– Kiknek és hogyan segít a DREAM-program?
– A DREAM egy álom Afrikáért. Mindenekelőtt egy más mentalitás, más hozzáállás Afrikához, a problémáihoz, az ottani emberekhez. Meggyőződésünk, hogy ugyanazok az emberi jogok, lehetőségek illetnek meg mindenkit, függetlenül attól, hogy a világ gazdagabb vagy szegényebb részére született-e. Afrikának különösen a Szaharától délre fekvő országai sok szempontból a világ legszegényebb helyei. Beteg barátainkat látva született meg a DREAM, amely betűszó is: Drug Resource Enhancement against AIDS and Malnutrition, vagyis gyógyszerek és források elérhetővé tétele az AIDS és az alultápláltság ellen. A programot római orvos barátaink hívták életre, a legmagasabb szintű, észak-amerikai és nyugat-európai országokban elérhető kezelési szakmai elveknek megfelelően. Jelenleg tíz országban működik, és teljesen ingyenes ellátást biztosít elsősorban HIV-pozitív várandós nők számára, hogy a vírust ne adják át gyermekeiknek, és felnevelhessék őket. Afrikában ártatlan újszülöttek, csecsemők ezrei szó szerint az anyatejjel szívják magukba a betegséget. A program elsősorban az ő életüket akarja megmenteni, miközben természetesen kezeli a beteg édesanyákat is. De mások, férfiak, egész családok számára is hozzáférhető a kezelés, az egészségügyi oktatás, illetve a program által nyújtott egyéb lehetőségek.
A DREAM sokfelé meghonosítható modellprogram, amely a helyi egészségügyi struktúrákhoz kapcsolódik, és segíti fejlődésüket. Nemcsak külföldi adományokból, de együttműködésben próbáljuk biztosítani a program fenntarthatóságát. Malawiban például a várandós nők HIV-szűrése és a kezelés lehetőségének biztosítása mára általánossá vált, és egyre több szülészeti központhoz hívják a DREAM-et. Mi adjuk a kidolgozott kezelési programunkat, de a gyógyszereket állami projekt keretében biztosítjuk, helyi munkaerőt képezünk ki a program működtetéséhez, és a munkahelyteremtéssel családok megélhetését biztosítjuk.
– Az AIDS-ről egyrészt az él az emberekben, hogy halálos betegség, másrészt viszont mintha itthon már „elfelejtkeztünk” volna róla, és nem tartunk annyira a betegségtől, mint a kilencvenes években. Mit jelent ma Európában egy ember életére nézve a HIV-fertőzés, és mit jelent Afrikában?
– Európában a HIV-kezelés haldoklók ellátásából krónikus betegek kezelésévé vált. A HAART-terápia segítségével egy megfelelően kezelt beteg évtizedekig teljes életet élhet, természetesen rendszeres gyógyszerszedéssel, orvosi, laboratóriumi ellenőrzések mellett. A gyógyszeres kezelés hatására a szervezet vírustelítettsége olyan alacsony, hogy a fertőzés továbbadásának esélye is jelentősen csökken. Ennek főként Afrikában van igen nagy jelentősége a járvány megállítása szempontjából, hiszen ott él a világ HIV-fertőzötteinek legnagyobb része, körülbelül harmincnégymillió ember, és prevenciós lehetőségeik nem megfelelőek. Ma Európában, különösen a volt balti államokban emelkedik a friss HIV-fertőzések száma. Leginkább a fiatalok veszélyeztetettek, főként a korai, meggondolatlan szexuális magatartás és az intravénás kábítószerhasználat terjedése miatt.
Afrikában néhány évvel ezelőttig a HIV-fertőzöttség egyet jelentett a társadalmi kirekesztéssel. Az egyre gyengülő, munkaképtelenné váló embereket sokszor magukra hagyta a családjuk. A nők, akik általában a férjüktől kapják meg a vírust, ma is gyakran számíthatnak arra, hogy ha elvégeztetik a tesztet, és pozitív lesz az eredmény, egyedül maradnak a gyerekeikkel. Ráadásul a legnagyobb városokon kívül a nők nagy részének nem biztosított a megélhetése, nincs munkájuk. Társadalmi probléma, hogy a kezelés megkezdése előtt sok afrikai országban pont a termékeny, munkaképes korosztály „halt ki”, az orvosok, a tanárok, a munkát végző felnőttek és a gyerekek a nagyszülőkre maradtak.
