A passió szövegét megfogalmazó közösség nagyon pontosan ismerte a helyszíneket és a szereplőket. Megemlítik Betániát, Betfagét, az Olajfák hegyét, a Getszemáni-kertet, a Kedron-patakot, a főpap házát és így tovább. Név szerint említik a leprás Simont, akinek a házában Jézus vendégségben van Betániában, Cierenei Simont, Alexander és Rufusz apját, aki segít Jézusnak vinni a keresztet, a kereszt alatt álló asszonyokat és Arimateai Józsefet.
1947-ben Jeruzsálemben egy Krisztus korabeli csonttartó ládikót (ossarium) találtak a régészek a következő felirattal: Alexander, Simon fia, cirenei. Szinte minden kétséget kizáróan az evangéliumban szereplő Cirenei Simon egyik fiának csonttartó ládája került elő. Az evangélium történeti hitelességét döbbenetes pontossággal jelzi ez a régészeti lelet is. Szintén Jeruzsálem közelében találtak néhányat egy keresztre feszített ember csontjai közül. Ezek megmutatják a Krisztus korabeli keresztre feszítés rettenetes módját. A szögeket a csuklócsontok alá ütötték be (a tenyérnél kiszakadtak volna), a szög a kart a csuklóig felszakította. A lábnál a csontok közé ütötték a szöget. A megtalált csontokból kitűnik, hogy ennek a keresztre feszítettnek az esetében nem tudták kihúzni a lábszeget a keresztből, ezért a lábfejet a kereszten hagyták, és fejszével vágták le a testet a keresztfáról. A keresztre feszítés volt az egyik legborzalmasabb kivégzési mód, amit az emberiség valaha kitalált.
A passió szövege mégsem a fizikai gyötrelmet hangsúlyozza. Arról alig beszél. Talán azért, mert annyira szörnyű volt felidézni Jézus kereszthalálának emlékeit. Szűkszavúan írja le mindezt, úgy szól róla az elbeszélő, mint akinek a torkát fojtogatja a feltörni akaró zokogás. Rövid tőmondatokat hallunk csupán a keresztre feszítés leírásakor. Mint súlyos kövek, úgy zuhannak ezek a szavak a mélybe. A világ terhét hordozzák.
A passió nem a vért és a kínt emeli ki, hanem Jézus győzelmét a gyűlölet, a bűn és a halál fölött. Jézus végtelen fönséggel járja végig a szenvedés útját. A kigúnyolásakor ezt olvassuk: „Eltakarták az arcát.” Utal ez a kifejezés Mózesre, akinek eltakarták az arcát, amikor lejött a Sínai-hegyről, mert az ragyogott. Krisztus arcán is ragyog a feltámadás fénye, Isten szeretetének ragyogása. A szenvedése előtt megkapja messiási díszruháját. Ütésekbe és köpésekbe öltöztetik. A szeretet sebeit veszi magára.
Amikor Krisztus meghal, a templom függönye kettéhasad. Az a függöny, amely addig elzárta az utat Isten felé. Istent senki sem láthatta, megközelíthetetlen fényességben lakott. Krisztus halálakor azonban feltárul a szentek Szentje. Az emberiség megláthatja Isten arcát, és ez az arc vérrel és könnyekkel van tele.
Szenvedése által Jézus legyőzte a bűnt és a halált. Arra hív minket is, hogy szenvedéseink útját vele együtt járjuk, és így a mi nagypéntekeinket is világítsa be fényessége.
