Európai püspökök az ökológiai válságról

Az ökológiai válság, vagyis a teremtett világ ajándékainak oktalan és felelőtlen kizsákmányolása, amelyet napjaink Európájában tapasztalunk, nem választható el földrészünk jelenlegi erkölcsi válságától, hiszen befolyással vannak egymásra. A szentatya is emlékeztetett arra, hogy bolygónk ökológiájának tényleges megóvása nem létezhet a humánökológiáról való komoly gondolkodás, lelki megtérés és életmódváltás nélkül. A teremtett világ védelmének témája gyakran tudományos, politikai és erkölcsi ügyekre fókuszál. A lelki, teológiai és antropológiai nézőpont a világ megóvásának alapja, és az nem pusztán politikai vagy gazdasági célokhoz kötődik. A problémát a továbbiakban nem lehet részleteire bontva kezelni, hiszen az emberi személy egységes egész – húzta alá Duarte da Cunha.

 

 Látogatás a komáromi biodízelüzemben

Erdő Péter bíboros újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a zarándoklat egy többéves program része. Egyes püspöki konferenciák külön is foglalkoztak már a környezetvédelem ügyével, de a CCEE-nek is volt egy olyan plenáris ülése, amelyet a teremtésvédelemnek szenteltek. A nem katolikus európai keresztény egyházak szövetségével – a CEC-vel – közös tematikus évet is szerveztek a téma köré. A közös zarándoklat figyelmeztet, hogy nem elég dolgozni, szakmai kérdésekkel foglalkozni, hanem meg kell erősítenünk magunkban az Istenbe vetett bizalmat is. Imádkoznunk is kell, mind a teremtett világért, mind szakmai munkánk eredményéért.

Erdő Péter arról is beszélt, hogy a nagy tőkés társaságok sokszor csak a pillanatnyi gazdasági hasznot tartják szem előtt, és felelőtlenül bánnak a környezettel. Az igazságosság kérdésével mindenképpen foglalkozni kell. A környezetet, a teremtett világot nem tudjuk megfelelően védeni mindaddig, ameddig bizonyos népeket, közösségeket a gazdasági csőd, a pusztulás, az éhhalál fenyeget, ha nem zsákmányolják ki a környezetüket, a természetet. Ez arra figyelmeztet, hogy az igazságosság jegyében gondolnunk kell ezekre az emberekre: olyan elosztási rendet kellene biztosítanunk a világban, hogy senki ne kényszerüljön a természet tönkretétele árán megélni. Ezért több püspöki kar manapság közös bizottságban foglalkozik a természetvédelemmel, az igazságosság és a béke kérdésével, valamint a migráció problematikájával, amely a felsorolt szempontokkal szorosan összefügg. XVI. Benedek pápa Erdő Péter bíborosnak küldött táviratában jókívánságait fejezte ki a résztvevőknek.

A zarándokútra a nagyobb európai katolikus hírügynökségek munkatársai is meghívót kaptak. Jelen volt a vatikáni televízió stábja is, hogy összeállítást készítsen az Esztergomból hajóval Komáromba és Pozsonyba menő zarándokokról, akik ezt követően busszal, vonattal utaztak, majd az utolsó tíz kilométeres szakaszt gyalog tették meg Mariazellig.

Az ötnapos, három európai országon át tartó zarándoklat végén a résztvevők zárónyilatkozatot adtak ki, amelyben hangsúlyozzák, hogy a zarándoklattal az ökológiai kérdések lelki és erkölcsi dimenziójának megújításához próbáltak segítséget adni. Ezért felhívták a figyelmet az örökségül kapott értékekre, amelyek a Biblián, a hagyományokon és a teológián alapulnak, az emberi értelemben gyökereznek, és amelyeket az egyház szociális tanításával szembesülve az egész emberiségnek meg kell ismernie. Hét pontban összefoglalták a zarándoklaton is megerősített elveket, leszögezve: minden ember jóléte a közösség jólététől függ. Jogtalanságot követ el, aki túlzott fogyasztás révén az Isten által adott javakat csupán egyesek számára akarja elérhetővé tenni, illetve üzletet csinál ebből.

A résztvevők fontosnak tartják, hogy a családok, a plébániák, az iskolák bekapcsolásával támogatást kapjanak a helyi vállalkozások. A nyilatkozat kiemeli a szolidaritás fontosságát, amellyel a szegényeket, a védteleneket kell szolgálnunk. Segíteni kell a szegényebb nemzeteket, hogy kevésbé szenvedjenek a természeti katasztrófák következményeitől, s hogy a ma élő nemzedék ne élje fel az utódaink számára is fontos természeti javakat. A természet könyve egy és oszthatatlan, ezért a természet tiszteletben tartása ugyanazt jelenti, mint a teremtésé – szögezi le végül a zarándoklat zárónyilatkozata.

Fotó: Bókay László

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .