Az eltűnt embert Melocco Jánosnak hívták. A kommunista államgépezet munkálkodása nyomán az elmúlt évtizedekben hazája közösségi emlékezetében is nyoma veszett. Mindmáig. Születésének századik évfordulójától emléktábla idézi fel alakját és sorsát Budapest belvárosában. A második világháború befejezése után néhány hónappal, a szellemi élet újjáépítésének egyik jeleként magyar katolikus hetilap kezdte meg működését: 1945. augusztus 9-i keltezéssel megjelent az Új Ember első száma. Jelentős szakmai gyakorlattal rendelkező újságírók, írók, illetve egyházi személyek alkották a szerzői gárdát, amely folyamatosan bővült. 1947 őszén lett a szerkesztőség belső munkatársa az 1909. december 26-án, Fiuméban született Melocco János, aki a kalocsai jezsuita és a budapesti ciszterci gimnáziumi évek után a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett jogi és államtudományi doktorátust 1932-ben. Nem mindennapos tehetségének, többek közt széles körű műveltségének és nyelvtudásának köszönhetően lett elismert szakemberré a sajtó világának különböző területein, így az MTI-nél, a Magyar Rádiónál és a német nyelvű Pester Lloydnál. Mindemellett született fő műve, a lenyűgöző tárgyismeret birtokában megalkotott Boccaccio életének regénye, amely 1942-ben látott napvilágot a Dante Kiadónál. Az Új Ember volt utolsó munkahelye, ahol a bontakozó és kiteljesedő kommunista diktatúrával szemben állást foglaló politikai és világnézeti, illetve a kulturális élet és a lelkiség területéről szóló írásai egyaránt megjelentek. Letartóztatása után egy koncepciós perben, kémkedés vádjával hamarosan halálra ítélte a budapesti katonai törvényszék. Úgynevezett békeidőben. 1951. február 22-én végezték ki Budán, a Mártírok útján lévő fegyházban. Hajdani cellatársainak emlékezéséből kiderül, hogy Melocco János a börtönben töltött hónapok során mindvégig sorstársainak vigasztalója, lelki-szellemi támogatója volt. A remény élesztgetője. Tudásának, kifogyhatatlan ötleteinek kincsestárából, humorából ajándékozta őket napról napra, az utolsó órákig. Így nemcsak az egyre szűkülő mozgásterű Új Emberben megjelent írásaival, hanem érzékeny szívű jelenlétével, nem puszta műveltségeszményt képviselő humanizmusával tanúskodott Krisztus mellett. Nem véletlenül szerepel hát a fia, Melocco Miklós szobrászművész alkotta márvány és bronz emléktáblán a rövid megjelölés: katolikus újságíró, vértanú. A feliratnak része a bírói ítéletben szereplő indoklás töredékének sommája is, mely pontos látlelete és önarcképe a kommunista diktatúrának: „Művelt, tehát veszélyes…” A Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége és az Új Ember Szerkesztősége által állíttatott emlékművet – amely a ferencesek pesti templomának Kossuth Lajos utcai oldalán, az Új Ember szerkesztőségének közelében lesz látható – december 10-én, 17 órakor adják át és áldják meg, rövid ünnepség keretében. E tábla segít felszámolni közelmúltunk történelmének egy fehér foltját, melyen lassanként egy szelíd arcú, meggyilkolt középkorú férfi vonásai rajzolódnak ki, figyelmeztetve, hogy ne feledjük: egybetartozunk.
(Melocco János születésének centenáriuma alkalmából látott napvilágot kiadónk gondozásában az Új Emberben megjelent írásainak válogatása, Mint a nap címmel.)
