Együtt érző az Isten

– A karácsony – éppúgy, mint a húsvét – mindig is nagy ünnep volt a családunkban. Ötven éve vagyunk házasok, öt gyermekünk van, és tizenöt unokánk. Bevallom, az ajándékozás nálunk is gondot jelent – kinek, mit, hogyan adjunk –, ugyanakkor mindig törekszünk arra, hogy ragaszkodjunk a karácsony eredeti üzenetéhez. Még boldog születésnapot is kívánunk az Úrjézusnak a karácsonyfa alatt. Hozzáteszem gyorsan, hogy ő azért elsősorban nem mint kisbaba fontos számunkra. Hiszen „néki adatott minden hatalom a mennyben és a földön”.

– A közgondolkodásban karácsony a szeretet ünnepe…

– Igen, elsősorban az Istennek irántunk való szeretetéé. Az ünnep arról szól, hogy a Szentháromság egyik tagja kisbaba képében megjelent a földön. Annak idején a lelkipásztorom (Joó Sándor, a pasaréti református gyülekezet első vezetője –  a szerk.) egy előadásában így közelítette meg ezt a titkot: Tegyük fel – mondta –, hogy szeretem a hangyákat (bár ő azonmód bevallotta nekünk, hogy nem igazán kedveli őket), de hogyan tudnám közölni velük a szeretetemet? Csak úgy, ha magam is hangyává változnék és elmennék közéjük a hangyabolyba. 

Talán egyszerű a hasonlat, mégis találó. Karácsonykor ugyanis azt ünnepeljük, hogy Isten emberré lett Jézus Krisztusban, leélt egy viszonylag rövid életet, és ezalatt magára vette az emberi élet minden örömét és szenvedését. 

Ne feledjük, Jézus szenvedése nem a Golgotán kezdődött, hanem amikor emberré lett! Számunkra szép, romantikus kép a jászolban fekvő betlehemi gyermek. Arra már nem gondolunk, hogy például Józsefnek mekkora gondot okozhatott, hogy Mária terhességének utolsó szakaszában, az éjszakában bolyongva szállást találjon. 

Emmanuel – ez Jézus „karácsonyi” neve, ami azt jelenti: velünk az Isten. Ez azt is jelenti, hogy nincs olyan emberi probléma, amit ő meg nem értene. Együtt érez velünk. Mai szóval: empátiás az Isten. És mi ezt ünnepeljük, ennek örülünk. Isten irántunk megnyilatkozó kegyelme, hogy nem hagyott minket árván, és nem hagy el bűneinkben sem.

Így hangzik a tízparancsolat bevezető mondata: „Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a rabszolgaság hazájából. Rajtam kívül más istened ne legyen!” A Bibliában Egyiptom a bűn országának jelképes helye Babilonnal, Szodomával együtt. Jézus neve pedig azt jelenti, Jahve (Isten) a szabadító. 

Tehát nemcsak a prófétai jövendölésekben, hanem az Ószövetség „legószövetségibb” részében, a tízparancsolatban is olvasható utalás Jézusra – ezzel indul karácsony, már Jézus születése előtt: Isten eljön hozzánk, hogy megszabadítson. Erről nem szabadna megfeledkeznünk még akkor sem, amikor az ünnep előtti hetekben, napokban ajándékvásárlás céljából egy bevásárlóközpont reklámerdejébe tévedünk.

– Márpedig a nagy készülődés, sürgés-forgás közepette hajlamosak vagyunk a „feledésre”…

– Alapvetően igen. Olykor még az is elhangzik: „nyakunkon a karácsony”. Ide-oda kapkodunk, mert még rendbe kell hoznunk a lakást, ki kell gondolnunk a megfelelő ajándékot, de feszültséget okoz az is, hogy az ünnepre kit hívjunk meg, és a házastársunkkal egyeztetnünk kell, mikor, s kihez menjünk látogatóba. Tudnunk kell, hogy Isten ellensége a mi ellenségünk is. Nem véletlen, hogy éppen advent idején igyekszik megzavarni a lelkünket. Kit ezzel, kit azzal háborgat: reklámdömpinggel, vagy éppen frusztráló, kínzó gondolatokkal. 

Derék asszonyok olykor beleesnek az evangéliumi Márta hibájába, aki Jézust sürgeti, szóljon már a „tétlenkedő” Máriára. Sok Márta lelkületű háziasszony van, akik mind kitűnő emberek, ahogy az lehetett Márta is.  Ők, a legjobb háziasszonyok is hajlamosak megfeledkezni a karácsony lényegéről. Persze senkit nem akarok lebeszélni arról, hogy finom ételeket készítsen az ünnepre. Nem tudom ki, hogyan van ezzel, de én szeretek enni, és sajnálom azokat, akik nem lelik örömüket az étkezésben, vagy betegség miatt nem tudnak enni. De ha megfeledkezünk a lényegről, kiüresedik az ünnep, puszta tobzódássá válik, amikor csak a testünkkel és a kényelmünkkel törődünk. Fárasztóak a vendégek, várjuk a távozásukat, ugyanakkor rettegünk attól a pillanattól, amikor elbúcsúznak, hiszen otthagyják a „romokat”, a sok mosogatni valót. Pedig ez sem olyan borzasztó, ha a lényeget tartjuk szemünk előtt.

– Hogyan kapcsolódik össze a mosogatás öröme Isten emberré válásának titkával?

– A szolgálat szelleme által. Furcsának tűnhet a gondolat, de Jézus maga mondta: nem azért jött az Emberfia, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.

Azért jött, hogy újra összekapcsoljon az Atyával. Ezért „szolgai alakot” öltött – mondja Pál apostol a Filipppiekhez írt levelében. 

