Másképp képzelte el a keresztényeket
„Nem vagyok egy fesztiválarc – mondja Kinga –, de gondoltam, ez jó türelemtanulás lesz nekem, és keresztényként kötelességemnek is éreztem, hogy itt legyek, és olyanokkal missziózzak, akik egyébként nem igen térnének be egy templomba.” Az evangélikus lány vallástudományt tanul, és ez az első alkalom, hogy jelentkezett a KözösPontra. Dzsenifer is először van itt. Ő erről az egészről egy barátjától hallott, aki már korábban is részt vett a KözösPontban. Kíváncsi volt, mégis mi ez, és mivel a barátja annyira feldobódva ment haza, tudni akarta, mit adhat neki ez a tapasztalat. „Van egy srác, aki mindennap betért a sátrunkba a haverjaival – meséli. – Először csak sablonoztunk, aztán egyre jobban belemerültünk a beszélgetésbe. Leginkább a Bëlga koncertje miatt jött el a SZIN-re, de még a koncert ideje alatt is benézett hozzánk, hogy elmondja: teljesen másképp képzelte el a keresztényeket, annyira jó emberek vagyunk, és látja, hogy sokkal teljesebb az életünk, sokkal felszabadultabbak és vidámabbak vagyunk, és lényegében csak ebben különbözünk tőle. Arra a konklúzióra jutott, hogy ez tényleg Isten műve lehet.”
Márk, a sátorvezető már jó néhány éve közös pontos. Legelőször a Szigeten vett részt a fesztiválmisszióban. Úgy véli, annál több nem kell, mint hogy néhány nap alatt vonzó képet tudnak kialakítani az egyházakról abban a néhány száz fesztiválozóban, aki benéz a sátrukba. Szerinte ezt kevés helyen lehet megtenni. „De azért a KözösPont nemcsak róluk szól, hanem rólunk, önkéntesekről is, mert megtanulhatjuk megélni az ökumenizmust – mondja a papnak készülő görögkatolikus fiú. – Egyetértésben vagyunk, de mégis a saját meggyőződésünk szerint alkotunk egy csapatot.” A római katolikus Gábor éppen azért jelentkezett a fesztiválmisszióra, mert hiányzott neki az igazi keresztény közösség. „Amikor eljöttem ide, rájöttem, hogy ez az, ami hiányzott. Számomra ez nem egy egyszerű találkozó vagy fesztivál, hanem egy lelkigyakorlat. Itt olyan közösségi erő mozdulhat meg az emberben, hogy az valami fantasztikus.” „De persze nem azért vagyunk el ennyire jól, mert mind annyira »kompatibilisek« vagyunk, hanem azért, mert közös az alapunk…” – teszi hozzá Kinga.
Szeretnénk, ha elindulna bennük valami
Ez az alap bizony máskor is fontos, ugyanis a KözösPont sátrába betérők mindössze tíz százalékának van fogalma arról, hogy mi is a kereszténység, és az önkéntesek tapasztalata szerint, még ha meg is vannak keresztelve, sokak számára ez semmit sem jelent. Akadnak, akik kimondottan kötözködni mennek be. „Amikor látják, hogy nem szólunk vissza nekik, hanem meghallgatjuk őket, normális hangnemre térnek át, és elkezdi érdekelni őket, hogy mit gondolunk – folytatja a lány. – Persze van, hogy valaki jogos kritikát fogalmaz meg az egyházzal kapcsolatban, és ilyenkor el kell ismernünk, hogy igen, vannak benne hibák, de azért vagyunk itt, hogy sztereotípiákat romboljunk le. Sokaknak van negatív tapasztalatuk az egyházról, nekünk azonban azt kell megmutatnunk, hogy a lényegben nincs hiba.” „És szeretnénk, ha elindulna bennük valami – fűzi hozzá Márk –, ha látnák, hogy mi is ugyanúgy elmegyünk koncertre, mint ők, csak van egy plusz az életünkben, ami boldogságot és erőt ad.”
A közös pontos önkéntesek 2000 óta vannak jelen a legnagyobb hazai fesztiválokon. Elkezdték a Szigeten, aztán sátrat vertek a VOLT-on, a Hegyalján és az EFOTT-on, majd pedig a Fishing on Orfűn és a SZINen is feltűntek. Komoly képzés és felvételi előzi meg az egészet. Arról, hogy ki lehet fesztiválmisszionárius, a „hatok” nevű szervezet dönt, amely három egyházi és három világi tagból áll, felekezetenként két-két főből. Nem lesz nyerő, aki csak a koncertek kedvéért jön, Viktor ezt így fogalmazza meg: „Hegyalján találkoztam a KözösPonttal, és nekem ezzel lett teljes a fesztivál. De most már úgy vagyok vele, hogy koncertek nélkül is az, tehát fontosabb lett az, hogy itt legyek, mint az, hogy bulizni menjek.”
