Emberek és ördögök

A román filmes Dombokon túl című alkotásának alapja megtörtént esemény: 2005-ben egy moldvai pap és négy apáca azért került a vádlottak padjára, mert kolostorukban ördögűzés közben meghalt egy fiatal lány.

Alina (Cristina Flutur) hazaérkezik korábbi árvaházi barátnőjéhez, VoichiŰához (Cosmina Stratan), aki egy romániai ortodox kolostorban él néhány társával és egy pappal (Valeriu AndriuŰ|). Megpróbálja rábeszélni VoichiŰát, hogy együtt menjenek vissza Németországba, de mivel a lány erre nem hajlandó, ő marad ott a kolostorban. Egy idő után azonban idegállapota annyira leromlik, hogy kórházba kerül. Az orvosok nem tudnak – nem is akarnak – vele mit kezdeni, ezért elküldik. Mivel folytatódnak Alina rohamai, a közösség elhatározza, hogy megpróbálják kiűzni belőle a gonoszt. Amikor már úgy tűnik, jobban van a lány, váratlanul meghal.

Mungiu minden olyan elemet száműzött filmjéből, mely a legcsekélyebb módon is hatásvadászatra utalhatna. Ugyanígy távol áll tőle bármiféle ítélkezés, inkább csak ábrázol. Ez annyira sikerül neki, hogy a néző a végkifejletet látva zavarba jön: tényleg nem felelős senki?

Ha mélyebbre tekintünk, láthatjuk, hogy a kolostor lakói azért kénytelenek a maguk módján segíteni, mert a külvilág magára hagyott egy szerencsétlen embert. Eszközök híján nem tehetnek mást, mint hogy megkötözik a dühöngő lányt. Közben imádkoznak, hogy bármi is a baja Alinának, mihamarabb gyógyuljon fel. De mi egyebet tehetne egy apáca?

A kolostor sötét tónusú bemutatása, valamint a világtól való elzárkózásának ábrázolása egyes nézőkben azt a benyomást keltheti, hogy a lány cseberből vederbe, a szívtelen orvosoktól a buta apácák közé került. Ám ha valaki ismeri a szerzetesi világot, annak számára a szigorú életrend, a villany hiánya nem elmaradottságot, hanem egyszerűséget jelent.

Mungiu alkotása tehát nem átlagos ördögűzős film. Távolságtartása miatt nem foglal állást abban a kérdésben, hogy mi is okozta Alina halálát. Beéri a két lány kapcsolatának, a bajba került ember kiszolgáltatottságának és a zárt közösségnek a bemutatásával. És ez épp elég.

Az új román film

Sok közös vonás van a magyar és a román filmipar között. Az első, hogy egyik országban sincs. De ha félretesszük a tréfát, akkor is találhatunk kapcsolódási pontokat. Legalábbis látszólag. Romániában és Magyarországon is lenne mit mesélni a rendszerváltás előtti időszakról, nem is beszélve az ezt követő átalakulás társadalmi feszültségeiről és politikai ellentmondásairól. Ha viszont a 2000-es évek filmfesztiváljainak díjazott alkotásaira tekintünk, azt láthatjuk, hogy a román filmművészet a rendkívüli nehézségek ellenére sikeresebb, mint a magyar.

A közelmúlt román filmjei nem alkotnak egységes iskolát, ennek ellenére megfigyelhető egyfajta filmnyelvi rokonság. A szegényes eszközök hátrányát előnyükre fordítják úgy, hogy elsősorban az atmoszféra megteremtésére figyelnek. Valós idejű ábrázolásmódjuk mellett szinte mindegyiket sajátos távolságtartás jellemzi. Ugyanakkor rendkívül jól választják meg a témát, ami egy jelenség bemutatásán túl többrétegű értelmezésre is lehetőséget ad.