Elegancia az építészetben

A korszellem azonban mindig hatott az építészetre és természetesen a jelenben élő emberre is. A megváltozott életforma, az urbanizáció, a technológiai fejlődés különleges, korábban nem látható épületformákat hozott létre. A „modern építészet” fénykora az 1930-as, 1950-es évekre tehető szerte a világon. Oscar Niemeyer (1907–2012) világhírű brazil építész hosszú, ellentmondásokkal teli élete során meghatározó alakjává vált az újkori várostervezésnek. 1934-ben szerzett építészdiplomát. A nemzetközi hírnevet az 1939-es New York-i világkiállítás hozta meg számára, ahol a brazil pavilon páratlan sikert aratott. „A brazil építészet a nemesség és az elegancia nyelvén beszél, szereti a fényt, a teret és az íveket” – mondta Niemeyer társa, a nála idősebb Lúcio Costa. Juscelino Kubitschek, Belo Horizonte polgármestere megbízta Niemeyert a Pampulha-tó partján lévő új városrész megtervezésével. Az itt emelt épületek közül kitűnik az Assisi Szent Ferenc-templom, amely 1942-ban elkészült hajójának parabolametszetével, a karcsún induló és felfelé kiszélesedő, szögletes tornyával elképesztően bizarr hatást kelt. A fel-le kanyargó háztetők, amelyek Loch Ness-i szörny módjára kígyóznak, felfelé törekvőben előrehajlanak, középen besüppednek. Ez az, amit Pier Luigi Nervi, a híres olasz építész „szerkezeti akrobatikának” nevezett.


 

Oscar Niemeyer 1947-ben részt vett a New York-i ENSZ-palota tervezésében is. A Harvard és a Yale Egyetem professzori állást is kínált neki, de baloldali nézetei miatt ezt a hatóságok megtagadták tőle. Kommunista eszméihez haláláig hű maradt. Fontos feladatának tekintette, hogy kiálljon a szegényekért, hiszen a brazil lakosság nagy része ma is a létminimum alatt él. Békében az élettel címmel még dalt is írt a nyomornegyedek lakóiról.

Az építész legnagyobb vállalkozása Brazíliaváros megtervezése volt. Lúcio Costával közösen kapták a megbízást. Ő tervezte magát a várost, Niemeyer pedig a fontosabb épületeket. Ezek közül is kiemelkedik a brazil parlament világszerte ismert, jellegzetes épületegyüttese. Az egymáshoz közel álló két karcsú és merész toronyház éles ellentétben áll a horizontálisan elnyúló, alacsony épület alsó régióival. Niemeyer a kerek és a szögletes, a vízszintes és a függőleges változatos alkalmazásával páratlanul izgalmas, monumentális építészeti alkotást hozott létre.

A szabadon formálható vasbetonnak köszönhetően korábban sohasem látható alakzatok, sokszor bizarr hatást keltő, hatalmas tereket átívelő, kígyózó formák jöttek létre. Ehhez nyilván rengeteg pénzre volt szükség, és az új kezdeményezésekkel rokonszenvező vállalkozókészségre. Ezek a legtöbbször állami vagy egyházi beruházásként létrejött építmények széles, lapályos, beépítetlen területeken érvényesülnek leginkább, monumentális hatásuk ilyen környezetben érződik igazán.

A niterói Kortárs Művészeti Múzeumot 1996-ban adták át. Az épület alul egészen keskenyen induló talapzatával, majd felfelé merészen óriásira nyíló, kehelyszerű kiképzésével rendkívüli hatást kelt. Úgy tűnik, mintha az építész játszana velünk és az anyaggal. A bejárathoz vezető hosszú folyosó egy élére állított, egészen vékony betonlapon áll a levegőben. Az a benyomásunk, hogy az építész a bolondját járatja velünk, pedig csak az anyag nyújtotta lehetőségek határait feszegeti.

A brazíliavárosi székesegyház formavilága is egyedülálló. Nyitott architektúrájával kifejezi a lényeget: a vallásos ember felfelé irányultságát, nyitottságát a „felsőbb hatalom” felé.

A modern brazil építészet erősen hatott Európára is. Niemeyer többször hangsúlyozta, hogy művészetével meg akarja lepni az embereket. „Ez az építészet feladata. Hogy küzdjön egy jobb világért, amelyben az építészet mindenkit szolgálna, és nem csak a kiváltságos csoportokat” – mondta egy alkalommal.