Az Egyetemisták imakönyvének 2013-as, negyedik kiadását kezembe véve így, tél közepén újra felelevenedett bennem ez a gondolat, hiszen a kiadvány a legalapvetőbb liturgikus imádságok, nagy teológusok és gondolkodók, híres emberek és kortársaink imádságain, elmélkedésein és versein keresztül olyan úton indít el bennünket, amelyen járva fel kell tennünk a kérdést: mi az én legkedvesebb imádságom, imaformám, milyen imaélmények élnek bennem a legelevenebben? Hogyan szólítom meg Istent? Az imagyűjtemény azért is alkalmas erre, mivel az 1989–1990-ben újjáalakult Budapesti Egyetemi Lelkészség immáron több mint húszéves imaéletének gyümölcse. Tartalma – miként ezt a bevezetésből megtudjuk – az egyetemisták és közösségi imaalkalmaik legfontosabb fohászai, gondolattöredékei alapján alakult ki.
A könyv kiváló segítő lehet a közösségi imaformák, így például a rózsafüzér és a keresztút hagyományának felelevenítésében az egyetemi ifjúság vagy a középgeneráció számára is, hiszen az ehhez nyújtott elmélkedési segédanyag jó eszköz ahhoz, hogy ezek az olykor rutinból végzett ájtatosságok egyre mélyebben magukkal ragadjanak bennünket. A gyűjtemény átöleli az emberi élet számtalan területét: a teret és az időt, a szentségi életre való elmélkedő felkészülést, a vizsgaidőszakot, az erényeket és a bűnbánatot, de még a bűnalkalmak előtti segítségkérést is a szabaduláshoz. Az imakönyvből azonban egy terület mintha hiányozna: a haldoklókért és a meghaltakért való imádság, amely segíthetné a korban vagy a végső találkozás közelségében előttünk járókkal való szolidaritás elmélyítését vagy egy fiatal ilyen jellegű válsághelyzetét.
A szerkesztők pasztorális és liturgikus érzékére utal a válogatás műfaji sokszínűsége (például liturgikus ima, vers, elmélkedés, pápai buzdítás), amely lehetőséget biztosít ahhoz, hogy ne csupán az „aktív” imádkozók, hanem az imádság iránt érdeklődők is haszonnal forgassák ezt a könyvet. Hogy egy gondolkodó bölcs tanításától elindulva eljuthassunk a liturgikus szövegek mélységének felismeréséig, vagy éppen fordítva, ráleljünk egy-egy vers azon képeinek értelmére és mélységére, amelyet igazán csak a szentségből élők tudnak felismerni. Aztán az imádságokat „olvasva” olykor talán a szerző arca is elénk tárulkozik a sorok mögül: a papa bono, XXIII. János kövérkés alakja, amint a betlehemi Kisded előtt áll, vagy az egyszerű szőlőmunkásé, a zarándok XVI. Benedeké, aki azt kéri, és talán egyre gyakrabban imádkozhatja is: ha beesteledik, emmauszi tanítványként mondhassuk: Maradj velünk, Urunk!
A Pákozdi István, Melegh Csongor és Horváth Zsolt által szerkesztett Egyetemisták imakönyvének javított és bővített új kiadását tisztelettel ajánlom mindazoknak, akik fiatalként, felnőttként úgy érzik, nem tudják, hogyan kell helyesen imádkozniuk. Minden reményük megvan arra, hogy ezen elmélkedés-imagyűjteményen keresztül megtapasztalják, ilyenkor a Lélek jár közben értük szavakba nem foglalható sóhajtásokkal (vö. Róm 8,26).
(Egyetemisták imakönyve, Budapesti Római Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség – Egyházfórum, 2013, Budapest)
