Az előadók szerint a férfi saját mivoltát a női mellett, bizonyos szempontból azzal szemben élheti meg. Pszichológusok mutattak rá arra, hogy a lélek mélyén minden emberben jelen vannak a másik nem megfelelői is, ezt hívják animusnak és animának. A tudatalattiban ott van a nő férfi oldala, és a férfi női része.
A szociológia szerint a társadalom ma is elvárja a férfiaktól, hogy anyagi biztonságot teremtsenek a családjuknak. Emellett felértékelődött az apaság, a népesség nagy része már a gyermek gondozását is a férfiszerepek között említi. Kettős elvárás tapasztalható, hiszen a hagyományos mellé – például, hogy a fontos döntéseket a férfinak kell meghoznia – társult a megértő, szeretetet adó férfi képe is.
A beszélgetés több kérdést is felvetett, illetve nyitva hagyott. Egyrészt, hogy vajon a nemi szerepek esetében el lehet-e siklani a biológiai különbségek felett? Hiszen a kiindulópontot valójában ezek adják meg. A disputa során az is elhangzott, hogy nem lehet kifejezetten nőies és férfias tulajdonságokról beszélni. Érdemes itt Bagdy Emőke pszichológusnak a házasság hetében elhangzott előadására hivatkozni. A pszichológusnő szerint alapvető különbség van a férfi és a nő között, képességeiben és tulajdonságaiban – az úgynevezett magfunkciókban is. Így például a felkutatás, meghódítás, megújítás és célratörés leginkább a férfiakra jellemző. Azért fontos ezekre ráirányítani a figyelmet, mert csak a hozott lehetőségekre tud ráépülni a férfi saját nemi szerepe.
A beszélgetőtársak leginkább arra mutattak rá, hogy nem csupán a férfiszerep változása jelenthet gondot. (Nem véletlenül volt Spéder Zsolt ez irányú publikációjának a címe is Ellentmondó elvárások között.) A legfőbb problémát az jelenti, hogy a társadalomnak nincs igazán pontos képe arról, mit is vár igazából a férfiaktól. Jellemző példa erre egy német felmérés, mely szerint azt a férfit, aki segít az otthoni munkákban, a nők kilencven százaléka tartja szimpatikusnak, viszont csupán hatvanöt százaléka gondolja férfiasnak.