A betegség lefolyása kezelés nélkül nagyon gyors. A társbetegségek, mint a tuberkulózis, a malária vagy a daganatos megbetegedések az ellátórendszer szinte teljes hiánya miatt rövid idő alatt a beteg életét követelik. Különösen tragikus ez a gyerekek esetében, akik a leginkább veszélyeztetettek. A DREAM-központokban mindig nagyon megdöbbentő volt azokkal a gyerekekkel találkozni, akik fiatal koruk ellenére nagyon felnőtt módon élik meg a betegséget, hiszen már évek óta rendszeresen visszajárnak a vizsgálatokra, a gyógyszereikért. A DREAMben kezelt felnőttek közül sokan aktivistákká válnak. Ők ingyen segítenek a többi betegnek, elmagyarázzák a betegség és a kezelés lényegét, felvilágosító előadásokat tartanak, mert megtapasztalták, hogy ez a program az életüket adta vissza. Visszanyerték fizikai erejüket, képesek újra dolgozni, ellátni magukat és a családjukat. Az ő példájuk nagyon sokat segít az új betegeknek.
– Ön hogyan került kapcsolatba a programmal, és pontosan milyen munkát végzett?
– Egyetemista koromban fogalmazódott meg bennem először, hogy Afrikában nagyobb szükség lenne az orvosi tudásunkra. Mivel már húsz éve a Sant’Egidio közösség tagja vagyok, sokat hallottam Afrika problémáiról és a DREAM-programról is. Mégis, attól a pillanattól, amikor először kimondtam, hogy elmennék segíteni, nyolc év telt el addig, míg 2010-ben egy pályázati lehetőségnek köszönhetően öt barátunkkal együtt a magyarországi Sant’Egidio közösségekből elmehettem Malawiba, hogy egy hónapig önkéntesként részt vegyünk a DREAM-programban.
Azóta már kétszer visszatértem ebbe a csodaszép, de nagyon szegény országba, amely Délkelet-Afrikában található. Bár a programot mindenhol helyben kiképzett személyzet működteti, szinte folyamatosan jelen vannak a közösségeinkből önkéntesek is, hogy segítsék a program eredeti célkitűzéseinek, lelkületének megmaradását. A turnusok általában nemzetköziek. A legtöbben Olaszországból érkeznek, de Európa más országaiból is jönnek a közösség tagjai. Ki-ki ott dolgozik a programban, ahol a leghasznosabb lehet a munkája. Van, aki az archiválásban segít, van, aki logisztikai feladatokban, más az orvosi munkában vagy informatikusként, esetleg az élelmiszerraktárban. Én az orvosok mellett töltöttem a legtöbb időt. Általános orvosi ismeretekben, gyermekgyógyászati kérdésekben elég sok segítségre szorulnak a helyi szakemberek, különösen a vidéki központjainkban. De többször részt vettem a home care (házi ápolási) munkában is, előzetes vizsgálatokat végeztem az éppen képzésen lévő ápolónő helyett, vagy a gyerekekkel foglalkoztam a várakozás hosszú órái alatt.
– Mi a „fejlett” világ felelőssége a „fejlődő” országokban élő HIV-fertőzött, illetve AIDS-beteg emberekkel kapcsolatban?
– A fejlett világban nagyon sokáig az volt az általános álláspont, hogy Afrikában elég a felvilágosítás és a prevenció, a kezelés nem szükséges és nem is lehetséges a szegénység, az egészségügyi struktúrák fejletlensége, az emberek együttműködésre való képtelensége miatt. A DREAM pilótaprogramként indult, éppen azért, hogy megmutassa, ezek az előítéletek nem igazak. Az afrikai emberek számára ugyanazt a kezelést vittük el, amit Európában is megkap minden HIV-pozitív személy. Az ottani emberek ugyanúgy megtaníthatók a viszonylag bonyolult kezeléssel való együttműködésre, mint bármelyik európai beteg. És a helyi egészségügyi dolgozók ugyan úgy képesek elvégezni a program bármely fázisához szükséges munkákat, mint az európai szakemberek, a legfejlettebb molekuláris biológiai laboratórium működtetésétől kezdve a mindennapi nővéri feladatokig, vagy a DREAM-hez kapcsolódó tudományos kutatásban való részvételig. Tehát a legfontosabb az előítéletek legyőzése, a szemléletünk megváltoztatása Afrikával kapcsolatban.
Természetesen, ahogy egy kisiskolás gyermeknek sok segítségre, szeretetre van szüksége, amíg megtanulja az olvasást és a betűvetést, a korábban iskolázatlan emberek is sok türelmet, segítséget, képzést igényelnek, hogy később önállóan el tudják végezni a munkájukat. De a DREAM mára valóra vált, jól működő álom lett. Munkatársak ezreit képeztük ki Afrika-szerte. Számtalan pánafrikai képzést szerveztünk az AIDS-szel kapcsolatban, amelyeken többek között állami képviselők, egészségügyi miniszterek, orvosok, ápolók, dietetikusok, önkéntesek, raktári dolgozók vettek részt. Nagy felelősségünk, hogy a tanulás, a továbblépés lehetőségét átadjuk a szegényebb helyzetben lévő népeknek, országoknak.
