Esőmisét mutatott be a gaboronei püspök
(Botswana) a főváros közelében lévő víztározó partján,
amely a város és környék vízellátását biztosítja.
Hosszú hónapok óta nem esett eső a vidéken,
ezért a tározó javarészt kiszáradt
Az éghajlatváltozás problémájának kezelése már 1992-ben megkezdődött az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye révén, amelyet 196 részes fél írt alá. A megállapodás keretében a fejlett ipari államok vállalták, hogy üvegházhatású gázkibocsátásuk 2000-ben nem haladja meg az 1990-es szintet, illetve fő célul tűzték ki a globális átlaghőmérséklet-emelkedés 2 °C alatt tartását. A keretegyezményt a Kiotói Jegyzőkönyv egészítette ki, amely 2005-ben lépett életbe. Aláírói vállalták, hogy üvegházhatású gázkibocsátásaikat 2008 és 2012 között legalább 5,2 százalékkal csökkentik az 1990-es bázisévhez képest. E szerződést azonban több ország, köztük a nagy kibocsátók (USA, Ausztrália) nem ratifikálták. 2012 végén Dohában módosították a jegyzőkönyvet: megnyílt egy úgynevezett második kötelezettségvállalási időszak, amely 2013-tól 2020-ig tart.
A napjainkban emlegetett „új globális klímavétdelmi egyezmény”, a „párizsi egyezmény” valójában az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye alatti újabb nemzetközi jogi dokumentum lesz, amely a Kiotói Jegyzőkönyvet felváltva, annak hibáiból tanulva, lehetőleg globális részvétel mellett, 2020-tól lép életbe. Ennek az új egyezménynek az előkészítése 2011 óta zajlik, és újdonsága, hogy a „felek által vezérelt”, vagyis maguk a részes felek dolgozzák ki a szövegtervezetét, és maguk tesznek vállalásokat, úgynevezett tervezett nemzeti hozzájárulásokat a kibocsátáscsökkentésre vonatkozóan. A cél, hogy valamennyi részes fél vállalást tegyen, s ezek a vállalások összességében véve elegendőek legyenek a globális átlaghőmérséklet-emelkedés 2 °C alatt tartásához. E hozzájárulások 2015 márciusa óta egyre szaporodnak: már 146 részes fél tett felajánlást, köztük a tíz legnagyobb kibocsátó és számos fejlődő állam is. A hozzájárulások elemzése folyamatosan tart, s bár számuk nagyon biztatóan alakul, a 2 °C-os cél eléréséhez még kevésnek bizonyul. Az Európai Unió tagállamai – így hazánk is – az elsők között adták le hozzájárulásukat. Magyarország azt ajánlotta fel, hogy 2030-ra 40 százalékkal csökkenti kibocsátásait az 1990-es értékekhez képest. Ez az eddigi legambiciózusabb vállalások egyike.
Az Európai Unió számos fejlődő országnak nyújtott és nyújt segítséget hozzájárulásaik kidolgozásában, amelyhez tudományos megfigyelésekre, előrejelzésekre, stratégiákra és jogszabályok figyelembevételére van szükség. A hozzájárulások összehasonlíthatóságát nehezíti, hogy
azok gyakran eltérő időtávra, eltérő célokkal készülnek. Gazdaságának erősödése miatt jó néhány „fejlődő állam” nyugodtan vállalhatná a kibocsátáscsökkentést, ám közülük többen csupán azt a felajánlást tették, hogy 2025-ig nem növelik kibocsátásaikat. Vannak, akik azzal „játszanak”, hogy vállalásaikat olyan értékekhez viszonyítják, amelyek mellett azok jelentőseknek tűnnek, ám valójában csak hangzatos kommunikációt dolgoznak ki gazdasági növekedésük zavartalanul hagyása érdekében.
Az Európai Unió értékei a világ kibocsátásainak 11 százalékát teszik ki, hazánk pedig a kontinens összkibocsátásainak csupán 1,4 százalékáért felel, így ambíciózus vállalásaink messze nem elegendőek az egész Földre kiterjedő probléma orvoslásához.
Az egyezmény részes feleinek kormányai és számtalan civilszervezet hónapok óta a párizsi „klímacsúcsra” készül, mely az új egyezmény elfogadására jogosult. A tervezett egyezmény fő kérdései közé tartozik a kibocsátások csökkentése, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, valamint az ezekhez szükséges eszközök és a finanszírozás témája, illetve a fejlődő államok segítése a megfelelő technológiák átadása és a kapacitásépítés révén.
A fejlett és a fejlődő államok közötti ellentét továbbra is nagyon éles. Az egyezmény, bár nevében az éghajlatváltozásról szól, valójában a finanszírozáson és az új pénzügyi alapok létrehozásán múlik. A tárgyalások megfigyelője, a valamennyi tárgyalási csoporttól külön álló Szentszék a háttér-tárgyalások során a pápai enciklika fő üzeneteit igyekszik átadni, és az alapvető értékek felmutatásával próbálja előmozdítani a megegyezést.
