Fotó : Mészáros Ákos
Nyugodtan, a rá jellemző méltósággal ül Arany János a nagyszalontai Csonka-torony díszes, barokkosan ívelt kapuzatának tetején. Stróbl Alajos, aki a költő halála után az Arany-szobrok specialistájává vált, 1907-ben készítette ezt az alkotását. A Csonka-toronyban elhelyezett, portrészerűen megmintázott szoborról hasonlóan néz le ránk a költő, mint ahogyan Pesten, a Magyar Nemzeti Múzeum előtt, szintén Stróbl alkotta emlékműről. Az Arany-szobrok „kezdetét” a Kerepesi temetőben lévő Arany-babérkoszorú jelentette. Ezt követte a nagyszabású pesti emlékmű, majd a Margit-szigeti Arany-szobor, és az imént említett nagyszalontai egész alakos alkotás, valamint a nagykőrösi emlék az öreg számadó juhásszal. A magyar szobrászoknál gyakori volt ez a jelenség. Csorba Géza például Ady-specialista volt. Ő készítette el a költő síremlékét, bronzszobrát és az emléktábláját is. Horvay János hasonlóképpen tucatjával mintázta és faragta a Kossuth-emlékműveket, illetve a Jó pásztor-szobrokat a temetőkbe.
A Szent László-év kétnapos nagyváradi, jubileumi zarándoklatára buszozva néhány órára megálltunk Nagyszalontán, a kétszáz éve született Arany János szülővárosában. A helység fő nevezetessége mindenképpen a Csonka-torony, amely már régen nem csonka; messziről piroslik a teteje, az előtte álló, sárgára festett múzeumépület szintén felújítva várja látogatóit.
A toronyban Arany János-emlékmúzeum található, amelyet még a költő fia, Arany László adományozott a városnak. „Ez az úgynevezett csonka torony, melyet Arany János és Petőfi Sándor megénekeltek. Arany László Nagyszalonta szülötte és országgyűlési képviselője tervezete szerint és hagyományából újíttatott meg. Ide helyeztettek egyszersmind őrzés végett Arany János emlékei, melyeket a kegyeletes fiú Nagyszalonta városának ajándékozott 1899. augusztus 20-án” – olvashatjuk a torony lábánál elhelyezett fekete márványtáblán.
A többszintes torony recsegő falépcsőin lépdelek fel a további szintekre, miközben lent javában tart az idegenvezetés: egy ízesen beszélő helybéli úriember mesél a csoportnak Aranyról és a torony történetéről. Nem mondhatnám, hogy sok lenne a látnivaló, a tárgyak nemigen szaporodtak meg az elmúlt évtizedekben. Az állagmegóvásra, a kutatásra és a fejlesztésre sok pénz kellene, ez majd a jövő feladata lehet a muzeológusok számára.
A legfontosabb néznivaló, ha kissé szűkös helyen is van, Arany János emeleti dolgozószobájának íróasztala, egy ágy és a fotelje, amelyben 1882. október 22-én, hatvanöt évesen meghalt. Az üvegezett tárlókban megnézhetjük egyebek mellett a Toldi kéziratának egy oldalát fénymásolatban, a költő balladáinak különböző idegen nyelvű kiadásait, az iskolában használt Bibliáját, és az Arany-család kávéfőzőjét, amelyen a következő felirat szerepel: „1847. június”. Helyet kapott a tárlaton a költő nagyszalontai szülőházának makettje is.
Az idő halad, és mi autóbuszunkkal továbbindulunk Nagyvárad felé. Nemsokára meg is érkezünk a különleges, ötszögletű várba, amely egykoron hatalmas vizes- árokkal volt körülvéve. Az épületeket felújították, látogathatóvá tették. Korszerű módon üvegpadló alatt láthatók a föld alá került legrégebbi, vaskos falmaradványok is.
