A sok szenvedés, háttérbe szorítottság után hosszabb időre volt szükség, hogy Esztergom magához térjen: a rendszerváltás önmagában még nem lendítette ki a holtpontról. A lakosok jelentős része úgy érezte, hogy a sérelmekért kárpótlás járna. Az állam segítségére azonban még jó ideig hiába vártak. Az egyházak maguk vették kezükbe a kezdeményezést, és e téren szinte kizárólag az önkormányzatra támaszkodhattak. Ez nagyjából ma is így van. Az ébredés, a megújulás leginkább a millenniumhoz köthető, akkor például a Széchenyi-tervből az állam és az önkormányzat összefogásával elkészülhetett a vár díszkivilágítása, később pedig a főszékesegyházé is. Úgy vélem, kiemelt műemléki jellege, kulturális és vallási jelentősége miatt indokolt lenne városunknak külön költségvetési soron szerepelnie. Az elmaradás sok, a pénz kevesebb, de a szándék határozott. Az önkormányzat példaértékűen együttműködik az egyházakkal, fontosnak tartja, hogy rendszeresen gesztusokat tegyen nekik: támogattuk például az egyházi iskolákat, amikor az államtól nem kapták meg a nekik járó normatívát. Nagyra becsüljük oktatási tevékenységüket, ezért nem ijedünk meg, ha újabb iskolákat vesznek a kezelésükbe, sőt a saját iskoláink képzési struktúráját is az övékhez igazítjuk. Továbbá nálunk már négy éve működik az a mostanában tervbe vett program, hogy hozzájárulunk az iskolák által a határon túlra szervezett kirándulások költségeihez. Nem megyünk azonban az egyházi szándékok elébe, nem akarunk okosabbak lenni náluk. Úgyis tudják, hogy ha megkeresnek, számíthatnak ránk. Így történt ez a Prímási Levéltár ügyében is: Erdő Péter bíboros úr hozzám fordult, a segítségünket kérte. Megállapodtunk, hogy az önkormányzat vállalja a homlokzat felújítását, és közösen elgondolkodtunk arról: fontos lenne lehetővé tenni, hogy az eddig zárt intézmény megnyissa kapuit, és így a páratlan ritkaságokat, köztük a Mátyás király könyvtárából származó corvinákat és az Aranybulla első másolatait a szélesebb közönség is megtekinthesse.
 |
|
Fotó: Elmer |
Ez még terv, de a gyümölcsöző együttműködésnek köszönhetően már számos műemlék megújult. A déli kanonoksort például, amelynek felújítására két és fél milliárd forintot költünk, ingyen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Karának rendelkezésére bocsátottuk, az északi kanonoksorra pedig, amely kétharmad részben a katolikus egyház, egyharmad részben az önkormányzat tulajdonában van, kétmilliárd forintot költöttünk. A Szent Adalbert Központ közműveire, közlekedési kapcsolataira háromszázmillió forintot szántunk, a Sötétkapu mennyezetének restaurálására ötvenmilliót. És ezek csupán a nagyobb összegek, hirtelenjében talán csak a „kisebb”, néhány milliós támogatásaink tizedét tudom elősorolni. A belvárosi templom toronysisakjának felújítására tizenötmilliót, a plébánia fogadószobáinak kialakítására tízmilliót adtunk. A Szent Anna-templom világításkorszerűsítésére ötmillió forintot tudtunk szánni, a kertvárosi Szent István-templom ólomüveg ablakainak felújítására majdnem hétmillió forint jutott az önkormányzat költségvetéséből. A szentgyörgymezői templom 2008-as felújítására egymilliót, a fűtés-korszerűsítésre másfél milliót, a ravatalozóra félmilliót juttattunk. És szerepet vállaltunk abban is, hogy a vízivárosi, a kertvárosi, a szentgyörgymezői és a pilisszentléleki templom egyaránt díszkivilágítást kaphasson. Felújítottuk a régi bencés gimnázium falán lévő, Szent Imrét és Istvánt ábrázoló domborművet, és IV. Béla-domborművet készítettünk, majd helyeztünk el a ferences templom falán. A kertvárosi és a főtéri Szentháromság- szobor felújítására is sort kerítettünk. A dolgozószobámból az utóbbira látok. Ilyen ez a város: a hétköznapokban is kincsekkel teli – zárja szavait a polgármester.
