Éljen a nyár, éljen a vakáció!

Fotó: Merényi Zita

Ki várta jobban a kicsengetést – az édesanya vagy az igazgató?

– A nyári szünet elkezdődött, de az iskolai munka ezzel messze nem ért még véget. A Patrona hatalmas intézmény.

A százötven gyereket nevelő óvoda, a négyszáz fős koedukált általános iskola, a háromszáz fiatal oktatását ellátó hatoszályos leánygimnázium, a zeneiskola és a százharminc férőhelyes kollégium élete nyáron sem áll meg. Még tartanak az érettségik, most zárjuk az idei tanévet, és már készítjük elő a következőt. Eközben persze nekem is, mint oly sok más szülőnek, meg kell oldanom az iskolai kötöttségek alól felszabaduló fiam életét. Ő egyhetes sporttáborral indítja a vakációt, aztán „bogár­táborban” folytatja, a Szent­jánosbogár mozgalom lelkinapjain. Ezt követően az egész családunk ott lesz majd az Egyetemi templom kórustáborában, augusztusban pedig még betyártáborba is megy ugyanezzel a közösséggel.

Négy tábor egymás után. Táborpárti?

– Igen. Azt gondolom, a nyár, amellett, hogy a családi együttlét, a pihenés, a szabadság ideje, a közösségi szórakozásé, a sporttevékenységeké, a természetjárásé is. A tábor egyesíti mindezeket, és a dolgozó szülők gyerekei számára tartalmas pihenést kínál. Az iskolában óriási az elsajátítandó tananyag mennyisége, a gyerekek nagyon le vannak terhelve manapság. Aki komolyan veszi az évközi munkát, aki odateszi magát, az a tanév végére hihetetlenül elfárad. Amikor a táborok mellett kardoskodom, persze tudatában vagyok annak, hogy sok család számára milyen komoly gondot jelent azok magas ára. Ne tegyünk úgy, mintha ezt nem kellene számításba venni. Megoldást jelenthet azonban a társadalmi felelősségvállalás, az, hogy a tehetősebbek segítik a rászorulókat. Ez sok közösségben működik. Az iskola pedig pályázati lehetőségekkel élhet.

A nyár alapvetően a pihenésről szól. Mire buzdítja a tanárokat a szünidei feladatokat illetően?

– Arra kérem őket, hogy ne adjanak feladatokat a diákoknak a nyárra. A tanév kilenc hónapig tart, ez­alatt kell elsajátítaniuk a diákoknak a tananyagot. Nem jó szakember az, aki a rendelkezésre álló idő alatt nem tudja megtanítani, amit kell, és különböző munkafüzetek kitöltésével terheli a gyerekeket a szünidő alatt. Elrémiszt, hogy egyes iskolákban milyen sok feladatot kapnak a nyárra az alsó tagozatosok. A kötelező olvasmányok listájának megadását helyénvalónak gondolom, a szabad­idejében olvasson a gyerek. De az olvasónapló-készítést, az írásbeli feladatokat már nem tartom jónak, az nem való a nyári szünidőre. Egy bizonyos életkor után a nyári nyelvtanulás egyes formáinak is meglehet a maguk helye. Sokéves tanári tapasztalatom azonban azt igazolja, hogy egy diák akkor tudja hosszú távon elkerülni a kiégést, és megfelelően ellátni az évközi iskolai feladatait, ha nyáron valóban pihen. Azt is el kell mondani, hogy az állandó számítógépezés, az ingerszegény környezetben való egyedüllét, az állandó tévézés nem sorolható a pihenési formák közé. Sőt, ezek a tevékenységek inkább csak rontják a tanulás hatékonyságát a szeptemberi tanévkezdéskor. Minél több vizuális ingerrel terheljük az agyat, annál fáradtabb, és annál határozottabban halad a demotiváltság felé. Ezt egyértelműen látjuk magunk körül. Én hiszem, hogy mindennek megvan a maga ideje. Ha a gyerek nyáron valóban pihen, kikapcsolódik, akkor szívesebben fog tanulni is, szeretni fogja az iskolát.

Mi a helyzet akkor, ha rossz a gyerek bizonyítványa, ha látható, hogy nem végezte el megfelelően az év közbeni munkáját?

