– Minden vallás szorosan kötődik ahhoz a kultúrához, melyben létrejött. Hogyan élhet hiteles vallási életet nálunk egy muszlim? Hogyan tudja megtartani például a napi ötszöri imát?
– Nagyon egyszerűen. Amikor kapcsolatba kerültem az iszlámmal, sokan figyelmeztettek, hogy ez egy keleti vallás, itt Magyarországon nem lehet gyakorolni. Mielőtt felvettem volna, egy évig kipróbáltam a gyakorlatban. Azt tapasztaltam, hogy sem a napi öt ima, sem a Ramadán megtartása nem jelent problémát. Sőt, azáltal teszi könnyebbé az életet, hogy ad neki egy rendszert, egyfajta szervezettséget.
Az iszlámban az imádkozás nagyon fontos, a pillérek (az iszlám vallásgyakorlat öt legfőbb eleme – a szerk.) közül az egyik. A Próféta – béke legyen vele – azt mondta, hogy az ítéletnapon az imádkozást kérik majd először számon az emberen. Kivitelezése ugyanakkor egyszerű, hiszen az öt alkalomból három eshet munkaidőre. Ha belegondolunk, akkor az ember napi feladatainak elvégzése során is sokszor tart szünetet, amit beszélgetéssel vagy mással tölt. Ezt az időt a muszlim ember az Istennek adja. A Ramadán is hasonló, hiszen hányszor tapasztaljuk, hogy az ember a napi tevékenysége közben mindenről elfeledkezik, akár az étkezésről is.
– Számos olyan eleme van a keresztény és a muszlim vallásnak, melyek nagyon hasonlóak. Ilyen az utolsó ítélet, a különítélet, a mennyország és a pokol motívuma. De vallástörténetileg még az Istenről vallott felfogás tekintetében is közel állnak egymáshoz, hiszen a politeizmust mindkét vallás elveti. Ezek a közös pontok alapot adhatnak a párbeszédre, vagy a részletkérdések miatti különbségek mégis inkább elválasztják a két vallást?
– Az iszlám abban hisz, hogy egy az Isten, aki megteremtette a világot, és útmutatást adott az embernek. Kezdetben tehát monoteizmus volt, a sokistenhit pedig később alakult ki. A próféták feladata az volt, hogy mindenkit visszavezessenek az egy Isten tiszteletére. Szerintünk tehát azért van sok közös vonás ezekben a vallásokban, mert a forrás ugyanaz. Ezért az iszlám Ábrahámot, Noét, Mózest és Jézust – béke legyen velük – prófétának ismeri el, és azt tanítja, hogy ők is az egy Isten tiszteletét hirdették. Az életmódra vonatkozó szabályokban lehettek eltérések, de az üzenet lényege minden esetben ugyanaz volt.
A kereszténység és az iszlám között a kulturális hatás sokkal jelentősebb és gazdagabb, mint a szembenállás. Szerintem a nézetkülönbségek nem vallási jellegűek. Amikor Mohamed próféta megkapta a kinyilatkoztatást, a keresztények már jelen voltak. Az iszlám a kereszténységet és a zsidó vallást is elismeri. Nem szabad a középkori elgondolásokat a mai korra vetíteni, hiszen akkor vallási okból, vallási háttérrel nagyon sok háborút folytattak. Ha valaki az iszlámot helyesen gyakorolja, akkor a más vallásúakkal együtt kell tudnia élni.
– A muszlimok a zsidókat és a keresztényeket is a könyv népeként említik. Ugyanakkor mindegyik vallásban más a rangja az írott szövegnek. Az iszlámban milyen szerepet tölt be a Korán?
– A Korán az Isten kinyilatkoztatott szava, a forrás, melyet Gábriel angyaltól kapott a Próféta. Ezt egészíti ki a szunna, vagyis mindaz a tanítás, amelyet a Próféta ránk hagyományozott. A Korán megadja az elveket, a gyakorlati megvalósítást pedig a szunnában találjuk meg. Például a Korán ír arról, hogy a megadott időben ötször imádkozni kell, de hogy az imát pontosan hogyan végezzük, azt a szunna határozza meg.
