Fotó: Mészáros Ákos
Sokféle oltárt láttam már életemben, de olyat még nem, amilyen Szent Elek templomában van Rómában, az Aventinuson. A barokkos kiképzésű mellékoltáron kis puttók, játékos angyalok egy valódi lépcsőt cipelnek. Láthatóan nem esik nehezükre, hiszen kis szárnyaik sűrű csapkodásával könnyen a levegőben maradhatnak… Persze lehet, hogy csak az én képzeletem szabadult el. Ámbár tudjuk, hogy az angyalok, ha nem is láthatók, időnként bizony megnyilvánulnak. Valami ilyesmi történik itt is: díszes aranykeretbe foglalt lépcsősort emelnek a magasba ezek a gyerkőcök, nyilvánvalóan a dicsőség jegyében. Az ereklyetartóba helyezett lépcső alatt ott fekszik Szent Alexius, más néven Szent Elek fehér márványszobra. A lépcsős oltár a legenda lényegét ragadja meg. Szent Elek ugyanis élete jó részét koldusként tengette a szülei házában, a lépcső alatt.
A Szent Bonifác-bazilika, vagy más néven Szent Elek temploma lenyűgöző méretű, monumentális építmény, és ez csak kívülről látszik igazán. Többször átépítették; román stílusú tornya messziről hívogatja a Rómába érkező zarándokokat. Az első templom a IV. században épült fel itt, egy patríciuscsalád palotájának helyén. A mellékoltáron annak a falépcsőnek a maradványait helyezték el, amelyen a legenda szerint Elek szülei jártak naponta fel és alá, nem is sejtve, hogy a koldus, akinek alatta menedéket adtak, nem más, mint a saját fiuk. Elek itt, a mai templom helyén állt patríciusház lépcső alatti zugában élt sok-sok éven át, de a családtagjai nem ismerték föl, csak a halála után vált világossá számukra, hogy ki volt valójában.
Szent Elek apja római szenátor volt, gazdag, elismert ember. A legenda szerint fia számára rangban hozzáillő menyasszonyt keresett, a császári családból. Az esküvő után azonban Elek több mint meglepő döntést hozott: a nászéjszakán szűzi erényekre biztatta ifjú feleségét, majd elhagyta őt, hajóra szállt, és Edessza városába ment. Itt mindenét szétosztotta a szegények között, és maga is koldus lett; a város templomának előcsarnokában húzta meg magát. Szülei mindent megtettek, hogy a nyomára akadjanak, szolgáikat küldték a felkutatására, de hiába. A szolgák közül néhányan Edessza városába is eljutottak, Elek megismerte őket, amikor a többi koldussal együtt neki is alamizsnát adtak, azok viszont nem ismerték föl, talán azért, mert a nélkülözéstől nagyon megváltozott a külseje. Elek tizenhét évig élt Edesszában, majd különféle csodás események hatására visszatért Rómába, a szülői házba. Apját, aki nem tudta, hogy a fiával beszél, arra kérte, hogy fogadja be őt a szegényei közé. A szenátor a lépcsőfeljárat alatt adott neki menedéket. „Atyám házában élek majd ismeretlenül, így legalább nem leszek mások terhére” – gondolta Elek. Napjait imádsággal és elmélkedéssel töltötte, böjtölt és sokat virrasztott, így élt újabb tizenhét éven át, ugyanannyi ideig, mint amennyit Edesszában töltött. Amikor elérkezett a végórája, papiruszt meg tollat kért, és leírta élete történetét.
A legenda további része így szól: „Egy vasárnap, mise után a templomban szózat hallatszott az égből, mondván: »Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én felüdítlek titeket« (Mt 11,28). Ennek hallatára mindnyájan megrémültek, arcra borultak, s íme, a hang ismét megszólalt: »Keressétek meg az Isten emberét, hogy imádkozzék Rómáért!« Midőn keresték, de nem találták sehol, újra felhangzott: »Euphemianus házában keressétek!« Megkérdezték Euphemianust, de azt mondta, hogy semmi ilyesmiről nem tud. Ekkor Arcadius és Hononus császár Ince pápával együtt a nevezett férfiú házához sietett, Elek szolgája pedig odalépett a ház urához, mondván: »Nézd meg, uram, nem a mi zarándokunk-e az! Ő valóban nagy türelmű ember.« Odafutott hozzá Euphemianus, és holtan találta. Orcája úgy ragyogott, mint egy angyalé. El akarta venni tőle a papiruszt, amit a kezében tartott, de nem tudta kivenni belőle” – meséli el a történetet a Legenda aurea.
A nálunk, Magyarországon kevésbé ismert legenda további része szerint Elek holttestét Szent Bonifác vértanú templomához vitték, ahol hét napon át dicsőítették Istent. Arannyal, drágakövekkel, gyöngyökkel ékes sírhelyet készítettek, melyben nagy tisztességgel helyezték el a szent testét. A sírboltból pedig olyan édes illat áradt, hogy mindenki azt hihette, drága fűszerekkel van tele. Elek július 17-én hunyt el, az Úr 398. esztendeje táján. Ekkor a híres római patríciuscsalád valamennyi tagja megkeresztelkedett. Szent Elek a rézművesek és az utasok védőszentje, attribútuma a zarándokbot.
