Az első rész elsősorban jogtörténeti vizsgálódás. A keresztény gondolkodás már a korai időkben tisztázta, hogy a bűn az erkölcs területéhez, a bűncselekmény pedig a jog világához tartozik. A Szentírás tanítását egészen röviden összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a bűn személyes emberi cselekedet, amely Isten parancsának megszegésében áll. Szent Ágoston a bűnt az örök törvény megszegésével hozta összefüggésbe, míg Petrus Abelardus azt tartotta bűnnek, ami a lelkiismeret ellen van. Ezt a nézetet Petrus Lombardus helyesbítette, aki a bűnt úgy határozta meg, mint rossz külső és belső cselekedetet. A XII. századtól kezdték egymástól elválasztva tárgyalni a bűn és a bűncselekmény fogalmát. A középkori gyóntatói summák pedig esetmegoldásaikkal irányt mutattak a további reflexió számára.
A könyv második felében az 1917-es és a ma hatályos, 1983-as Egyházi Törvénykönyvet vizsgálja a szerző. Megállapítja, hogy míg a korábbi Codex meghatározta, mi a bűncselekmény, addig az új – többek között a „minden meghatározás veszélyes a jogban” elv szerint – tartózkodik a közvetlen definíciótól, ami nem azt jelenti, hogy a fogalmat homályban hagyja, hiszen több helyen is találkozhatunk a korábbi meghatározás elemeivel.
Ugyanitt felvetődik az a kérdés is, hogy vajon a bűncselekmény mindig valamilyen törvény vagy parancs áthágását jelenti-e. A szerző hangsúlyozza, hogy nem feltétlenül. Súlyos esetekben azonban az egyház nem mondhat le arról, hogy büntetőjogilag is fellépjen, pusztán azért, mert a tételes egyházi törvények megalkotói nem látták előre egy-egy bűn vagy jogsértés következményeit, és elmulasztották azt büntetéssel is szankcionálni.
Erdő Péter legújabb könyve mindazok számára hasznos olvasmány lehet, akik az erkölcs és a jog kapcsolatának kérdései iránt érdeklődnek.
(Erdő Péter: A bűn és a bűncselekmény. Szent István Társulat, 2013)
