Életvezetés: Régebben az „erkölcsös–erkölcstelen” jelzőt inkább az egyes tettekre alkalmazták. Ma már jobban hangsúlyozzuk az élet folyamatszerűségét, azaz nem az egyedi élet egy-egy fényképe az igazán fontos, hanem az élet filmjének egésze. Az egyes képek csak az életfolyam egészéből kiragadott pillanatfelvételek, amelyeket nem lehet igazán megérteni és erkölcsileg értékelni a folyamat ismerete nélkül. Bár továbbra is megítéljük az egyes tettet (nevezhetjük erkölcsösnek, illetve erkölcstelennek), de lényegesebb az életfolyam egészét erkölcsössé tenni. Vajon az életvezetés az értékek felé tart, vagy éppen távolodóban van azoktól?
A legnagyobb erkölcsi tett nem egy konkrét cselekedet, hanem az életmű egésze. Az egyes erkölcsös tettek mozaikkövei építik fel az életművet. A legnagyobb boldogság az életvezetés egészének igazsága, jósága; de a legnagyobb keserűség is az egész elrontott élet miatt alakulhat ki. Az erkölcstan tehát nem csupán egy szellemi tornamutatvány, nemcsak az ész absztrakt reflexiója, hanem annak gyakorlati alkalmazása is.
Értékek szerinti: A belső (lelkiismeret) és a külső normák (szabályok, törvények) is alapvetően az értékekre vonatkoznak. A külső normák a lelkiismeretes emberek életvezetése, tradíciója révén alakulnak ki. Amit az emberiség lelkiismeretében megért, azt igyekszik lefordítani a külső normák, a szabályok szintjére, s ha kell, a jog szintjére is. Ha egy tett megfelel az értékeknek, akkor nevezzük „jónak”, ha eltér azoktól, akkor „rossznak”. Az értékek persze attól értékek, hogy az emberséges életre vezetnek. Így ha az erkölcs valamit értéktelennek tart (vagy egyenesen bűnösnek), akkor nem pusztán egy tetszőleges tiltásról van szó, hanem azt érti alatta, hogy az az emberséggel ellentétes. A méregre nem azért írják rá, hogy „méreg”, mert valaki önkényesen így dönt, hanem mert az adott szer pusztítja az életet, öl. Az erkölcstan célja, hogy néven nevezze a valódi, éltető értékeket, igyekezzünk azokra nevelni magunkat és másokat. Ugyanígy hivatása az is, hogy kérlelhetetlenül leplezze a hamisságokat, amelyek ellopják az embertől az igazi életet, s így tulajdonképpen ölnek.
Jelenits István szerint az erkölcs valójában „igyekezet”, hogy emberségesek maradjunk, hiszen az ember ki is fordulhat magából, embertelenné is válhat. Igyekeznie kell hát, hogy emberséges, erkölcsös legyen. Az erkölcstanóra nem más, mint ennek az igyekezetnek a megnyilvánulása.
