Érd-óvárosi templom

A római katolikus templom szentélye és hajójának falai már a XV. században álltak, de az istenházát a török időben felrobbantották. Mint annyi más esetben is, sem a templomot, sem a népet nem sikerült teljes egészében elpusztítani. 1703-ban, a földbirtokos Illésházy család és a hívek segítségével a templom hajóját újra beboltozták, s a templomépítő hit erejével a nép élete is új lendületet kapott. A korabeli összeírások szerint a környéken hamarosan virágzó szőlőművelő és gyümölcstermesztő kultúra alakult ki, s a század végére Érd is mezővárosi rangra emelkedett. A gazdag belső díszítésű és felszereltségű templomot 1723-ban szentelték fel. Főoltárán Szent Ferenc és Péter szobra állt, és Mihály arkangyal képe volt látható. Az 1774-ben épült templomtorony érdekessége, hogy az órapárkány alatti falszakaszába két régi sírkövet is beépítettek. Az 1818-as canonica visitatio (egyházmegyei jegyzőkönyv) megemlékezik a templom körüli régi temetőről és „kerítőfalról”, továbbá ekkor említik először a ma is meglévő hatoszlopos, copf stílusú oltárt. A történelem viharait átélt „ófalusi” templom északi falának tövébe temették el a szent életű vizitációs nővért, Bogner Mária Margitot. Sírján, 1933-ban bekövetkezett halála óta mindig van virág, s mellette sok hívő fohászkodik imádságba merülve égi közbenjárásáért, s azért, hogy „mihamarabb mint a szeretet és a hűség példaképét, oltárainkon tisztelhessük” őt. Reménybeli közelgő boldoggá avatását az egyházközség, a székesfehérvári egyházmegye, s rajta keresztül a magyar egyház Margit nővér templomának megújulásával is szeretné köszönteni. A helyreállítás már tavaly megkezdődött, de a további munkákhoz szükséges forrásokat az egyházközség csak közös összefogással tudja biztosítani. Erre a célra bankszámlát (11 103808-18717330-37000004) nyitottak. Spányi Antal székesfehérvári püspök az érd-óvárosi templom javára március 25-ére templomi gyűjtést hirdetett. Arra kérik a híveket, hogy a város egyik büszkeségének megmentése érdekében, Bogner Mária Margit iránti tiszteletük jegyében adakozzanak, hogy az ősök templomújító példáját követve, méltóképpen ünnepelhessék Isten dicsőségét.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .