Fotó: Kovács Tibor
Párizs színes forgataga, talán a Montmartre kissé mondén világa is megidéződött Sárközy Pál festőművész május eleji kiállításmegnyitóján a Somogy Megyei Kormányhivatal galériájában. A fények városában élő művészt nyolcvankilencedik születésnapja alkalmából Edith Piaf-sanzonokkal köszöntötte Balázs Izolda énekművész, aki még termetre is hasonlít a korán elhunyt, madártestű énekes-színészre. Bár az idős grafikus- és festőművész mellé odakészítették a karosszéket, a magát magyarnak valló, ötgyermekes alkotó – Nicolas Sarkozy, Franciaország egykori köztársasági elnökének szálfatermetű édesapja – inkább állva maradt, s úgy figyelte a kaposvári tárlatmegnyitó eseményeit és fogadta a jókívánságokat.
A művész, Szolnok díszpolgára, kezdetben ugyan kissé szabadkozik, de remekül beszél az anyanyelvén. Annak viszont nem örül, hogy a családjában nem értik e nyelvet, hiába vallja magát magyarnak. Hatvankilenc esztendeje elhagyta a szülőföldjét, ám a nyelvet megőrizte, az emigráció nem változtatta meg a bölcsőringató tájhoz fűződő érzéseit, s az emlékek is gyakran feltörnek benne. A Szolnok közeli Alattyán látta meg Isten egét, s nemesi családba születvén, korán hozzászokott a jómódhoz. Nemcsak a kulturális ügyekkel foglalkozó édesapja, de már a nagyapja is tagja volt egykoron Szolnok városi tanácsának. A közigazgatás, a városfejlesztés azonban tőle távol állt. Már kisgyermekként felfigyeltek bámulatos rajzkészségére, különleges látásmódjára, kreativitására.
A gyermekeinek és unokáinak ajánlott, Egy teljes élet című, Frédérique Drouin közreműködésével írt és a Kossuth Kiadó által megjelentetett önéletrajzi ihletettségű művében a háta mögött hagyott évtizedeket veszi nagyító alá, és gazdag fotómelléklettel is illusztrálja az életét. Felelevenít meghatározó családi momentumokat, a premontrei szerzeteseknél töltött időt, a franciatanulás nehézségeit, az emigráció lelki rezzenéseit, a kezdeti otthontalanságot, majd a honfitársak segítségét. Fiatalon elhunyt édesapjára is emlékezik, miközben különös rajongással az egekig magasztalja édesanyját, „mutterkát”, és sokáig időzik a szebbik nemhez fűződő, meglehetősen beszédes történeteknél. Nem véletlenül szögezi le mindjárt könyve legelején: „Annyi mindent mondtak rólam… Ha az öröm bűn, és ha a bűnökből keletkezik az ördög, akkor én vagyok az ördög. Az Isten engem nem fogadna el, mert túl sok nőt ismertem. Ez így igaz. Mert nem voltam jó apa. Meglehet. De mindig betartottam az ígéreteimet. Mondjuk el az igazságomat is. Ez is ér annyit, mint sok másé.”
Szerelmekből és házasságokból jutott bőven, de számára – mint ahogy a könyv címe is jelzi –, csak így volt teljes az élet, hiszen a szerelem, a szenvedély doppingszer. Természetesen a hölgyeknek is meghatározó szerep jutott abban, hogy tökéletesítse a tudását, és a cégek, a grafikai stúdiók, de a kortárs művészvilág képviselői is felfigyeljenek tehetségére. Párizsba kijutván egy idő után így már nem kellett a metró szellőzőnyílásához tapadva melegednie – mint megérkezésekor –, hanem fokról fokra előrébb juthatott a művészeti életben. A kisnemesi család sarjaként született „mezítlábas” párizsi kénytelen volt eltávolodni „származási gőgjétől”, s így kellett bebizonyítania, mire képes. Később a reklám- és marketingszakma ismert alakjává vált, kedvelt grafikus, majd festőművész és műgyűjtő lett. Egy időben olyan világcégeknél dolgozott, mint a Dior és a L’Oréal, majd létrehozott egy saját stúdiót, hogy fotóval, alkalmazott grafikával, reklámfilmekkel szerezzen babérokat, és adjon munkát másoknak is.
