A zárójelentést kibocsátó intézmény tekintélyt parancsoló, az aláíró márkás név az addiktológia világában. Miközben a segítő elmélyülten és egyre feszültebben olvassa a két és fél oldalas, kórképekben és veszélyeztető körülményekben gazdag, tanulmánynak is beillő iratot, a fiú a körmét rágja, majd előveszi mobilját, és a gombokat nyomogatja. Időnként felnéz a billentyűkről, kíváncsi a segítő reakcióira. Az édesanya rendre utasítja fiát a mobilozásért, ő is várakozóan néz a zárót olvasó segítőre, akinek a kérdésére, miszerint mennyi időt töltött gyermeke az osztályon, mielőtt ezt a jelentést kézhez kapta, a legnagyobb természetességgel válaszolja: másfél napot. A segítő megdöbbenésére meg is erősíti a mondottakat. Ez volt a leghosszabb idő, amit a drogozás miatt intézményben töltött a fiú…
„Jó gyerek az én fiam, csak azokat a vackokat tömi állandóan magába. Azokat a dizájnereket, meg füvet szív, dohányzik is, piál is. Fogalmam nincs, miért…”
A segítő alternatív lehetőségeket ajánl. Szívesen kezd dolgozni a fiúval vagy az anyával külön-külön, de együtt is jöhetne a család terápiába. Az elutasítást a fiú kezdi: ő nem is drogos, csak szereti a cuccot. Akkor meg minek jöjjön? Az anya először a férjét menti ki. „Tudja, éjszakás, nappal meg alszik. Nekem meg a kicsikkel kell lennem napközben, azért nem érek rá.” A segítő, miután kikíséri őket, elkomorul. Látja-e még ezt a családot vagy bármelyik tagját…?
Néhány mondat az alapvető jogok biztosának a kábítószer- ellenes világnapon közzétett jelentéséből:
„…A drogellenes stratégia és a forráshiány következtében korábban jól működő szolgáltatások szűnnek meg, gyakorlatilag nincs prevenciós tevékenység az iskolákban, hiányoznak a kábítószer-használat változásait nyomon követő kutatások. (…) A jelenlegi ellátórendszer nem alkalmas a gyermek- és ifjúság-addiktológiai ellátásra.”
Kály-Kullai Károly
