Az eltelt húsz évben sok emlékezetes feleletet hallottam saját diákjaimtól, de érettségi elnökként más iskolákba is betekinthettem. Az emelt szintű érettségiztetés pedig, amikor önként vállalt, kedves tárgyából felel a diák, igazi csemege a tanárnak. Ülünk az asztal két oldalán, a gyerekek beszélnek, én pedig jobb esetben csak hallgatom őket. Egy irodalomfeleletben összesűrűsödik az együtt eltöltött órák minden beszélgetése, vitája, a szövegek megértésének közös élménye vagy kudarca. Nem a megtanult tétel áll a középpontban, hanem az a szemlélet- és gondolkodásmód, ahogyan közelíthetünk a művészethez.
Három évvel ezelőtt érettségizett osztályom elnökként egy nyugdíjas matematika szakos tanárt kapott. Kedvesen figyelte a gyerekeket, de a második naptól egyre izgatottabbá vált, a magyarfeleletek után kérdéseket tett fel a diákoknak. Kölcsönkérte E. T. A. Hoffmann Az arany virágcserép című regényét, másnapra el is olvasta. A szünetekben is érezhető volt, hogy személyes szinteken érintették a hallottak. A bizonyítványok kiosztásakor elmondott beszédében aztán megvallotta, min ment keresztül a velünk töltött három és fél napban: az itt hallottak és tapasztaltak alapján át kell gondolnia az Istennel való kapcsolatát…
Az őszinte szavak megrendítették a gyerekeket. Az érettségi vizsga ebben a pillanatban mintha átértékelődött volna bennük: már nemcsak a tanultak szolgai ismétlését jelentette, hanem tanúságtételt mindarról, ami fontossá vált számukra a közösen megélt években. És talán azt is megértették, hogy az érettség nem lezárt állapot, amely a bizonyítványban testet öltve a társadalmi érvényesülés elengedhetetlen feltétele.
Éretté válni, tanúságot tenni, betölteni küldetésünket – életünk feladata, szentté válásunk története.
Ki is mondhatja magát érettnek?
a szerző pedagógus