Gondoljunk arra, hogy mi is tudunk szolgálni egymásnak, s ezáltal örömet okozni. 

Belemerülve a karácsony külső körülményeinek előkészítésébe, könnyen támadhat feszültség a házaspárok között. A feleség úgy érzi, hogy a férje nem segít elég serényen, a férj pedig nyűgnek érzi a süteménytészta kavargatását, unja a diótörést, darálást, bevásárlást, takarítást. Szépen lassan elfelejtjük, hogy elsősorban Isten ajándékai vagyunk egymás számára.

– Mit jelent a szolgálat a házastársak esetében? 

– Semmiképpen sem azt, amit a közgondolkodás tart efelől. Nem a megalázó helyzetekre gondolok. A bibliai alázat ugyanis nem megalázkodást jelent. Jézusnál alázatosabb ember nem élt a földön, mégis méltósággal állt a nagytanács vagy Pilátus előtt.

A szeretet parancsa arra tanít: a másik ember legyen fontosabb számomra saját magamnál. Természetes hajlamunk, hogy vannak elvárásaink a másikkal kapcsolatban, a szexualitástól kezdve az érvényesülés elősegítéséig – a házasságban is. Ez esetben szó sincs szeretetről. A keresztény élet ott kezdődik, hogy a másik embert helyezzük előtérbe. Ezt a magatartást pedig meg kell tanulnunk. „Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem” – mondja Jézus.

– Tehát ezt a magatartást be kell gyakorolnunk…

– Igen, az Úr szolgálatát – csakúgy, mint a házastársunk szolgálatát – nem csupán a karácsonyi készület idején kell szem előtt tartanunk. Kedves katolikus szerzőm, Michel Quoist egyik könyvében arról ír: az egész életünk váljék imádsággá. Nemcsak úgy imádkozhatunk, hogy összetesszük a kezünket, és nem csak akkor, amikor letérdelünk. Az Úr mindenütt jelen van, és bármikor megszólíthatom őt.

Természetesen az ünnepek kiemelt alkalmak, de egészen közönséges helyzetekben is odaadhatjuk magunkat az Úrnak. Fontosnak tartom, hogy a hívő ember életében soha ne váljon el túl élesen egymástól a szent és a profán. A kereszténység életgyakorlat, nemcsak egy hitvallás elsajátítása. Ha a hitvallásom nem kapcsolódik össze az éltemmel, akkor nem hiteles.

Azzal együtt mondom ezt, hogy én magam is el-elbukom. Olykor mi, hívő emberek is indulatossá válunk, kiabálunk, tele vagyunk fájdalommal, féltékenységgel, hajlamosak vagyunk a bűnre. S mindez a házastársunkra is vonatkozik. Nemcsak karácsonykor időszerűek Pál apostol szavai: viseljétek el egymást szeretetben. Valamikor ezt a felszólítást nagyon enyhének gondoltam, öt évtizedes házasság után megtanultam, hogy ez nem is olyan kis dolog.

Minden esetben két különböző ember köt házasságot. A másik fél másképp gondolkodik, mások az otthonról hozott szokásai, és ezeket el kell fogadnom. Többéves házasság után is előjöhetnek addig rejtett tulajdonságai is.

Azt hiszem, mindez teljesen természetes. Nem kell megrémülnünk. A mai emberek egyik problémája éppen az, hogy erre nincsenek felkészülve. Ha bajok támadnak a házasságban, könnyen kimondják: váljunk el. Meggyőződésem, hogy elköteleződés nélkül nem szabad házasságot kötni.

Ötven év után elmondhatom, hogy nekünk sem volt mindig könnyű, de megéri vállalni. A személyiségünk érésében nagy szerepe van annak, hogy háttérbe tudunk szorulni, valamint megtanuljuk azt is, hogy a szeretet nemcsak érzelmi ügy. A Biblia azt mondja: önátadás.

– Az is fájdalmas, ha az ember nem érzi a szeretetet…

– Igen, szükségünk van az érzelmekre is, mert nélkülük gépiessé válnak a cselekedeteink. De ha nem érzünk semmit, akkor is azt kell tennünk, ami a másik javát szolgálja. Az érzelmek majd jönnek. A pszichológia azt mondja róluk, hogy kísérőjelenségek.

Fotó: Kissimon István

Bibliai Házassággondozó Szolgálat

„A személyes bibliai lelkigondozás és az emberi kapcsolatok (így a házasság) bibliai gondozása – bár közvetlenül földi életünk problémáira irányul – végső soron az örökkévalóság perspektívájában történik” – olvasható a Bibliai Házassággondozó Szolgálat hitvallásában. E felekezetektől független szervezet arra törekszik, hogy a házasságra készülő fiatalokat felkészítse a testi és lelki egységet építő harmonikus kapcsolatra a Biblia útmutatása alapján; hogy a házasságban élőkkel megismertesse a társkapcsolat építésének bibliai alapelveit egységük mélyítése és a mély válságok megelőzése érdekében; valamint hogy a házastársi kapcsolatukban bajba jutott pároknak megmutassa a Szentírásban megfogalmazott kivezető utat. Ennek érdekében házassággondozó heteket, családos heteket, házaspároknak csendes napot szerveznek, és működtetik a Biblia és Család című negyedévenként megjelenő folyóiratot.

További információ és aktuális hírek a www.bhsz.hu internetes oldalon olvashatók.

Elérhetőség: 1530 Budapest, pf. 19. 

vagy palhegyi.ferenc@bhsz.hu. 

Tájékoztatás szervezési és adminisztrációs ügyekben: info@bhsz.hu.