Embernek lenni isteni dolog

Fotó: Friss Média

 

A szentelési szertartással egybekötött szentmisén részt vett Bosák Nándor nyugalmazott megyéspüspök; Pankotai József plébános; Törő András püspöki titkár; Kovács Levente kamilliánus szerzetes; Janka György, a görögkatolikus testvéregyház képviselője; Mihálka György festőművész; a tervezési és kivitelezési munkákat végző cégek képviselői és az egyházközség hívei.
A szertartás kezdetén a templom kulcsát ünnepélyesen átadták Palánki Ferenc megyéspüspöknek, ő pedig Pankotai József plébános gondjaira bízta, kifejezve ezzel, hogy számít rá a templomhoz tartozó közösség vezetésében.
Az asszisztencia és a hívek csak ezután léptek be a templomba, amely teljesen megtelt az ünneplőkkel. A főpásztor ezután vizet szentelt, amellyel meghintette a híveket, a templom falait és az oltárt.
Az igeliturgia sem a szokványos módon kezdődött. A püspök az ol­vas­mányoskönyvet felemelve a következőket mondta: „Istennek ez a háza visszhangozza mindig az ő igéjét, amely feltárja előttetek Krisztus titkát, és üdvösségünkön munkálkodik az Egyházban.” Ezután hangzott el az olvasmány, a szentlecke és az evangélium.
Homíliájában Palánki Ferenc így fogalmazott: „Csodálatos dolog az Egyház életében a templomszentelés, mert általa tartozhatunk egy közösséghez. Lelki templommá növekedhetünk, a szívünkbe fogadva Isten igéjét, hogy szó-fogadók legyünk, és az ige továbbadói. Isten Igéje megtestesült, közösséget vállalt velünk, megváltott minket, és a saját életében részesít bennünket, megmutatva, hogy embernek lenni isteni dolog. Ennek ünneplésére készülődünk az adventi időben.”
Isten a mai napon szólít meg bennünket, most kell jó embernek lennünk. Advent annak az ideje, hogy átgondoljuk, kiben vagy miben hiszünk, ki vagy mi áll életünk középpontjában, kihez igazodunk. Föl kell készülnünk arra, hogy mindig készek legyünk a jóra – hangsúlyozta a megyéspüspök. – Van, aki elodázza a megtérését, neki szól Jézus példabeszéde Noéról (Mt 24,37–44), aki a nagy szárazságban kezdett el bárkát építeni. Mindenki kinevette, de ő hitt Istenben, és megmenekült.
Palánki Ferenc a templomot bárkához hasonlította, ahová beléptünk, mert nem akarjuk, hogy készületlenül érjen bennünket az Úr második eljövetele. Tegyünk jót másokkal, gyakoroljuk a szeretet cselekedeteit, az igazi jóságot. Nagyon fontos, hogy ne csak a világi dolgokra figyeljünk, hanem Isten jelenlétére, mert ő a jelenünkben van. Ezt jelenti a mások szolgálatára való készenlét, amelyben Jézus Krisztus a példa, aki mindenkinek a szolgája volt.
Adventben bőséggel kínálkozik alkalom rá, hogy odafigyeljünk erre. Legyünk az ő üzenetének hordozói, hirdetői, szeretetének hiteles tanúi. Járjunk az Úr világosságában itt és most, és keressük fel Noé bárkáját, ahol életadó kegyelmet, megmentő és megváltó isteni erőt kaphatunk személyes és közösségi életünkhöz is –biztatta az ünneplőket a megyéspüspök.
A jelenlévők a hitvallás után elénekelték a Mindenszentek litániáját, majd az oltár és a templom falainak megkenése előtt a főpásztor elmondta a felszentelő- imát. Ezután az oltár krizmával megkent pontjaira gyertyából készített kis kereszteket és tömjénszemeket helyeztek, amelyeket a főpásztor gyertyával meggyújtott, majd megfüstölte az oltárt.
A szentmise alatt ez idáig nem égtek a lámpák és a gyertyák sem, így a templom kivilágítása, majd az oltár feldíszítése és a gyertya meggyújtása is az ünnep része volt. A szentelési szertartás az áldoztatás után a tabernákulum megáldásával zárult.
A szentmise végén Pankotai József plébános hálát adott Istennek a templom megújulásáért, majd köszönetet mondott a támogatásokért, az adományokért, a kivitelezők, a tervezők munkájáért és mindazok szolgálatáért, akik a felújítási munkálatok során az egy­házköz­ség segítségére voltak. A közel 100 millió forintos beruházás a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyének, az Emberi Erőforrások Minisztériumának, egyéni felajánlásoknak és a hívek adományainak köszönhetően valósult meg.
A modern stílusban felújított, különleges, impozáns templombelső legszembetűnőbb alkotása a Mihálka György festőművész által készített, Szent László a két angyallal című oltárkép és a feltámadás megjelenítésével tizenöt állomásossá kiegészült keresztút.
A művész elmondta, hogy munkája során formai egységre törekedett, igyekezett figyelembe venni az épület geometriai elemekre épülő letisztultságát, modernitását. Ezekhez a jellemzőkhöz igazította a fekete-fehér színvilágot, amely az oltárképnél kékkel egészült ki, lebegősebbé, égivé téve az alkotást. A stáció fekete-fehér tustechnikával festett képei hőkezelt üvegre készültek.
A magát „istenes festőnek” nevező Mihálka György készítette a máriapócsi római katolikus templom stációit is, hasonló stílusban.
A zöldövezeti városrészben található Szent László-templomot és a mellette álló plébániaépületet 1983-ban Csépányi Ferenc, Nyíregyháza akkori plébánosa építtette.
Pankotai József jelenlegi plébános irányítása alatt az épület teljesen megújult, modern arculatot kapott. A külső és a belső átalakítás során kicserélték a nyílászárókat, megújult a tetőszerkezet, fűtés-korszerűsítést hajtottak végre, és új burkolatot kapott a templom belső tere. A szentély berendezését – az oltárt, a felolvasóállványt, a tabernákulumot, az oltárképet, valamint a keresztúti stációk képeit – kicserélték, és kialakítottak egy hangszigetelt üvegfalú gyóntatószobát is.
A plébániát 1994–1995-ben kolostorrá alakították át, a kamilliánus rend magyarországi közössége számára. Néhány évvel később a szerzetesek átköltöztek a nyíregyházi Szent Kamill Rehabilitációs Központba, így az épület jelenleg lelkigyakorlatos házként működik.
A templom, amelyet Váradi József plébános 1997-ben kívülről, majd 1999-ben belülről is felújíttatott, idén már a Pankotai József plébános irányítása alatt működő kertvárosi plébániához tartozik.

Forrás: Kovács Ágnes/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .