Az utolsó vacsorán Jézus meghagyta apostolainak: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” Az ősegyház – Szent Pál tanúsága szerint (1 Kor 11,17–33) – már korán elkezdte megtartani az áldozati lakomát, amelyen a hívők a kenyér és a bor színe alatt részesedtek Krisztus testében és vérében. Az Eucharisztia üdvösséges áldozat: Jézus kereszthalálának és feltámadásának hathatós megjelenítése, és egyben megosztott kenyér: akik az egy kenyérből, Krisztus testéből részesednek, az Úr testét, az egyházat építik.
Amikor Szent Pál azt állítja, hogy Krisztus tagjai vagyunk (1Kor 12,27), azt akarja mondani, hogy a fő testével, az egyházzal eleven kapcsolatban vagyunk. Ha hiszünk Krisztusban, az élet kenyerében, a szeretet által építjük a testet, annak egységét. Egymást szeretve egyetlen „testet” alkotunk (1Kor 10,16–17), és az emberiségben is az egységen munkálkodunk.
A megdicsőült Krisztus kiárasztotta Lelkét szívünkbe, megkaptuk a szeretet ajándékát, amely egyesíti a hívőket. A megosztott kenyér felszólítás és küldetés is számunkra: mindennapi életünkben is meg kell nyilvánulnia, tettekben kell kifejeződnie az egyesítő szeretetnek. A feltámadt Krisztus Lelke megszenteli, átalakítja az oltárra vitt ajándékainkat, amelyek munkánkat, emberi erőfeszítésünket jelképezik, és általunk alakítja, a beteljesedéshez segíti világunkat. Az általunk humanizált világot, a nagy Ostyát, majd a történelem végén a feltámadt Krisztus Lelke változtatja át.
