Fotó: Merényi Zita
Kuzmányi István, a kiadó vezetője a gondviselés ajándékának nevezte a könyv megjelenését az Új Ember kiadványok sorozatban. Felidézte: Erdő Péter bíboros, prímás megbízásából 2016 őszén harmadmagával Libanonba utazott. Egyértelművé vált számára, hogy a libanoni cédrus mellett idehaza leginkább Szent Charbel személye kötődik a Földközi-tenger keleti partjánál fekvő országhoz. A könyv magyar nyelvű kiadását segítette Béchara Boutros Raï pátriárka – akivel a kiadó vezetője utazása során találkozhatott –, valamint a szerző, Jean Skandar engedélye.
A kötetet Héray András, a „Krisztus Ügye” Lelki Család (FSO) szerzetes papja, a kútvölgyi Szűz Mária-engesztelőkápolna igazgatója mutatta be. Kifejtette: ha egy szentről olvasunk, szeretnénk megtudni valamit a titokból: hogyan kerülhetünk közelebb Istenhez. Ez a könyv segít bennünket ebben, hiszen lapjain több mint ötven tanúságtételen keresztül bepillantást nyerhetünk Charbel Makhlouf (1828–1898) életébe. A mai ember számára meghökkentő az a radikalizmus, amely jellemezte őt. A maronita szerzetes számára teljesen természetes volt, hogy minden téren kikérje és kövesse elöljárója utasítását: mikor milyen ruhát vegyen fel, mit egyen, mit dolgozzon. Ez a radikális engedelmesség Krisztus iránti szeretetét mutatja. Szent Charbel már életében rengeteg csodát tett, nevéhez testi és lelki gyógyulások fűződtek, s ha például sáskajárás pusztított a vidéken, a parasztok őt kérték meg, könyörögjön Istenhez, hogy múljon el a veszedelem. Héray András „a Kelet Pio atyájának” nevezte a maronita szerzetest. Hangsúlyozta: Szent Charbel élete az utolsó lélegzetvételig Istennek szentelt élet volt. Ő maga kérte a kolostorban, hogy remete lehessen, ám ezt csak egy nyilvánvaló csoda után engedték meg neki. A szerzetes olajat kért a lámpásába, hogy imádkozhasson és olvashasson a fényénél. Az egyik szolgáló olaj helyett vizet öntött bele, de csoda történt: a kanóc lángra kapott, és a lámpás egész éjszaka világított. Ez is kifejezi Szent Charbel mérhetetlen szeretetét Krisztus és Egyháza iránt.
Héray András arra is rámutatott, hogy egy szentről szóló könyv számtalan kérdést vet fel. Ma felgyorsult, zajos világban élünk, szinte mindenről értesülünk, s ilyen körülmények között nehéz elmélyednünk valamiben. A libanoni remete élete a modern kor embere számára is meghívást jelent arra, hogy keresse a csendet, amely nem üres, hanem szeretettel, Isten jelenlétével teljes. Ezt tapasztalták meg mindazok, akik találkoztak a maronita szerzetessel. Szent Charbeltől a kétkezi munka sem állt távol, sokat dolgozott a földeken, Isten dicsőségére. Tökéletesen megvalósította a szerzetesi hagyományra jellemző „imádkozzál és dolgozzál” intelmet. Remeteként is számos emberről gondoskodott, és bölcs tanácsokat adott a hozzá fordulóknak. Honnan volt benne ez a bölcsesség? Az imádságnak köszönhetően tett szert rá, amely teljesen átjárta az életét. Órákon keresztül imádkozott az Eucharisztia előtt térdelve. Példája meghívás számunkra is: tegyük félre fontosnak vélt dolgainkat, és ha csupán néhány percre is, de mindennap boruljunk le az Oltáriszentség előtt, ahol Krisztus vár bennünket. Ismerjük fel, hogy ő mindennél fontosabb. Valóban Isten jelenlétében élni – ezt az eszményt valósította meg Szent Charbel. A kötetben olvasható tanúságtételek egyértelmű bizonyítékát adják ennek.
A kiadó főszerkesztője vetített képes előadásában elkalauzolta a jelenlevőket a maronita egyház központjába, a Bejrúttól körülbelül húsz kilométerre fekvő Harisszába – „a libanoni Esztergomba” –, ahol egy kilátócsúcson található a Notre-Dame-du-Liban-kegyhely. A „zarándoklat” folytatásaként a könyvbemutató résztvevői eljutottak a Büblosz közelében fekvő Annaya településre, amely Szent Maron-kolostoráról és remeteségéről nevezetes, ahol Charbel élete utolsó szakaszában élt és tevékenykedett. Itt nyugszik holtteste, és itt őrzik ereklyéit. Kuzmányi István elmondta: Libanonban további zarándokhely a Kadisha-völgy és az Isten Cédrusainak Erdeje, ahová ellátogatva megtapasztalhatta: a Szentírásban több helyen szereplő örökzöld fát (amely az ország zászlaján is megjelenik) valóban „szentként” tisztelik. Egy maronita szerzetes-elöljáró mesélte, hogy miután leégett a közelükben lévő cédruserdő, szerették volna újratelepíteni. A növendékek két különböző véleményt fogalmaztak meg ezzel kapcsolatban. Egy részük úgy gondolta, mivel úgyis sok időre van szükség ahhoz, hogy egy cédrusfa megnőjön, ráérnek még megkezdeni a munkát. Mások viszont éppen ezért úgy látták, nincs vesztegetni való idő, azonnal hozzá kell látni az erdő újratelepítéséhez. (A cédrus több száz éves fejlődés után éri el végleges formáját, és közel háromezer évig is elélhet.) Szent Charbel élete arra figyelmeztet bennünket, hogy a megtérést nem szabad halogatnunk, most kell engednünk Istennek, hogy gyógyító kegyelme által képesek legyünk megváltoztatni az életünket.
Szederkényi Károly, a gazdagréti Szent Angyalok-templom plébánosa zárszavában bejelentette: a mostani könyvbemutató egyúttal Szent Charbel magyarországi kultuszának kezdete is, Erdő Péter bíboros szándékai szerint. A főpásztor ugyanis tavaly október elsején, amikor fölszentelte a templomot, négy libanoni szent ereklyéjét adta át, melyeket Boutros pátriárkától kapott, abból a célból, hogy olyan zarándokhely jöjjön létre itt, ahol Szent Charbel tisztelete jegyében kifejezhetjük testvériségünket, szolidaritásunkat és összetartozásunkat közel-keleti üldözött keresztény testvéreinkkel.
Az est a Szent Charbel ereklyéje előtti imádsággal zárult, Szederkényi Károly atya vezetésével. Az áhítatba a jelenlévők könyörgéseikkel és imáikkal kapcsolódtak be.