„Helló, jöttünk, csak úgy – érkezik meg két lány a sátorba. – Mit lehet itt csinálni?” És már ülnek is le beszélgetni és rajzolni. Merthogy az egyik program a Rajzolj csokiért! De van ám olyan is, hogy levelet írhatsz magadnak, amelyet majd egy év múlva postán megkapsz. A palackpostából pedig olyan üzeneteket halászhatsz ki, melyeket más fesztiválozók írtak. Két fiú mindennap a közös pontosoknál lóg. Idén érettségiztek, és gondolták, eljönnek fesztiválozni. Eddig nem igazán tudták, mi az, hogy hit meg egyház, de a beszélgetések hatására már kezd tisztulni bennük a kép. Olyannyira megfogta őket ez a dolog, hogy még az esti áhítaton is maradnak. „Te, tök jó dolgokat mond ez a lelkész!” – jegyezte meg az egyikük. Volt, hogy valaki később a KözösPont hatására kezdett gyülekezetbe járni, és hát megrendítőbbnél megrendítőbb fesztiválmissziós történetek vannak.
Hogy a világban legyünk jelen
„Tavaly a Szigeten történt, hogy bejött egy harmincas nő a sátorba – meséli Márk. – Beszélgetni kezdtünk, kiderült, hogy transzszexuális, és azért jött, hogy megtudja: hogy áll ehhez a kérdéshez az egyház, és vajon milyen közösségbe mehetne el, amelyik befogadja. Ledöbbentem. Leültünk, és két órán át mesélt az életéről, arról, hogy fiúnak született, de mindig lánynak érezte magát. Barátnője is volt, próbálkozott, de egyetlen kapcsolat sem volt az igazi. Húszévesen öngyilkos akart lenni, mert nem tudott magával mit kezdeni. Úgy érezte, csak akkor lehet teljes, ha nő lesz, ezért aztán átoperáltatta magát. Szeretne valahova tartozni, de retteg attól, hogy ha közösségbe megy, ki fogják nézni. Mikor mondanom kellett neki valamit, akkor láttam, hogy az egyházban mennyire nincs kidolgozva a melegekkel kapcsolatos téma.” Kingának is volt hasonló élménye. Ő egy mélyen vallásos leszbikus lánnyal találkozott az egyik fesztiválon, és látta, hogy legbelül küzd, nem bírja helyretenni magában ezt az egészet. „Nagy felelősség, hogy mit mond neki az ember – mondja. – Biblia-alapúan próbálok közelíteni, és a fő, hogy eszembe sem juthat ítélkezni. Azt mondom, hogy ha van valaki, akihez fordulhat, akkor az Isten.”
Egyszer néhány fiú tért be a sátorba. „Eldumálgattunk, többnyire felszínes dolgokról, egyszer azonban úgy esett, hogy az egyikükkel, egy széttetovált sráccal kettesben maradtam – meséli Márk. – Komolyabban kezdtünk el beszélgetni, és odáig jutottunk, hogy elmondta: elváltak a szülei, és annyira gyűlölték egymást, hogy az anyja az apját a halálba kívánta, és később az apja meg is halt. Nem értette, Isten miért engedi meg a szenvedést, majd elsírta magát előttem.” Talán sokan megrökönyödnek azon, hogy a keresztények sátrat vernek a fesztiválokon, mert hú, mit fognak szólni az emberek, de Márk szerint kell, hogy itt is jelen legyünk. „Hogy a világban legyünk jelen” – hangsúlyozza Kinga. Egy jó kis beszélgetés után kijövök a KözösPont sátrából, és sétálgatok a SZIN-en. Tibi atya standjához érek. Bemutatkozása szerint Tibi atya egy fiktív, lecsúszott humbáfalvi pap, görbe tükör a társadalomnak. Kizárólag a Facebookon létező személy, akit részeges aranyköpései és beszólásai tettek ismertté. Ahogy írják róla, ő a részegség modern prófétája, nem sokkal több mint egy éve indult internetes mémként, és mostanra már közel ötszázötvenezren lájkolták az oldalát. A SZIN-en több méteres sorban állnak a fiatalok, hogy Tibi atyás poharat szerezzenek, én pedig azon agyalok: miért van ez? Mármint az, hogy valakik úgy gondolták, a legjobb, ha egy pap lesz a részeges posztok reklámarca. Szerintem nem érdemes ezen felcsattanni. Elgondolkodni, a tanulságokat levonni viszont annál inkább kell. És már kérdés sem maradt: senki nem kérdőjelezheti meg, miért kell hogy keresztényként mi is ott legyünk a fesztiválokon, és megmutassuk: valójában kik és milyenek vagyunk.
Fotó: Rádi Viktor
