Az elmúlt években (látszólag) e kelet-afrikai ország lépésének következtében a terrorszervezet folyamatosan merényleteket hajt végre a térségben, a polgári lakosságot fenyegetve. Szimpatizánsait fáradhatatlan ellentámadásra biztatja. Az atrocitások azonban nem következmény nélküliek: a Human Rights Watch emberi jogi csoport több mint harminc különböző fegyveres megtorlást számolt össze, ezek közül három olyan muszlim közösségi vezetők halálát okozta, akik Kenya és általában a nyugati világ elleni „határozott fellépésre” buzdították híveiket. A merényletekben elesett polgári áldozatok számát csupán megbecsülni lehet.
Az ördögi kör, a véget nem érő támadások, majd ellentámadások talán leginkább megrázó epizódjára 2013-ban került sor Nairobiban: a kenyai fővárosban található, nyugatiak által is kedvelt, népszerű Westgate bevásárlóközpontban elkövetett merényletnek közel kétszáz (a hivatalos adatok szerint hatvanhét) halálos áldozata volt: egyesek még a helyszínen, mások a sérüléseik következtében később vesztették életüket. A közelmúltban meggyilkolt Adnan Garart a Pentagon a nairobi vérengzés megtervezőjeként tartotta számon.
Megpróbáltam elképzelni halálának pillanatát: valahol Szomáliában, talán egy kietlen úton egy távolról irányított repülőgép likvidálja az al-Shabaab magas rangú vezetőjének kocsiját. Eközben a Westgate bevásárlóközpont képe jelenik meg előttem, ahová magam is rendszeresen jártam. A hely híres volt megbízható éttermeiről, ezért naponta sok nyugati látogatta, ,,ideális” célpontot jelentve a világégető terroristáknak. Így volt ez azon a bizonyos zsúfolt szombati napon is, amikor a csoport tagjai, behatolva az egyébként védett épületbe, sorra gyilkolták le az ott tartózkodókat. Gyerekeket, nőket egyaránt. A színes bőrű, ,,nyilvánvalóan” muszlim helyieket elengedték. Az sem érdekelte a támadókat, hogy sokan közülük talán éppen keresztények voltak… Hogy vallási mentséget keressenek romboló ideológiájukhoz, a ,,gyanúsan” nem nyugati látogatóktól arab nyelvű Korán-részletet kérdeztek – tesztelve hovatartozásukat. Aki idézni tudott, az szabadon távozhatott. Nem úgy, mint az a várandós nő, akinek a fejébe és a hasába is belelőttek. Egy másik áldozatot már távozóban – kocsijával a főkapun áthaladva –, hátulról ért a végzetes találat…
Eljátszom a történelmietlen, de könnyen elképzelhető gondolattal: mi lett volna, ha magam is ott vagyok aznap? Vajon megmenekülhettem volna néhány jól begyakorolt idézet elismétlésével? Ennyi lenne számukra a minimális vallási alap? A támadás paradoxona, hogy a főként (és céllal) nyugati áldozatokat követelő merényletet a kenyai katonai fellépés elleni demonstrációnak szánták. Mert így látványosabb…
A nairobi eset nem előzmény vagy példa nélküli. Megrendítő gyakorisággal történnek hasonló esetek szerte a világban. Napjainkban leginkább a Közel-Keleten és Afrikában. Folyamatosak a drámai híradások az öncélú és barbár pusztítások áldozatairól. Legutóbb szintén Kenyából érkeztek hírek, ahol nagypéntek drámáját mintegy felerősítette az al-Shabaab támadása: a terrorszervezet álarcos fegyveresei csütörtök reggel megtámadták a garissai egyetemet, és közel százötven, többségében keresztény diákot mészároltak le.
Józan ésszel végiggondolva talán azt is mondhatnánk, hogy Adnan Garar és társai halálával jobb hely lett a világ. (Még akkor is, ha látszólag egy likvidált terrorista helyébe kettő lép.) Ahogyan vélhetően kevesen gyászolnák a Líbiában a közelmúltban lefejezett kopt keresztények kivégzőit is. A katolikus egyház tanításához hűen azonban helyeselhetjük-e az amerikaiak sajátságos ,,halálbüntetését”? Hiszen kétségtelen: nincs emberséges módja egy másik személy meggyilkolásának.
A krisztusi terv következetességével, a kettős mérce elkerülésével mégis hogyan viszonyuljunk az ilyen és ehhez hasonló ,,megoldásokhoz”? Miközben lehet, hogy valahol titkon talán egyet is értünk ezekkel… Sőt, egyesek fegyvert is ragadnának civilizációnk megóvása érdekében. Hogyan gondoljuk el az évek, évtizedek óta bujkáló, aktív terroristasejtek, tömeggyilkosok hitünkkel összeegyeztethető ,,kivonását”?
Ferenc pápával és az egyház tanításával szólva azt mondjuk: ,,a halálbüntetés az emberi élet, Isten ajándékának szentsége elleni sértés. Nincs olyan bűntény a világon, amelyet ellensúlyozhatnánk a halálbüntetéssel. Egy elítélt megölése nem tesz igazságot, mert a valódi igazságosság mindenkinek megadja a lehetőséget a megváltozásra. Krisztus követői számára az élet szent.” Ebben az összefüggésben, a hitünkhöz és egyházunk tanításához való radikális hűség az egyetlen válasz e lelki kettősség feloldására. Válasz, de nem megoldási javaslat.
