A 90-es években két asztrofizikus a neutrínósugárzás megfigyelésével akart bebizonyítani egy olyan tudományos tételt, amelyről később kiderült, hogy tévedésen alapult. A vizsgálat során a mért eredményeket szalagokra vették. Az immár érdektelen anyag valószínűleg az enyészeté lett volna, ha egy ügyeskedő fizikus meg nem látja benne a lehetőséget: táblázatba foglalta az adatokat, és eladta egy ufóhívő ezoterikusnak. E mániákus kisvártatva „megállapította”, hogy titkos morzejelek birtokába jutott, s e felismerését nyilvánosságra is hozta. Az ügyet csak bonyolította, hogy a táblázatokat egy statisztikus is megvizsgálta. A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy a megfigyelés során – úgy tűnik, lustaságból – egy idő után újra meg újra ugyanazt a zajt rögzítették, csupán azért, hogy az eredmény többnek tűnjön. A csalás miatt még pereskedésre is sor került, amelyről természetesen az újságok is hírt adtak. Az esetről szóló tudósítást véletlenül elolvasta egy tekintélyes tudós is, aki a szalagokat megszerezve rájött, hogy amit mértek, az nem természetes zaj, hanem mesterséges üzenet.
A fentiek – alaposan leegyszerűsítve – Peter E. Hogarth professzor visszaemlékezéséből származnak. Stanisław Lem 1968-as, Az Úr hangja című regényében e sokoldalú matematikus révén meséli el a Master’s voice terv történetét. Nem sokkal azután, hogy kiderült, ez a felfedezés tulajdonképpen az „Első Kapcsolat, mely megtörte a silentium universi hallgatását”, egy atombunkerben – szigorú állami ellenőrzés mellett – számtalan tudós, megannyi tudomány oldaláról közelítve neki is állt a csillaglevél tanulmányozásának.
Lem regénye egy filozofikus sci-fi. (Nem véletlen, hogy az üzenetre ilyen kaotikus módon bukkannak rá, a szerző szerint ugyanis a nagy horderejű felfedezésekben nagyobb a szerepe a véletlennek, mint gondolnánk.) A tudósok eredményeit egy ötfős tanács vitatja meg, az író az ő beszélgetésein keresztül járja körül a számára fontos bölcseleti és tudományos kérdéseket: Mikor lesz egy civilizációs eszközből cél, hogyan válik egy kényelmi szempont értékké, jóvá alakulhat-e a rossz, szabad-e gépesíteni az embert? De azt a kérdést is felteszi, hogy meddig tartunk valamit csupán egy dolognak, és mikor érezzük úgy, hogy már folyamat: a földrészek dolgok, ám ha gyorsabban mozognának, akkor nem ez volna az elsődleges, hanem a változásuk.
Természetesen minden felmerülő probléma középpontjában az üzenet értelmezése áll. Lehet, hogy nem is nekünk szánták, valójában két fél beszélgetését hallgattuk le? Persze az is előfordulhat, hogy egészen egyszerűen nem vagyunk elég fejlettek a megértéséhez, ezért viselkedünk úgy, mintha „egy Neander-völgyi ősembert beengedtek volna egy könyvtárba”. S ahogyan a Rorschach-tesztnél a páciens lelki tartalmakat vetít bele a foltokba, úgy fedezzük fel a fogott jelekben egyre-másra a bennünk lappangó titkok jelenlétét.
Aki úgy érzi, ennél már nem lehet bonyolultabb a csillaglevél megfejtése, az bizony nagyot téved. Kiderül ugyanis, hogy a jelzés segíti és támogatja a biológiai folyamatokat, vagyis akár az élet létrejöttében is közreműködhetett. Ráadásul az üzenet alapján a biokémikusok – egymástól függetlenül – előállítják a nyúlós-ragacsos békatojást, míg a biofizikusok a Legyek Urának nevezett pszeudoplazmát. Ez vezet el az újabb kérdéshez: Vajon a levél tartalmi oldalát kell vizsgálni, vagy a hatását?
Lem regénye a hidegháború kellős közepén keletkezett, ezért nem meglepő, hogy képzeletbeli tudósai arra is rájönnek, miként lehet fegyvert készíteni a csillaglevél alapján. Bár a regényben kiderül, hogy a „távolban ható atombomba” előállításának veszélye szerencsére mégsem fenyeget, Pálfi György mégis ezt a dilemmát állította Az Úr hangja című filmjének fókuszába.
