Emlékezés és emlékeztetés

Templomrom magasodik a kissé kietlen, késő ősziesnek látszó tájban. A sötétlila égbolt súlyosan nehezedik a falu fehérre meszelt kis házaira. A hatalmas épület maradványai markánsan emelkednek ki a térből, s a pasztózus festésmód felerősíti a hatalmas kövekből épült templom anyagszerűségét. Zsámbéki hajnal I. – ez a címe Nagy B. István (1933–2006) az 1970-es évek elején festett képének. Azért I., mert a későbbiekben még rengeteg újabb változat készült, körülbelül hetven kép témája a zsámbéki templom. Ez a régi rom igazi ihlető forrásként élhetett a festő lelkében. Nem csoda, ha így érezte, hiszen túlzás nélkül állíthatjuk, olyan, mintha az egész magyar történelem átviharzott volna e tájon. A zsámbéki premontrei, majd pálos rendi templom 1258-ra épült fel késő román stílusban, helyenként gótikus elemekkel. Túlélte a történelem számos pusztítását, ám 1763-ban földrengés rázta meg, és azóta Magyarország talán legszebb romépülete. Nagy B. István zsámbéki festményei variációk egy témára – akárcsak Claude Monet sorozata a roueni katedrálisról, amelyről 1892 és 1894 között több mint harminc képet festett a legkülönbözőbb napszakokban. „Egy részben kétségbeesett, tébolyult útkeresés, helykeresés, pozíciókeresés, de ezzel párhuzamosan egy jelentéktelennek látszó kis fölismerés és vállalkozás; a zsámbéki templomról. Valamikor a 60-as évek legelején jöttem rá a közismert fotót látva, hogy nekem ez a templom nagyon sokat jelent” – emlékezett vissza Nagy B. István a kezdetekre 2006 júliusában Verőcén, a Magyar Rádió irodalmi szerkesztőjének adott interjújában.
Nagy B. István sokoldalú tevékenységét nehéz egyetlen cikkben összefoglalni, még akkor is, ha egy olyan remek könyv áll a rendelkezésünkre, mint amit az Arcus Kiadó jelentett meg róla 2010-ben. Az egykor Vácott élt festő igazi intellektuális művész volt, aki nemcsak festeni tudott, hanem beszélni és írni is a művészetről. Képes volt arra, hogy megfogalmazza, mit miért csinál, és el tudta helyezni magát a magyar művészeti élet horizontján. E gazdag életutat bejárt mester művészeti tevékenységéről szólva beszélnünk kell tanári működéséről is. Az új nemzedékeket mindig is kiváló mesterek oktatták a Képzőművészeti Főiskolán. Csak egy nevet említsünk a sok közül: Szőnyi Istvánt, aki egyébként Nagy B. István tanára is volt az Andrássy úti intézmény festő szakán.
Nagy B. 1988-tól 2003-ig az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola rajz tanszékének vezetője volt, itteni pedagógiai munkásságának egyik eredménye a vizuális kommunikáció szak, amelyet
ő alapított és indított el. 1995-ben a Minnesotai Tweed Egyetem vendégprofesszora volt Duluth- ban, 1994-től a Felsőoktatási Vizuális Nevelési Kollégium tagja – hogy tanári működésének csak néhány fontos állomását említsük.
A kezdeti időszakra visszatérve: festői pályáját ő is úgy kezdte, mint sokan mások. A főiskolai években eleinte a látható világ leképezése, realista értelmezése volt fontos a számára. Legalábbis ez látszik a Városrészlet (1961), az N. tanárnő vagy a Könyöklő portré apámról című képein. A Várakozás a révre (1962) című festményén jól érezhető mestere, Szőnyi István hatása. De az útkeresés nem tartott sokáig, hamar megtalálta saját formanyelvét, egyéni látásmódját. A Nekrológ apámról vagy az Apáink már ilyen felfogásban készült alkotások.
Nagy B. festményein jól látszik, hogy az Iparművészeti Főiskolán Ferenczy Noéminél tanult a gobelinosztályban, mivel elsőre nem vették fel a Képzőművészeti Főiskolára. „Nem lettem gobelines, de azt, amit tőle tanulni lehetett (és mástól aligha), csak valamikor harmincéves korom után kezdtem megérteni úgy, hogy a munkásságomba is beépülhessen. Közben végig Szőnyihez vágyakoztam, ami Ferenczy Noémit nagyon is sérthette volna, de nagyságát és bölcsességét bizonyítja, hogy ezt megértette és elfogadta.”
Nagy B. István többféle technikát és festéket használt. Nem- csak olajjal festett, hanem akrillal is, és képeinek készítésekor gyakran használt bársonyt. Életművének egy részét sorozatok alkotják, mint amilyen a Zsámbék, a Róma beszélő szobrai vagy az El Greco-tanulmányok, más részét festői víziók vagy portrék. Erősen stilizált fejeket festett: Arcképcsarnok címmel rengeteg ilyen portrét készített akrillal, farostra feszített vászonra. Kép a képben, sőt még a kereten is folytatódik a festmény – a portrék kis méretben, középen helyezkednek el. Figyelemre méltóak az Apostolok vázlatsorozat portréi is. Ezek nem túl színes, inkább monokróm képek, amelyek különféle technikai megoldásokkal, egyedi festékfelhordási technikával készültek, vászonra.
„Az örökkévalóság megfestése vonzott a pályára tizenéves koromban. Rembrandt példáján láttam, hogy egy festő mennyi mindent tud véghezvinni e téren (…) Ötvenen túl olyan képi ötletek kezdtek foglalkoztatni, amelyek nem ironizálható dolgokkal voltak kapcsolatban. Például a saját halálommal és az ehhez kapcsolódó gondolatokkal. A megfelelő formanyelvhez keresgéltem elődöket. Ekkor bukkantam rá Grecóra, akit korábban is nagyon szerettem” – olvashatjuk Nagy B. István gondolatait az El Greco-tanulmányok című sorozatáról.
Nagy B. István gyönyörű albuma, amelyben finom műnyomó papírra szinte tökéletesen kinyomtatva láthatjuk műveit, igazán nagy élményt jelenthet az érdeklődő, művészetkedvelő közönség számára. A kötetet remek tanulmányok kísérik. Sok mindent olvashatunk magától a művésztől is életéről, művészi programjáról, közzétett gondolatairól, előadásairól.

(Nagy B. István műveiből Csendes áramlat címmel rendezett kiállítást a Vigadó Galéria.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..