Nagyvárad, ez a gyorsan fejlődő Körös-parti város már alig emlékeztet a mai állapotához képest jóval elmaradottabb korábbi formájára. 1983-ban jártam ott utoljára, azóta bizony sok minden megváltozott. Mindenfelé tatarozzák az épületeket, eredeti stílusukban hozzák helyre őket. A hatalmas főtér szökőkutas, kávéházas, változatos kialakításával újra igazi agorává vált, és a teret nemcsak a templomok gazdagítják, hanem például a Fekete Sas-palota is, amelyet 1907 és 1909 között Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján szecessziós stílusban építettek. Messzebbről, a túlsó oldalról nézve igazán nagyszerű látványt nyújt az épület finom sárgás színe, zöld ornamentikája, szépen ívelt ablakai. Ha közelebb megyünk és belépünk a passzázsba, láthatjuk, hogyan szépül, gazdagodik a belső tér a sokféle sörözővel, étteremmel és kávézóval. Annyi mindent lehetne írni még Váradról, Adyról és barátairól, a holnaposokról… Az irodalmi társaság meghatározó alakjait ábrázoló híres szoborcsoport alakjai – Ady, Dutka Ákos, Juhász Gyula és Emőd Tamás – egy kávéházi asztal körül ülnek a sétálóutcán. Egy szék üresen maradt, oda bárki leülhet közéjük, a mindent fényképező turisták örömére.
Utunk második napja, május 14-e, a Szent László tiszteletére rendezett nagymiséről és a körmenetről szólt. A Szent László-székesegyházban bemutatott szertartásról és az elhangzott beszédekről részletesen beszámolt az Új Ember és a Magyar Kurír. Most nézzünk körül kicsit más szempontból is e különleges templomban. Higgyék el, ha ott járnak, mindenképpen „megér egy misét”.
Már a külseje sem akármilyen ennek az épületnek. Barokk homlokzata díszes ugyan, mégis visszafogott, inkább a copf stílusra emlékeztető. Két tornyának kissé befelé fordításával egyedi karaktert kapott a székesegyház homlokzata. Szép sárga színe, aranyló keresztjei, fekete alapon fehér színű, római számlapos órája, a templomfalak lekerekített szélei, barátságossá, meghitté teszik.
A templomot Forgách Pál püspök kezdte építtetni 1752-ben. A kor egyik legnevesebb osztrák építésze, Franz Anton Hillebrandt készítette az első terveket. Később Giovanni Battista Ricca folytatta az építkezést, végül mégiscsak Hillebrandt fejezte be. Így aztán olasz és osztrák építészek együttes hatása érződik az épületen. A Kárpát-medence legnagyobb barokk székesegyháza az olasz Seicento és az osztrák barokk sajátos keveréke.
Ha belépünk a nem túl tágas főkapun, páratlan látvány tárul elénk. A monumentális székesegyház falain mindenfelé a kék és az arany szín dominál. Ottlétünk persze most nem a bámészkodásról szólt, hanem a miséről és a körmenetről, mégis muszáj volt felnézni a mennyezetre is. Elképesztő vizuális erő sugárzik a falfestményekből, a freskókból és az ornamentális díszítésekből.
A templom orgonája szintén egyedülállóan szép, Mária Terézia ajándéka, a korabeli Európa egyik legnagyobb hangszere volt. A negyvenkét regiszteres orgonát Johann Fridolin Festl császári és királyi orgonaépítő 1782-ben fejezte be.
A templom díszítésében, kifestésében sokan részt vettek, főleg osztrák mesterek, de magyarok is. Az építkezés vége felé a székesegyház falfestményeit és díszítőfestését a tudós kanonok, Rómer Flóris javaslatára Storno Ferenc soproni festő-restaurátor fejezte be a XIX. században.
A székesegyház lényege szerint sok ember befogadására képes. Az ünnepre most is mindenfelől jöttek zarándokok: a padokban a magyarok mellett szlovákok, románok, lengyelek, horvátok ültek, de érkeztek vendégek a Vajdaságból és Kárpátaljáról is. Fegyelmezetten és méltóságteljesen zajlottak az események, a körmenet résztvevőit az utakon nemcsak rendőrök, hanem fegyveres kommandósok is védték az esetleges terrorveszély miatt.
Felemelő élmény volt részt venni ezen az úton, kulturális és szakrális értelemben egyaránt. A sok zarándokot és az összetartozás erejét látva az embert az az érzés töltötte el, hogy van remény.