Stanisław Lem művének nincs igazán cselekménye. Ez a jellegzetessége szinte lehetetlenné is teheti a filmfeldolgozást. A magyar rendező ezt úgy hidalta át, hogy hőse, Péter (Polgár Csaba) apja keresése közben bukkan rá a Master’s voice projekt rejtélyére. Péter és öccse, Zsolt (Fekete Ádám) még kisgyermek volt, amikor édesapjuk Svédországba ment – és aztán eltűnt.
A 80-as években az amerikai La Paloma közelében több ember különös körülmények között, csak úgy magától felrobbant. Az eseteket összefüggésbe hozták azzal a felfedezéssel, melynek során kiderült, hogy a gamma-sugarak valamilyen értelmes üzenetet hordoznak. A Master’s voice terv tudósai ezt próbálták megfejteni. Péter a botrányról hírt adó újságban vett észre egy fényképet, amely nagy valószínűséggel az apjáról készült. Ezért indul el az Egyesült Államokba, és igyekszik mindent megtudni azokról a tudósokról, akik részt vettek a kutatásban.
Pálfi György filmje cseppet sem nevezhető közönségbarát alkotásnak. Az apakeresés ugyanis nem hétköznapi módon zajlik: Péter egyszer egy kivágott fejű férfit követ, utazása során egy óriással is találkozik, egy másik jelenetsorban pedig egy űrhajó legénységének a tagja – egyéb különös látomásairól nem is beszélve. A film látványvilága lenyűgöző, az egymásba át- meg átalakuló élőlények jól kidolgozott formái igencsak hatásosak. Fel van adva a lecke a nézőnek, hogy e szimbolikus képeket hogyan fordítja le a maga nyelvére.
Lem regénye és Pálfi filmje is a kapcsolat mibenlétét boncolgatja, ám míg a lengyel író inkább a filozofikus mélységű elemzést helyezi az előtérbe, addig a magyar rendező megközelítése közvetlenebb. A filmben is hallhatjuk azt a fejtegetést, amely jól jellemzi Lem gondolkodásmódját. Az a mondat, hogy „a nagymama meghalt, szerdán lesz a temetés” minden emberi nyelven értelmezhető, hiszen mindenkinek vannak szülei, mindenki tudja, hogy az emberi élet véges, és valamennyi kultúra gondoskodik a halottak méltó búcsúztatásáról. Ám ha egy olyan idegen lénnyel kell beszélgetnünk, amely osztódással szaporodik, számára az idézett mondat, egyszerűsége ellenére, értelmezhetetlen lesz. Csak akkor tudunk egy földön kívüli üzenetet megfejteni, ha a két civilizációnak vannak közös pontjai. Az emberi kapcsolatok esetében számtalan ilyen közös pont létezik – mégsem értjük meg egymást. Péter tulajdonképpen az öccsével, az édesanyjával (Bánsági Ildikó) és a barátnőjével (Kiss Diána Magdolna) sem találja meg a hangot. A filmnek sajátos dinamikát kölcsönöz, hogy Péter keres valakit, aki létezik, de nem adott magáról hírt, míg a tudósoknál ott az üzenet, de nem tudják, hogy ki lehet a feladó.
La Paloma neve felidézheti bennünk az új-mexikói Los Alamost, ahol a Manhattan terv során létrehozták az atombombát. Lem és Pálfi is kulcsfontosságúnak tartja azt a lépést, amikor a tudósok kutatásainak köszönhetően jutott az emberiség egy rendkívüli hatású pusztító fegyverhez. A lengyel író hosszan elemzi azt a bizalmi válságot, amelynek torz logikája mentén gondolkodva a katonák már „megahalottakban” számolnak. A filmben láthatjuk, hogy a hadsereg azonnal lecsapott, amint kiderült, hogy a csillaglevél alapján távirányítású atombombát lehet előállítani – az üzenet további tartalma így már nem is volt fontos. Joggal merülhet fel bennünk a kérdés: milyen üzenetet – és kitől – kellene kapnunk ahhoz, hogy az ne váljon a kezünkben fegyverré? Bár lehet, hogy ez a kérdés csupán költői.