Európa valójában gazdag – hiába beszélünk még mindig gazdasági válságról, azt nem érzékeljük, hogy ez a válság a fejlődő országokat erősebben sújtotta az elmúlt években. Ezért anyagilag is tudunk segíteni a hasonló programok fenntartásában. Nem mindenki tud kiutazni, hogy segítsen, de egy-egy beteg táv-örökbefogadásával, azaz rendszeres anyagi segítésével nagyon sokat tehet. Nyugat-Európában nemcsak magánszemélyek, hanem például iskolai osztályok, nyugdíjas csoportok közösen vállalják az „örökbefogadást”. A közösség honlapján elérhető egy „DREAM számokban” oldal. Megdöbbentő számomra, hogy bár az elmúlt években természetesen folyamatosan emelkedett a betegek, az elvégzett vizsgálatok száma, egy dolog soha nem emelkedik: az, hogy egy HIV-pozitív nő egészséges gyermeknek adjon életet, még mindig ötszáz dollár, és egy HIV-pozitív beteg éves kezelésének összköltsége évek óta hatszáz dollár.
Valahányszor hazaindulunk Afrikából, a betegek, ottani barátaink azt kérik: „Ne feledkezzetek el rólunk!” Keresztényekként egy nagyon egyszerű és konkrét lehetőségünk a segítésre, hogy imádkozzunk Afrika feltámadásáért, az ottani betegek életéért, amely sokszor nagyon törékeny. Az imádság a keresztények első műve, amelyből a hit, a szeretet konkrét tettei is fakadnak majd.
– Az AIDS Afrikában nem egyszerűen egy betegség, hanem összetett társadalmi probléma. Együtt kell kezelni a szegénységgel, a kirekesztéssel, az árvasággal, a rossz egészségügyi ellátással, az alacsony iskolázottsággal… Hogyan alakul ez Malawiban?
– Malawi a világ harmadik legszegényebb országa, a lakosság nyolcvan százaléka mélyszegénységben él. Ezeken a területeken terjed a leggyorsabban az AIDS. Döbbenetes, hogy olyan kunyhókban laknak, ahol szinte semmi sincs: nincs víz, áram, bútorok sincsenek. A legtöbben naponta egyszer étkeznek, reggel isznak egy üres teát, délben semmit sem esznek, este pedig egy puliszkajellegű ételt, nsimát készítenek fehér kukoricalisztből. Nincs só, se cukor, sőt zöldség is ritkán. Húshoz nagyjából havonta egyszer jutnak. A vizet kilométerekről viszik a fejükön, ki-ki amennyit elbír. A nőknél az átlag testsúly 35-45 kiló között van. A férfiak is alultápláltak: a 170-180 centiméter magas férfiak mindössze ötven kiló körül vannak. Sok olyan kistelepülés van, ahonnan 70-80 kilométerre található a legközelebbi egészségügyi ellátó hely, ráadásul rosszak az utazási lehetőségek. Az ország nagy részén földutak vannak, gyenge a buszhálózat, és a legtöbben a buszjegyet sem tudják kifizetni. Persze a kórházak felszereltsége is katasztrofális. Malawiban közel húsz központunk található, hogy közelebb legyünk az emberekhez, mégis vannak, akik három órát gyalogolnak, hogy a rendelés kezdetére megérkezzenek. Majd több órát várnak, mivel rengeteg beteg van. Mindezt betegen, éhesen, hőségben. Azokat, akik elmulasztják az időpontjukat, az aktivisták felkeresik az otthonaikban. A személyes kapcsolat a DREAM sikerességének egyik titka. Vannak táplálkozási központjaink is, ahol főleg az alultáplált gyermekek és a nagyon rossz helyzetben lévő családok élelmiszer-segélyezését végezzük.
A legtöbb gyerek csak néhány osztályt végez el, egyrészt mert messze vannak az iskolák, másrészt mert nem tudják kifizetni a tandíjat és a kötelező iskolai egyenruhát. A gyerekeknek, főleg a lányoknak már fiatalon segíteniük kell a ház körüli munkákban, a vízhordásban. Az iskolázatlanság miatt az emberek az alapvető egészségügyi kérdésekről is nagyon keveset tudnak. Általában akkor mennek kórházba – ahol persze fizetni kell –, amikor már nagyon rossz állapotban vannak. Sokszor sajnos túl későn. Ezért nagyon fontos, hogy mára a DREAM-nek köszönhetően is általánossá vált például a várandós nők HIV-szűrése, és így gyermekek ezreinek életét lehet megmenteni.
