Egy vele készült interjúban arra a kérdésre, hogy kiket ismer a magyar irodalomból, Márai Sándort és Nádas Pétert említette. Nem a művészetéhez, írói felfogásához, de erkölcsi, lelkiismereti hozzáállásához tartozik, ahogy a hazájában sok vihart kavart örmény kérdést kezeli. A török állam ugyanis nem ismeri el az örmény népirtást, Törökországban az 1915-ös kegyetlenkedés tabunak számít. Pamuk humánusan és bátran kiáll az örmények mellett, az ellenük elkövetett szörnyűségeket szóvá teszi, hazája bárminemű mentegetése nélkül, emiatt az írót nemegyszer börtönnel fenyegették Törökországban.
Egy török író, félig a keleti kultúra és félig a nyugati kultúra keresztmetszetében – írásaiban e két különálló dolog együtt tökéletes harmóniába kerül: a Franz Kafkától tanult rejtélyeskedés, titkolódzás, az Albert Camus-től elsajátított lélektani ábrázolás és a keleti mesékből tanult szentimentális, álomszerű leírás, túlzottan érzelmes helyzetábrázolás nem zavarják egymást. Pamuk regényei közel hozzák a Keletet, és egy új, kivételesen rajta keresztül értelmezett, sajátságos Európa jut el az olvasóhoz.
Legjobb regényei közül kiemelkedik a Fehér vár, a Hó és az életrajzi elemekben bővelkedő Isztambul. A Fehér vár többféle olvasási lehetőséget kínál fel az olvasónak. Kezdésként kapunk egy történelmi díszletekkel felvázolt helyszínt, a török szultánok korából kedvünkre valót. Majd jön a történet, izgalmas bűnügyi esettel és krimiszerű megszerkesztettséggel. Pamuknál semmi nem véletlen, briliáns logikával megalkotott regényéről nem túlzás azt állítanom, hogy a XXI. század második felének egyik legjobb, legkiemelkedőbb könyve. A Fehér vár – és ez Pamuk szinte mindegyik regényéről elmondható – a hagyományos prózakezelés és a modern kori próza minden elemével él és újszerűen hat.
A Hó című regényt a magyar fordítás helyenkénti esetlegessége annyira nem zavarja, hogy az ne legyen élvezhető (a magyar fordítás egy angol nyelvű változatból készült) – a könyv lendületes és lebilincselő, kerete egy szerelmi kapcsolat kibontakozása, alakulása. A regényben egy, a havazás miatt hosszú ideig elzárt falu alig néhány napjába, életébe enged bepillantást az író – fontos kérdések, mint az iszlám és az identitás felvetésével színesítve a történetet.
A török irodalom a magyar irodalomhoz hasonlóan nehéz helyzetben van a nyelv sajátosságai, illetve az európai keresztény kultúrától teljesen eltérő szabályok szerint működő kultúrába ágyazódás miatt. Orhan Pamukot megjelenése az európai kultúrkörben a török irodalom képviselőjévé, kancellárjává avatta, valahogy úgy, ahogy a Boszporusz-híd összekötő kapocsként áll két különböző világ és világnézet határán. Názim Hikmet után végre megint felbukkant egy török szépíró, akinek köszönhetően az ismeretlen Törökország régi ismerősként, barátként köszön vissza a hazai olvasóknak, még ha a történelem sokszor nehezítette is a magyar–török jó viszonyt.
Orhan Pamuk látszólag hatvanéves, ám a könyveiben rejtőző tudás, a keleti bölcseké és a nyugati gondolkodóké együtt több ezer évet tesz ki.
