Az első kötet szívhez és értelemhez együtt szóló előszavából ezúttal is érdemes idéznem, mert a nemrég elkészült, Petényi Katalin író-rendező és Kabay Barna rendező-producer, továbbá Papp Ferenc, Tóth Zsolt, Csukás Sándor és Havasi József operatőr munkája nyomán létrejött, egyszerre költői szépségű és dokumentarista pontosságú film élére kívánkozik. Őszinte és pátoszmentes sorok ezek, amelyek igazságtartalmát most a két énekeskönyv összeállítójának élőbeszéde és gesztusai még mélyebbé, még hitelesebbé teszik. Elsősorban azzal, hogy megmutatják: sem a hit, sem a magyarság, sem a zene szeretete és művelése nem dísznyereg, nem alkalmi dekoráció, nem a hiúság megnyilvánulása Béres József (civilben sikeres üzletember!) és családja életén, hanem annak szerves része: „»Énekelni, ha szeretsz, nagyon boldog lehetsz, mert az ének égi jó« – ez a Luther Márton által megfogalmazott felismerés régóta áthatja az én életemet is… Miért vállalkozik egy nem szakember dalgyűjtemény (azóta már dalgyűjtemények! – P. É.) kiadására? Nos, erre több válaszom is van. Először is, hajt valami belülről, hogy megosszam az éneklés örömét másokkal, másrészt úgy érzem, mi, magyarok az égi jóból – gyönyörűséges népdalainkon, archaikus népi imáinkon, egyházi énekeinken keresztül – másoknál még többet is kaptunk. Összegyűjtöttem hát a számomra kedves dalokat, hogy megismerkedhessenek velük, és a kották alapján megtanulhassák, vagy ha tudják, akkor biztatást kapjanak arra, hogy minél többször énekeljék is.”
Ebben a mélyen konfesszionális, érzelmekkel teli, de soha nem érzelgős utólagos „werkfilmben” elkísérhetjük Béres Józsefet egy erdélyi útjára, ahol találkozhatunk a Kallós Zoltán pátriájában, az általa teremtett kis folklór-paradicsomban, Válaszúton éneklő-táncoló fiatalokkal, s magával a magyar népi kultúra egyik legnagyobb mesterével is; ennek az epizódnak a révén a film, fájdalom, egyben Kallós rekviemje. Gyönyörű, s a magyar népzenének és táncnak szép jövőt ígérő az a jelenet, amikor a Kallós Zoltánnal készült részlet finoman áttűnik az éppen ott tanyázó, az ottani nyári táborok egyikében a helybéli tanítóik és egymás tudásából épülő ifjú csapat közös éneklésébe, erőt, megmaradást sugárzó táncába. Ugyanilyen derűs, minden passzív nosztalgiázást és múltba nézést tagadó, ellenben annál inkább életigenlő az a jelenet is, amikor – immáron budapesti környezetben – Bubnó Tamás nemcsak vezényli a kicsiny énekesek kamarakórusát, de remek pedagógiai érzékkel és élénk mimikával szinte el is pantomimezi nekik a kiválasztott népdalt.
Döntő fontosságú, felejthetetlen szereplője a filmnek továbbá a DVD címlapján Béres Józseffel együtt beszélgető, dúdoló Eke Péterné Simon Mária, egy református kántor leánya, aki felidézte többek között azt a sötét időszakot, amikor egy hosszas éjszakai együtt éneklés elég volt ahhoz, hogy valakit a rendőrségre hurcoljanak… Eke Péternén kívül még két népi énekes szólal meg hosszabban a filmben: Kovács József egykori egyházfi, azaz református gyülekezeti gondnok, aki először szólóban, egy pajzán népdalt fújt el, hogy azután Béressel együtt egy szépséges református temetési énekkel, az Egyedüli reményem-mel búcsúzzon el a nézőktől. Hasonlóan felejthetetlenek a Tamásné Kertész Rózsi társaságában töltött percek, aki a Hideg szél fúj, édesanyám… eléneklésén kívül egy örök érvényű mondattal is megajándékozta a nézőket: „Valaki mindig volt, aki erőt ad.” Ezt az Istentől kapott erőt mindjárt bizonyította is, egy falujabéli néma férfi történetével, aki beszélni ugyan nem tudott, de énekelni igen, mert az éneklés gyógyító hatás volt számára, a drágának.
Ugyanilyen fontos rétegét képezik a filmnek a Béres József zenei munkásságát segítő szakemberek megszólalásai is. Az őt zenei szolgálatában támogató és biztató Dobszay László már csak fényképen lehetett jelen, Bubnó Tamás, a Görögkatolikus Egyház jeles muzsikusa, Almási István szilágysági népzenekutató, Bereczky János zenetudós, Béres egyik szakmai mentora és Dombóvári János, a Lavotta János Művészeti Iskola igazgatója azonban maradandó élményeket szereztek nekünk. Az 57 perces film egyik legemlékezetesebb gondolata Bereczky Jánostól származik: „..itt, a második kötetben (tudniillik a Szép magyar ének második kötetében!) negyvennyolcas atyáink 12. pontja valósul meg (az unió Erdéllyel!).” Igaz, nem a politika, nem a történelem, hanem a közös zenei anyanyelv révén, de ez sem kevés, önmagában is veszteségenyhítő, határokat eltörlő erő! Ne feledkezzünk meg végül arról a szépséget, erőt és hűséget sugárzó zenei maratonról sem, amelynek részvevői e két daloskönyvvel a kezükben énekeltek. Vagy azokról a pillanatokról, amikor Béres József egyik fia, Merse énekelt és játszott nagybőgőn, ugyanazzal az elkötelezettséggel és örömmel, ahogyan édesapja küzd szép magyar énekeink (egyháziak és világiak!) beépüléséért sokszor oktalanul kopár, igénytelen zenétől harsány mindennapjainkba. Összefoglalva a lényeget: olyan film ez, amely minden bizonnyal elnyerte volna a két daloskönyv megszületéséhez sok erőt, nemes szakmai példákat kínáló Bartók Béla és Kodály Zoltán tetszését is. Azét a Kodály Zoltánét – hallhattuk a filmbéli vallomásban – akitől Kallós Zoltán az első magnetofonját kapta!
A Szép magyar ének – Béres József énekeskönyve című film és DVD esteken, rendezvényeken sokakhoz eljuthat (legutóbb az Óbudai Társaskörben , illetve az Ars Sacra Fesztiválon), a filmet ihlető kétkottás énekgyűjtemény s a hozzájuk kapcsolódó CD pedig zeneműboltokban és nagyobb könyvhálózatoknál szerezhető be. De számtalan iskola és intézmény – itthon és határainkon túl is – hozzájutott már, a szerző személyes ajándékaként!
(Szép magyar ének – Béres József énekeskönyve. Petényi Katalin és Kabay Barna filmjének DVD-je, Akovita Kft., 2018)
