Esély az újrakezdésre

A végső cél az volt, hogy minél többen a pályázati időszak lejárta után is dolgozzanak, képesek legyenek önálló álláskeresésre, albérlet vagy megfelelő színvonalú szállás fenntartására – azaz kilépjenek a hajléktalan életformából. A program előkészítése 2010 februárjában indult, az első hajléktalan emberek beiskolázására decemberben került sor. Húszan OKJ-s elektronikaihulladék-válogató, illetve -feldolgozó, húszan takarító- és takarítógépkezelő, húszan pedig betanított kőműves- és akkreditált festőképzésen vettek részt. A takarítók közül tizenkilencen, az elektronikai bontók közül tizenheten, a kőművesek és festők közül tizennégyen tettek sikeres záróvizsgát. A résztvevők a program ideje alatt lakhatási támogatást, BKV-bérletet és pénzbeli támogatást kaptak, az új szakma elsajátítása mellett pedig tanulástechnikai, álláskereső és önismereti tréningen is részt vettek.



A 2012. április 20-án zárult program egyértelműen sikeresnek bizonyult, hisz a támogatott időszak végén csupán tizenheten kerültek vissza a hajléktalan ellátás intézményeibe. A résztvevők fele újonnan tanult ismereteit hasznosítva piaci körülmények között is tovább dolgozik, huszonhatan bejelentett munkával rendelkeznek, négyen pedig alkalmi munkát végeznek. 

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.