– Egy gyenge tanuló esetében mindig meg kell nézni, mi áll a rossz teljesítmény hátterében. Vajon valóban azért rosszak az eredményei, mert nem tanul? Ha a nyáron igyekszünk tanulásra fogni, és ezzel kifárasztjuk, tapasztalataim szerint attól még szeptembertől semmivel sem lesz jobb tanuló. A szülőket szeretném óva inteni attól, hogy magán­tanárt fogadjanak mellé, és két hónapon át dolgoztassák. Augusztus végére teljesen kimerül az ilyen gyerek, és ősztől képtelen lesz a hatékony munkára. Hagyjuk pihenni, majd augusztus utolsó két hetében tanuljunk vele, hangoljuk rá az évkezdésre mi, szülők, vagy esetleg fogadjunk mellé tanárt. A pótvizsga természetesen más kérdés.

Sok szülő úgy tartja, hogy a nyári diákmunka hasznos, mert a gyerek tapasztalatokat szerez, és ráérez a munka valódi ízére. Vagy épp ellenkezőleg, a gyártó­sorok mellett állva meggyőződhet arról, mennyire fontos a tanulás.

– Nem akarom senki érzékenységét sérteni, de az a véleményem, ha egy család megteheti, hogy a gyerek ne dolgozzon a nyáron, és van mód arra, hogy közösségi táborokban töltse a vakációt, ahol fejlődhet és új tapasztalatokkal gazdagodhat, az mindenképpen jobb utat jelent számára. Tudom, hogy sokan nem értenek egyet ezzel. A táborokban azonban jó fizikai erőnlétet szerezhet a gyerek, barátokra, közösségre találhat, és lelkileg is feltöltődhet. Ez mindent visz, ez a legjobb a számára. Szülőként azt szeretném, ha a gyerekem mindent a maga idejében csinálna. Amikor fiatal, akkor alakuljon ki körülötte az a közösségi háló, amely egész életében segíti majd. Amikor egyetemista lesz, akkor tanuljon. És amikor munkába kell majd állnia, akkor vállalja az azzal járó felelősséget ötven éven keresztül. Akkor kezdjen majd dolgozni, amikor eljön annak az ideje, addig pedig alapozza meg az életét közösségi élményekkel, hogy a munka később ne lélekpusztító robot legyen majd számára. A felnőtt élet feladatainak örömét akkor tudja majd megtalálni, ha vannak tartóoszlopai: jó élményei a közösségről, az iskolai életről, a családról, a sportról… Az emberi élet korszakait nem jó keverni. A nyári munka sokkal komplexebb kérdés. Vannak olyan családok, amelyekben a nyári munka az értelmes időtöltés része. Jobb, ha a gyerek dolgozik, mint ha naphosszat számítógépezne. Akad, aki azért dolgozik, hogy pénzt keressen, mert szükség van a családi költségvetés kiegészítésére. Sajnos a mi iskolánkban is sok tanuló a munkájával a család megélhetéséhez járul hozzá. Iskolaigazgatóként nagyon fontosnak tartom, hogy odafigyeljünk rájuk, melléjük álljunk, és minden lehető támogatást megadjunk nekik. Az is igaz, hogy a diákmunka hozzásegítheti a fiatalt ahhoz, hogy ráérezzen a csapatmunka ízére. Arra is látok jó példákat, hogy a diák így megtanulja értékelni a szülei munkáját.

Olyan is előfordul, hogy valaki a régóta áhított fesztivál belépőjének árát keresi meg a nyári munkával.

– Valóban, sokan azért dolgoznak egy hónapot kilenchavi tanulás után, hogy az így megkeresett pénzt néhány nap alatt elköltsék egy fesztiválon. Ezt határozottan ellenzem. Tartalmatlan, értelmetlen feladat­vállalás, amely ráadásul a pénzhez való viszony tekintetében is helytelen modellt ad a gyereknek. Ha a diák elmegy világot látni a barátaival, akkor azért dolgozik, hogy tartós közösségi élményt szerezzen. Helyes cél lehet az is, ha külföldi nyelvtanulásra gyűjt valaki, ezért is érdemes lehet dolgozni. Ám a nyári diákmunka valamennyi kedvező hatását ismerve és elfogadva is vallom, szerencsésebb, ha a gyerek nem dolgozik a pihenés ideje alatt.

A középiskolás korosztály esetében nem megkerülhető a fesztiválok kérdése. Ön elengedné a fiát egy ilyen rendezvényre?

