A konferencia állandó programja a világi apostolok bemutatkozása. Az Ózdon szolgáló Hevesi Imre és felesége, Klára elmondta, nyugdíjasként avatták fel őket lelkipásztori munkatársnak, s ezzel teljesnek érzik munkájukat és életüket. Az egri egyházmegyében a katekéták koordinálását végző Fodor Márta a feladatok megosztásáról, az önkéntes segítők bevonásáról és a kateketikai továbbképzések szükségességéről beszélt. Bogár-Szabó Ádám és felesége, Zsófi többéves tudatos felkészülés után költözött ki Szegedről a pusztamérgesi plébániára. Fitt Szabolcs és felesége Dunakömlődről azt hangsúlyozta, olykor a gazdagság nehezíti az evangélium meghallását.
Székesfehérváron az 1997-es egyházmegyei zsinat döntése alapján már nyolc éve megindult a lelkipásztori munkatársak képzése, Pécsett az előző püspök által a kis plébániákra került világiakat átvette a jelenlegi főpásztor, Kalocsa-Kecskeméten tizenkét állandó diakónus működik, Vácott a plébánosok melletti segítőtársakból lettek az öt éve indult módszeres képzés során valódi munkatársak. Ugrits Tamás székesfehérvári irodaigazgató szerint az egyház fő gondját nem a paphiány, hanem az elkötelezett világiak számának csökkenése jelenti. Új egyházképet és szemléletet kell adni a munkatársi csoportok tagjainak – hangsúlyozta Szecsődi Péter gödöllői plébános. A váci egyházmegyében a képviselő-testületek átalakításával is elősegítették a plébániák megújítását. A minőségre és a hitelességre való törekvést tartja a legfontosabbnak Deák Ákos Ervin, gyenesdiás-balatongyöröki plébános: „A közösség élete nem azon fordul meg, hogy én mit akarok, hanem azon, hogy az ott élő emberek kibontakoztathassák magukat a többiek érdekében.” Az anyagi háttérről szólva úgy vélte, a papok „olcsóbbak”, mivel az egyházközségek gyakran nem képesek eltartani egy egész családot. A váci egyházmegyés Binszki József atya kiemelte: a diakonátus nem pappótlásként van jelen az egyházban, hanem önálló, sajátos szolgálatot jelent. „Már a nyolcvanas években arról beszéltek az egyház vezetői, hogy elkerülhetetlen a világiak bevonása a lelkipásztori munkába – ehhez képest ma sem történik sok minden, ami ezt megkönnyítené.” Cziglányi Zsolt elmondta, a pécsi egyházmegyében a lelkipásztori munkatársakat a papokkal formálisan egyenrangúként kezelik. „Kérdés, hogy mennyire akarja fenntartani az egyház jelenlétét a kisebb helyeken? Marketing-szempontból fel kéne adni a fél egyházmegyét, hiszen sok helyen talán csak néhányan járnak misére. Mégis éppen oda kell megfelelő embereket küldenünk, hiszen ők a legelhagyatottabbak, tőlük már mindenki elment: a postás, a jegyző, az iskola – mi maradunk náluk az egyetlen közösségszervező erő, ezért fontos, hogy minél személyesebb legyen a helyi egyházi jelenlétünk.” Az atyák rövid összegezésként a következő szempontokat ajánlották a lelkipásztori munkatársak figyelmébe: az egyház csak közösségekben képes élni; plébániánként négy-öt önkéntes bevonásával osszák szét a feladatokat, ne legyenek féltékenyek más világiak aktivitására. „Istennek elkötelezett emberekre van szüksége az egyházban, a státusz csak másodlagos kérdés.” Kifejezték reményüket, hogy a világiak helyzete hamarosan olyan fontos és megkerülhetetlen kérdéssé válik az egyházban, ami a lelkipásztori munkatársak életét és munkáját is előtérbe helyezi. Gulyás Péter, az egyesület vezetője szerint a világiak és a papság együttműködésével van esély arra, hogy az egyház Krisztus által kijelölt útjára minél több hívőt meghívjanak. Ez az együtt járás azonban sok helyen még csak vágy. Máshol pedig kölcsönös félelmek nehezítik az egymásra találást. Az országos találkozót záró Te Deumot Márfi Gyula veszprémi érsek tartotta. A szakmai programot követően a VAK ötödik születésnapjának megünneplése és a kötetlen, családi és baráti körben rendezett nyaralás sem maradhatott el, hiszen a lelkipásztori munkatársak – akárcsak a mindennapi munkában – a konferencián is családjukkal együtt vettek részt.