Óriási probléma, hogy évente körülbelül hetvenezer gyermek válik AIDS-árvává Afrikában – becslések szerint ők összesen húszmillióan vannak. A HIV-pozitív gyerekek közül talán nekik a legnehezebb, mivel nem áll mellettük felnőtt, hogy segítsen nekik. Természetesen nem könnyű változtatni ezen a rengeteg nehézségen. Helyi közösségeinkkel próbálunk közel lenni az afrikai emberekhez, megoldásokat találni a különböző helyzetekben. Arra törekszünk, amit nemrég egy konferencián nagyon szépen megfogalmazott Matteo Caroli professzor, a LUISS Guido Carli Egyetem Gazdaság és Nemzetközi Fenntarthatóság Tanszékének docense: „A Sant’Egidio közösség munkája nem korlátozódik a leggyengébbek iránti együttérzés szolgálatainak megvalósítására, hanem kultúrát teremt.” Az együttérzés kultúrájának továbbadásával, a hit erejével konkrétan is igyekszünk segíteni Afrikában.
– Ön szerint melyek a leghatékonyabb eszközök a betegséggel való küzdelemben?
– Ahogy említette, az AIDS nem egyszerűen egy betegség, hanem összetett társadalmi probléma. Kezeléséhez is több dolog kell egyszerre: a megelőzés, amihez nélkülözhetetlen az alapvető egészségügyi ismeretek átadása, az egészségtudat, az egészségügyi kultúra kiépítése, a betegséggel való szembenézés. Ezt sok afrikai országban nem volt könnyű elérni. Az AIDS tabutéma volt, hivatalosan mindaddig nem ismerték el a létezését, amíg egy fontos ember beteg nem lett, vagy amíg a kezelés, a gyógyulásra való remény meg nem érkezett. A DREAM legnagyobb érdeme – persze az európai szintű kezelés bevezetése, a több mint huszonháromezer egészséges újszülött, a rengeteg megmentett anyai élet és a több mint egymillió embernek nyújtott segítség mellett –, hogy visszaadja a reményt. A reményt a gyógyulásra, az emberhez méltó életre, a jövőre. A megelőzés fontos része az oktatás, és a prevenció konkrét eszközeinek használata, de a vertikális, vagyis anyáról gyermekre, egyik generációról a másikra való vírusátadás kiküszöbölése is. Ez pedig nem valósulhat meg a korrekt, a legmodernebb elveknek megfelelő kezelés biztosítása nélkül. A WHO sokáig azon az állásponton volt, hogy Afrikában csak a prevenció lehetséges. A DREAM és más pilótaprogramok bebizonyították, hogy a kezelés bevezetése szükséges a járvány megfékezéséhez. Mára a nemzetközi egészségügyi szervezet célkitűzései között szerepel a pandémia (világjárvány) megállítása 2015-re, a kiterjedten elérhető kezelés bevezetésével.
– Afrikai önkéntes munkája miben segíti itthoni orvosi hivatását?
– Afrikában az ember rengeteg olyan tehertől megszabadul, ami Európában rakódott rá. Rendszeresen szembesülök azzal, hogy itthon számtalan felesleges dolog, tárgy vesz körül minket, melyekhez, úgy tűnik, Európában természetesen kötődünk. Ott, a teljes nincstelenségben megtanuljuk elhagyni a lényegtelen dolgokat. Teljesen más az időérzékelés, nincs határidőnapló, nincs rohangálás. Tudjuk: holnap is van nap, nem kell mindent ma megoldani. Van idő beszélgetni, az emberek nem türelmetlenek. Békesség van a legnagyobb szegénység közepette is. Ugyanakkor Afrikában sokkal inkább bízni kell a Gondviselésben, sokkal inkább Isten kezében vagyunk. Ott, ha valaki egyedül marad, vagy nincs hathatós segítsége, nehezen marad életben. És a DREAM-ben különösen is meg lehet tapasztalni azt, hogy egyedül nem létezhetünk. Csak együtt lehet megvalósítani ezt a programot. Egymásra vagyunk utalva: mi, segítők éppúgy, mint a betegek.
(A Sant’Egidio közösségről és a programról bővebben a www. santegidio.org, illetve a www.facebook. com/santegidio.kozosseg oldalakon olvashatnak.)
Fotó: Körtvélyessy Mónika
