus mélyebb értelmét a később kibontakozó, rendkívül változatos lemeztermést hozó pályafutás igazolta: a Kronos Quartet közérthető kortárs zenei nyelvezetet keres, melyben a klasszikus zenei hagyomány, a jazz, a rock és a földkerekség népeinek zenéje egyaránt megfér egymás mellett.
Az A Thousand Thoughts az együttes világzenei törekvéseinek legújabb példájaként kompromisszummentes, éles hajtűkanyarokkal tűzdelt utazásra invitál, melynek során a kezdő skandináv népdal (Tusen Tankar) megható egyszerűsége után sokáig nincs nyugta a hallgatónak. A keleti kultúra aprópénzre váltott csecsebecséivel már torkig vagyunk, a Kronos Quartet mégis képes a török, az afganisztáni, az afrikai vagy akár kínai népzenét élővé, újszerűvé varázsolni. Sem egyenletes dobgép, sem andalító szintiszőnyeg, sőt még a dalforma ismerős építkezése sem könnyíti meg a befogadást, az ezúttal három korábbi gordonkásukkal, valamint a számos alkalmi közreműködővel kiegészült együttes pedig aprólékos precizitással, szokás szerint kíméletlenül szikár hangzásban tolmácsolja a választott darabokat.
Míg elérünk a hetvennégy perces játékidejű album zárótételéhez, a többek között Mahalia Jackson, Elvis Presley és Johnny Cash által is feldolgozott Danny Boyhoz, bizonyossággá érik bennünk: ilyen inspiratív változatossággal, mégis azonnal felismerhető hangzásvilággal csak olyan zenekar képes muzsikálni, melynek tagjai nem spórolják meg játékuk közös végiggondolását, ugyanakkor rábízzák magukat az ihlet teremtőerejére. A Kronos Quartet ezeregy gondolatnyi életműve – ahogy a Föld nevű bolygó zenéjének szédítő sokfélesége – most itt lüktet esszenciaként a fülünkben. S ha hagyjuk, a szívünkben is.