Az arabok között a költészetnek nagy hagyománya volt a Próféta idejében. A Korán rendkívüli csodája, hogy egy analfabéta ember – aki semmilyen hasonló tevékenységet nem végzett azelőtt – negyvenéves korában olyan tanítással állt elő, amely mindenkit megdöbbentett mélységével.
– A kereszténységben a szegények, az elesettek felé fordulás fontos kötelesség. Ferenc pápa ezt különösen lényegesnek tartja a mai korban. Az iszlámban milyen helyet foglal el a zakát?
– A kifejezés azt jelenti pontosan, hogy megtisztulás. Ha valaki egy bizonyos értéket meghaladó vagyonhoz jut, akkor annak egy meghatározott részét a rászorulóknak, a szegényeknek kell adnia. Azért megtisztulás ez, mert segít megválni a vagyon szeretetétől. Ez nem önkéntes jó cselekedet, hanem vallási előírás. Aki nem teszi meg, az az iszlám egyik fontos előírását szegi meg. Ez nem az emberekkel, hanem az Istennel szembeni kötelezettség, amelynek az ember eleget tehet úgy is, hogy közvetlenül odaadja valakinek a vagyon egy részét, de úgy is, hogy egy erre a célra létrehozott szervezetnek juttatja el.
– A keresztény–muszlim párbeszédet miként segíthetik a magyarországi muszlimok?
– Hiszünk abban, hogy független szervezetként – mi egyik muszlim országhoz sem tartozunk – betölthetünk egyfajta híd szerepet. Részt is vállalunk a vallási párbeszédben. Ám egyelőre úgy tűnik, hogy ez inkább csak vezetői szinten folyik, s még ott is sok a probléma, hiszen nem mindenki érti meg ennek szükségességét. Az lenne jó, ha ezek az elvek lejjebb szivárognának, és azok is felismernék ezek fontosságát, akiknek nincs személyes tapasztalatuk a dialógusról. Szeretnénk, ha rajtunk keresztül az egész társadalom megismerhetné, hogy mi az iszlám, kik a muszlimok, és mit akarnak valójában.
Fotó: Kissimon István
Mi a dzsihád?
Az iszlám kulcsfogalmai közül talán a legtöbbször a dzsihád kifejezést szokták félreérteni. Ez a szó a dzsehede tőből származik, ami erőfeszítést, buzgalmat, küzdelmet, áldozatvállalást, szélsőséges esetben az élet feláldozásának készségét jelenti a vallás érdekében. Másként fogalmazva az önmagunk feletti uralmat, a rossz tulajdonságaink, gyengeségeink, ferde hajlamaink elleni küzdelmet s ezek legyőzését jelenti. A Korán sok helyen beszél a dzsihádról, több helyen hadviselés értelemben. „Harcoljatok Isten útján vagyonotokkal és személyetekkel” – buzdít a 9. szúra 41. versében. „Óh Próféta! Harcolj a hitetlenek és a képmutatók ellen és bánj velük keményen!” (9:73, 66:9) Az is lehet dzsihád, ha valaki hajnalban felkel imádkozni, mint ahogyan az is, ha a buszon valakinek átadom a helyem. Ha viszont személyemben vagy vallásomban korlátoznak és megvédem magam, az is dzsihád. A mai iszlám, ha háborúként értelmezi a fogalmat, akkor csak védekező dzsihádot ismer el, vagyis támadó e küzdelem sosem lehet. Ma azért keverik össze a dzsihádot a háborús cselekményekkel, mert a világban sok muszlim idegen hatalom ellen védi a saját földjét, ez pedig vallási kötelesség is. A dzsihádot meghirdetni ugyanakkor csak egy muszlim vezetőnek van joga.