„Azt mondják a magyarokról, hogy számukra a költészet helyettesíti a történelmet. Lehet, hogy én is nagyobbnak, többnek akartam látni az életet, mint a valóság, és ez mentett meg. Még ha néha úgy gondolom is, hogy ha mindezt újra kellene kezdeni, ma már nem kezdeném újra. Túl sok volt a szenvedés. Amikor az ember húszéves korában elveszíti gyökereit, akkor egy csecsemő bőrében találja magát, de Napóleon hódító szellemével. A Dunától a Szajnáig eljutni sokkal inkább volt megpróbáltatás, mint eposz” – summáz őszintén könyvében, amelyhez jó néhány éve Magyarországon gyűjtött levéltári dokumentumokat családjáról, hogy azokat is felhasználja tervezett életrajzi írásában.
Életműve Franciaországhoz kötődik, ám – mint vallja – a lelke magyar, és azt szeretné, ha minél több alkotása szülőhazájában maradna. Előbb magyarországi kiállításokon, de a közeljövőben számos más országban is paravánra kerül majd a párizsi kollekció. Kaposvárról a szomszédos Romániába vándorol a gazdag retrospektív tárlat anyaga, melyet Fülemen Róza válogatott kiváló hozzáértéssel. Novemberben a kínaiak ismerkedhetnek meg a magyar származású festőművész alkotásaival; Pekingben nyílik tárlata, de korábban már Kairóban és Moszkvában is volt kiállítása.
Az életöröm, a humor és a groteszk együtt jelenik meg a kormányhivatal galériájának kiállításán. Sárközy Pál képzelet szülte, gyakran élénk színvilágú képei derűt hoznak a mindennapokba, de számos műve mögött ott bujkál az elmúlás gondolata is. Némelyik alkotása plakátot, míg más fotót idéz. A mester különböző korszakaiból jó érzékkel válogatott munkák felrázzák és jókedvre derítik az embert. Főleg a bohócfigurák, a fiatalabb vagy éltesebb bajazzók, harlequinek, clownok – nevezzük őket bárhogyan is –, akik tele vannak érzéssel, szeretettel, bölcsességgel, vidámsággal, részvéttel és szomorúsággal. Nem közömbös, hogy olykor a művész önarcképét idézik. A Marionett című műve például akkor készült, amikor „bárhova rángatható” volt, vagyis, minden munkát el kellett vállalnia, hogy meg tudjon élni a családjával. A Szerencselovagom című festmény időskori arcmását sejteti, míg a Nevem: senki a bájos arcú, tágra nyílt tekintetű olasz filmszínésznőt, Giulietta Masinát varázsolja elém az Országúton című filmből, Federico Fellini ikonikus alkotásából.
S hogy miként születik egy-egy festmény? Sárközy Pál azt mondta, éjszakánként a feje beszél a szívével, ezért amikor reggel felébred, már tudja, mit kezdjen a vászonnal. A tizenhét unokával büszkélkedő művész vallja: csak a napi nyolc-tíz, alkotással töltött óra révén teljes az élete. Még most is fest, közel a kilencvenhez, s nemcsak hét közben, hanem hétvégenként is, megállíthatatlanul. Fő inspirátora a gondolat. Azt mondja: a legnagyobb siker az, ha az ember dolgozhat. Ő mindig szerelmes volt a munkába, csakúgy, mint a nőkbe…
Sárközy Pál kaposvári kiállításmegnyitója jelképes kézfogó is volt Franciaország és hazánk, Párizs és Polány között. Ellenberger Tamás, a somogyi megyeszékhelyhez közel fekvő település polgármestere ugyanis átnyújtotta a festőművésznek a településre álmodott művészfalu első számú telkének adományozó levelét. A grandiózus tervek szerint a jövőben az erre a célra kijelölt telkeken egy európai művészfalu jöhet létre, ahol a művészvilág illusztris képviselőit „testközelből” ismerhetjük meg, alkotás közben találkozhatunk velük. S akinek jó szeme van, az mindeközben azt is megfigyelheti majd, milyen műfajban és milyen technikával születnek a kortárs alkotások, s miként bontakozik ki a jövő képzőművészete.
