Az egyházi vezetők bemutatták a cigányság érdekében végzett szerteágazó munkájukat. A tárgyaló felek egyetértettek abban, hogy a cigányok társadalmi felzárkózásának segítése egyrészt missziós feladat, másrészt hosszú távú társadalmi befektetés.
A demográfiai mutatók ismeretében nyilvánvaló, hogy a probléma nem csupán kisebbségi és emberi jogi, hanem gazdasági, politikai és végső soron nemzetstratégiai kérdés is.
A felzárkózás csak egy széles középosztályon alapuló, szolidáris társadalmi közösség kialakulásával együtt lehet sikeres – vélekedtek a részvevők. A mélyszegénység ma nem csak romákat érint, ezért kizárólag etnikai alapon nem közelíthetünk a problémához. A felzárkózásban közös felelőssége van a kormányzatnak, az önkormányzatoknak, a kulturális és gazdasági élet szereplőinek, s döntő az egyházak szerepvállalása is. Az egyházi közösségek az erkölcsi és lelki értékek közvetítésével ösztönözhetik a cigány közösség tagjait, hogy minél többen higgyenek a fölzárkózás lehetőségében, és akarják azt. Az egyházak történelmi és hitbeli hagyományaikkal összhangban a romaintegráció kapcsán is szerepet vállalnak a kultúra közvetítésében, a szociális és karitatív szolgálatban, az oktatás-nevelés területén, de a foglalkoztatásban és a munkaerő-közvetítésben is. Az általuk nyújtott felnőttoktatás fontos eleme a szülők elérésének.
A résztvevők megvitatták, hogy milyen feltételek mellett növelhető és erősíthető ez a tevékenység. Szó esett elsősorban cigány fiatalok részére létesíthető, egyházi fenntartású felsőoktatási szakkollégiumokról, tehetséggondozásról, a nevelőszülői hálózatban vállalt egyházi szerepről, valamint arról, hogy az egyházaknak fontos feladatuk van a felzárkózási programok helyi szintű megvalósításában. Megállapodtak, hogy a konkrét együttműködés elmélyítésére más egyházi közösségeket is bevonva munkacsoportot hoznak létre, amely az egyenrangú, partneri viszony jegyében fogalmaz meg javaslatokat a kormány számára – zárul a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságának közleménye.
Székely János – mint az Új Embernek elmondta – nagy örömmel vett részt az eseményen, mert jó gesztusként élte meg, hogy a kormány érdeklődik az egyházak által végzett pasztorációs és szociális munka iránt. Egyenrangú felekként fogadták őket, és komolynak érezte a cigányság felzárkóztatására és a szorosabb együttműködésre vonatkozó kormányzati szándékot.
A legnagyobb gondok az oktatás és a munka világában jelentkeznek. A cigány fiatalok mintegy nyolcvan százaléka elvégzi a nyolc osztályt, ám a végzetteknek csak húsz százaléka kezd szakközépiskolai vagy gimnáziumi tanulmányokba, és csak a középiskolások fele jut el az érettségiig. Legalább ekkora és ezzel összefüggő probléma a munkanélküliség. A rendszerváltásig még csaknem mind dolgoztak a cigányok, mert jutott számukra munka, de aztán a vadkapitalista átalakulás tömegesen fosztotta meg őket tőle: 1993-re az aktív korúaknak már csak huszonnyolc százalékát foglalkoztatták. A helyzet e téren azóta sem igen javult, ezért sürgősen cselekedni kell.
Az egyházak leginkább a szívekben tudnak-akarnak hatni, az evangéliummal, valamint – a többségi társadalom és a cigányok körében egyaránt – a bizalom növelésével, visszaállításával támogathatják a cigányok integrációját. Segíthetnek egymás jobb megismerésében is, például annak a gyakori félreértésnek az eloszlatásában, hogy a cigány és magyar identitás kizárná egymást. „Kettős aranypántot viselünk a homlokunkon; egyik a cigány identitásunk, a másik meg a magyar kultúránk” – írta Péli Tamás festőművész. A bizalom lassan épülő hídjához arra van szükség, hogy mindkét oldalon hiteles emberek tevékenykedjenek, nyilvánuljanak meg. Az egyházak, köztük a katolikus egyház az ország minden részében, a legkisebb falvakban is jelen vannak – ez óriási értéket jelent. Hely- és emberismeretük révén hatékonyan járulhatnak hozzá, hogy a cigányság felemelését szolgáló programokhoz meg lehessen találni a legalkalmasabb személyeket.
