Valószínűleg ezért szerették őt olvasói, ezért az emberi hangért. Ennek az emberi hangnak köszönhetően lettek és maradtak sokan olvasói. Ez a bizonyos hang rezgésbe hoz valamit az olvasóban – talán az életét: emlékeit, örömeit és fájdalmait, félelmeit és vágyakozásait –, és ettől kezdve nemcsak azok a hősök kezdenek élni az olvasóban, akikről éppen olvas, hanem fásultságától megszabadulva ő maga is élő, érző emberré válik újra. Nem akármilyen élmény ez, és újra meg újra átélhető, megismételhető. Tanú vagyok rá: hosszú éveken át – munkakörömből adódóan – én olvastam elsőként a két-három hetente az Új Embernek küldött tárcáit, amelyeknek gyerekkori élmények, mindennapi „apróságok”, különös vagy éppen nagyon is hétköznapi emberek voltak a témái. De nem ezekről szóltak ezek az írások, hanem sokkal többről: ezekről beszélve szinte mindig arról, ami kimondhatatlan, és amit olyan jó átérezni. Olvastam az évek múltával már kissé kuszább gépelésű lapokat, a reszketeg kézírással beszúrt javításokat, és nemegyszer megesett velem – ami kéziratokkal bajlódó szerkesztőkkel bizony nagyon ritkán –, hogy a második lap aljára érve valami gombócot éreztem a torkomban, és egy-két percig nem tudtam megszólalni.
Egy kollégám mesélte két évvel ezelőtt, hogy éppen az ő könyvét olvasta a buszon. Váratlanul megszólította a mellette álló fiatal nő: „Bocsánat, hogy beleolvastam a könyvébe… Ki írta, hol lehet ezt megkapni, mert nagyon szép, olyan emberi hang ez…” Kollégámon elhatalmasodott a szívjóság, és odaadta a könyvet, ha már ennyire megtetszett neki pár mondat alapján… Hozzánk küldött írásain túl olvastam regényeit, kötetbe gyűjtött novelláit is: ez a sajátos írói hang közös volt szinte mindegyikben. Témái változatosak, de célja és hatása szinte mindig ugyanaz, amit jobb szó híján gyökérkezelésnek mondhatnék. Ez volt művészetének lényege: a haza, az otthon, a gyerekkor, az emlékek, a mama… – erről szóltak az írásai. A gyökerekről. A gyökerekhez való ragaszkodást erősítette olvasóiban. Mert tudta, addig él az ember, amíg többé-kevésbé ép gyökerekkel bír. A gyökerek épsége emberségünk mértéke és záloga. Sérült gyökérzettel lehet ugyan vegetálni – egy egész világ burjánzik körülöttünk -, de nem lehet emberi életet élni. Ezt tudta az öreg író, akiben már fiatalon is ott érett valami bölcsesség, és aggastyán korában is őrizte magában a gyermeki lelkét.
Ezt tudta az író, aki legjobb írásaiban már-már úgy látta a gyarló embert, ahogyan talán csak az Isten lát minket: azzal a bizonyos irgalmas tisztánlátással. Ilyen író volt a július 8-án, kilencvenöt évesen meghalt Illés Sándor. Köszönet érte a Gondviselésnek.