– Egy bizonyos kor után nem lehet erőnek erejével visszatartani a gyereket sem egy bulitól, sem egy fesztiváltól. Ha az iskola nyilvánosan ellenzi a részvételt, akkor borítékolható, hogy a diák annál inkább el akar menni. Ez a kamaszkor sajátsága. Tanárként és szülőként fontosnak tartom, hogy beszélgessünk a fiatalokkal arról, hogyan kell jól fesztiválozni. Lényegesnek tartom megemlíteni azt is, hogy a fesztiválozás nem jó gyűjtőfogalom, hiszen az egyes rendezvények között óriási a különbség. Nagyon más a Balaton Sound, mint a Sziget vagy a Volt fesztivál, az utóbbi például igen sok színvonalas kulturális program­lehetőséget kínál. És megint más a Művészetek völgye. Nézzünk utána, melyik fesztivál milyen értékeket, közösségi élményeket kínál, ne legyünk alulinformáltak a gyermekeinkkel kapcsolatban! Engedjük, hogy a fiatalok megbízható barátokkal menjenek el egy-egy ilyen eseményre, így sokkal kisebb az esélye például annak, hogy valamelyikük lerészegedik egy bulin, vagy más veszélyes helyzetbe kerül. Katolikus szülőként persze talán nem vagyok egyedül azzal a vágyammal, hogy a gyerekem lehetőleg minél később kezdjen fesztiválozni. Ehhez azonban szükség van arra is, hogy az iskola és a szülő tudjon alternatívát kínálni számára. Ha a fiatalnak sok jó közösségi élményben van része, akkor a statisztikák szerint nem keres magának olyan társaságot, amely az alkoholfogyasztást tekinti a kitörés egyfajta lehetőségének. Nemrégiben meghívtuk a Patronába Sacher Gábort. Egy egész napot töltött nálunk, és előadást tartott a diákoknak, a tanároknak, illetve több száz szülőnek is. Az ő állás­pontja a teljes elutasítás. Egyetlen slukkot se, egyetlen tablettát se. Nem kell kipróbálni a cigarettát és a kábítószereket.

És egyetlen kortyot se – ezt csak kifelejtette, vagy szándékosan hagyta ki a felsorolásból?

– Teljesen más a kábítószer-fogyasztás, mint a kulturált és mértékletes alkoholfogyasztás, amelynek – megfelelő keretek között – helye lehet a közösségi együttlétek alkalmával. A felnőttek felelőssége, hogy jó példát mutassanak e téren a fiataloknak. Az európai életmódnak része a kulturált borfogyasztás, de a mértéktelen ivás nem az. Meg kell tudni különböztetni egy pohár jóféle vörösbor élvezetét a lerészegedéstől. Az alkoholizálás egyébként mindig is divat volt a fiatalok körében. Már a XVIII. századi sárospataki diák­dalok is szólnak erről. Tudjuk, hogy létező jelenség a diákalkoholizálás, amikor a bulin a kortársaknak való megfelelni vágyás, a többiek elfogadásának keresése vezet alkohol­fogyasztáshoz. És ismerjük a fiatalkori alkoholizmust is, amelyben az ivás egyfajta menekülés a valóság viszonyai közül. Ha egy stabil családból, megtartó közösségből jött diák egyszer leissza magát egy társaságban, attól az élete még nem kap gellert. (Persze azért legyenek következményei a viselkedésének!) Aki mögött azonban nincs családi, közösségi megtartó erő, annak az alkohol a problémáitól való menekülés útját jelentheti. Olykor pedig az alkoholt más élvezeti szerek fogyasztása is kíséri, a dohányzás és a drog, ami már messze nem a határok feszegetéséről szól. Az ilyen fiatal könnyen függővé válhat, belekerülhet egy olyan örvénybe, ahonnan már nem könnyű kijönni. A jó családból érkező gyereket megtartja a neveltetése, ő meg tud állni, mértéket tud szabni magának, van önbecsülése. Az ilyen fiatal nem azért iszik, hogy elfeledje az élete nyomorait. Az egyházi iskolákban is beszélni kellene arról, hogy minden közösségben felelősek vagyunk egymásért. Az alkohol, a kábítószer nem játék.

Az imént felmerült kérdések messzire vezetnek. Határozott álláspontot foglalt el némelyikkel kapcsolatban. Nem fél a vitától?

– Épp ellenkezőleg. Nagyon fontosnak tartom, hogy beszéljünk ezekről a kérdésekről. Mi, szülők és tanárok egymás közt, és a gyerekkel is. A fiatalok számára nagyon hasznos lehet egy-egy jól időzített beszélgetés. Teremtsünk alkalmat és minőségi időt erre, és tanítsuk meg a gyerekeinknek, hogyan éljenek azzal a számtalan lehetőséggel – számítógép, telefon, internet, média, gazdag kulturális kínálat – amely a rendelkezésükre áll.