Fotó: Hajdúdorogi főegyházmegye
A 2011-ben kezdődött szíriai háború immár hat éve tizedeli az ország lakosságát, dönti romba városait, maga alá temetve utakat, házakat, kórházakat, iskolákat, mecseteket, templomokat és a világörökség több ezer éves kincseit. Az ország egykor huszonhárommilliós lakosságából jelenleg ötmillió ember él a környező országokban menekültként, tizenhárom és fél millióan pedig súlyos hiányokkal, betegségekkel küzdenek. Az országban maradt, de lakhelyét elhagyni kényszerült emberek több mint hat és fél millióan vannak, közel ötmillióan pedig nehezen vagy egyáltalán nem megközelíthető területeken élnek élelem, áram, gyógyszer nélkül, életveszélyben.
A konfliktus kirobbanása előtt Szíria lakosságának körülbelül nyolc százaléka volt keresztény. Együtt élt itt a korai Egyház történelme során kialakult valamennyi felekezet, és Jézus nyelvét, az arámit is beszélték néhány kis közösségben.
A kereszténység központjai az országnak a háború által leginkább sújtott területein helyezkednek el: északkeleten, az iraki határ mentén, az aleppói kormányzóságban, amelynek ostroma 2016 decemberében fejeződött be; a libanoni határhoz közeli Homszban és környékén, ahol mintegy három éven át folyt a küzdelem a lázadók és a kormányerők között; és természetesen Damaszkuszban, amelynek legősibb, keresztény negyedét, Anániás házának környékét sem kímélte a pusztítás.
A keresztények az Iszlám Állam által elfoglalt területeken a módszeres népirtás áldozatai lettek. Akik túlélték a városok bombázását, azok az utcai harcok elől a környező falvakba menekültek, ahol azonban a közlekedés, az iskolába járás, a gyógyszerek beszerzése vagy az orvoshoz való eljutás rendszerint lehetetlen. Télen nincs fűtőanyag, az áramellátás pedig szinte alig biztosított. Ahogyan egy aleppói keresztény nő fogalmazott: „Az életben maradás vágya mindennél erősebb. Minden nélkülözést meg lehet szokni, az éhezést, a hideget és a tűző napot, a bombák sivítását. Egyetlen dolgot nem lehet megszokni: a mészárlást és a halált.” A dzsihadista lázadók rendszeresen raboltak el keresztényeket, akiket, ha életben hagyták őket, meggyalázva, váltságdíj fejében engedtek szabadon.
A homszi régió keresztényei háromévi pusztítás és rettegés után 2014 nyarán lélegezhettek fel, amikor a kormányerők és szövetségeseik offenzívája nyomán az iszlamisták fokozatosan kiszorultak a térségből. A felszabadulást azonban már nem érhette meg a Szíriában négy évtizedet szolgáló holland származású jezsuita pap, Frans Van der Lugt, aki élete utolsó percéig az ostromlott városban maradt, hogy támogassa azt a maroknyi keresztény közösséget, amelynek nem volt hová menekülnie a harcok elől. Az atyát a rendházba betörő, álarcot viselő fegyveresek gyilkolták meg. A keresztény kegyhelyek közül néhány a csodával határos módon menekült meg a pusztulástól. Homszban az Elian mártírról elnevezett VI. századi templom kigyulladt, szerkezete megsérült, ősi ikonjai azonban épen maradtak.
Hasonlóan csodának tekinthető, hogy a Szent Theotokosz-katedrálisban őrzött Szűz Mária-ereklyét – a Szűzanya ruházatának egy darabkáját – nem érte sérülés. A térség egy másik fontos városában, al-Kuszejrben is két éven át dúltak heves harcok, melynek következtében templomát rommá lőtték.
Al-Dmeine al-Sarqije Homsz és al-Kuszejr között található apró, ám ősi keresztény település. A közeli városokból sokan kerestek itt menedéket rokonoknál, barátoknál. Fiataljai közül sokan a meggyilkolt Frans atya lelki gyermekei voltak. Egyikük, az angoltanár Busra így írta le a helyzetet: „A falumban mintegy kétezer-örszáz ember él, többségük római katolikus. A térségben 2012 és 2014 között dúltak a legvéresebb harcok. 2014-ben meggyilkolták Frans atyát, aki az utolsó pillanatig tartotta bennünk a lelket. Rettenetes félelemben éltünk, minden családnak vannak olyan tagjai, akik a harcok során életüket vesztették, vagy iszlamisták fogságába estek. A helyzet azóta javult, de alapvető dolgok még ma is hiányoznak. Télen nem tudunk fűteni, nincs gáz, nincs áram, a falu el van vágva a külvilágtól, mert megszűnt a tömegközlekedés. A diákok bérautókkal mennek tanulni Homszba, a betegek nem jutnak be a kórházba, rendelő már nem működik a közelben. Szinte mindenre szükség lenne: iskolaszerekre, áramfejlesztőkre, mikrobuszokra.”
Az emberek tehát maradnak, nem hagyják el őseik földjét, ahol a kereszténység gyökerezik. Amit lehet, a két kezükkel építenek újjá, ebben időnként külföldről érkező bátor önkéntesek is segítenek. Jelenlétük, mint minden ide érkező segítségé erős, sok ezer kilométerre is hallható üzenet: „Nem vagytok egyedül, nem feledkeztünk el rólatok.”
Ezen üzenet és segítő szándék szellemében kéri a Magyar Görögkatolikus Egyház, hogy akik tehetik, járuljanak hozzá adománygyűjtéséhez. Az összegyűlő pénzt személyesen juttatják el Al-Dmeine al-Sarqije lakóihoz. Az összegből a falu áramellátásának biztosításában és a templom tetőszerkezetének renoválásában szeretnének segítséget nyújtani, illetve a legnagyobb szükségben élők terhein enyhíteni.
(Az adományokat a CIB Bank következő számlájára várják: 10702071-69121841-51400006. A megjegyzés rovatba kérik, írják be: „szíriai keresztények”.)
