Élménypedagógia

Idén hatodikosaimmal Eger várát ostromoltuk meg. Az Egri csillagokat már mindenki olvasta, de az órákon még nem beszéltünk róla. A Gárdonyi-emlékházból indultunk, ahol azokkal a tárgyakkal találkoztunk, amelyek között az író mindennapjait élte. Ezt tényleg ő festette? És hol van a fürdőszoba? Ilyen kicsi ágyban aludt? Neki is voltak gyerekei? Mennyi különböző pipája volt! – hangzottak a kérdések és az észrevételek. Jó volt látni, ahogy az író lassanként emberré formálódik a kis hatodikosok világában. Az igazi áttörést azonban a várban átélt élmények jelentették. A szokványos kiállítás, a régészeti leletek végignézése nem kis fegyelmezettséget követelt a gyerekektől.


Amikor azonban a vár ma kettekben fölismerték a szövegből már ismert csaták helyszíneit, majd fölmehettek a múzeumban fölépített bástyára, ahol láthatták a támadó törököket, hallhatták az ágyúk dörejét, a puskák csattogását, egészen lázba jöttek a fiúk. És ezek után sokkal érdekesebbé vált a korabeli élet mindennapjairól, az öltözködésről, a vitézkedésről szóló mesélés. A kazamatákban pedig a fegyverek, az ágyúk, a szűk folyosók élménye egészen közel hozta a regény világát. Az érzékszerveinkkel fölfogható külvilág segített elképzelni a műalkotás terét, idejét.

De mi van akkor, ha nem jutunk el Egerbe Gárdonyit, Firenzébe Dantét, Párizsba Villont megérteni? Hogyan lehet az osztályterem szűk terében, a tanítási óra idejében beljebb jutni a megértésben, a megélésben? Voltál már bezárva egy szobában? Ért már támadás kívülről? Megélted, hogy üldöznek? Hogy a futásnak tétje van? Előfordult már, hogy elárult a barátod? Volt, hogy elakadtál, és nem tudtad, merre menj tovább?

Igen, a megértésben fontosak a külső helyszínek, de az igazi élménypedagógia talán éppen ott kezdődik, ahol a befelé figyelésre kezdjük nevelgetni tanítványainkat. Amikor nem digitális képeket készíttetünk egy pillanat alatt, hanem segítünk nekik megélni azt az érzést, amely benne van a pillanatban.