Fotó: Mészáros Ákos
Régi fényképek tanúsága nyomán rekonstruálva, megmaradt, visszahozott, áthagyományozott, odaajándékozott bútorokkal és berendezési tárgyakkal, a költő születésének századik évfordulójára, 1977-ben nyílt meg az Ady Endre Emlékmúzeum a Veres Pálné utcában. Bő négy évtized pergett le azóta. Immár egy másik jubileum nyújtja az apropót, hogy bejárjuk a belvárosi lakást, ahol Ady 1917 novemberétől lakott a feleségével, Boncza Bertával. A morózus, félelmeit erőltetett viccekkel leplezni próbáló beteget innen vitték át a Liget Szanatóriumba, ahol éppen száz évvel ezelőtt, január 27-én hunyt el. Csak negyvenegy éves volt… Visszagondolva a régi irodalomórákra, a hosszabb-rövidebb életrajzokra, milyen megtört, karcos, koros arcot mutattak a kései Ady-portrék azokkal a nyugalomra éhes, lázas, karikás, máskor a semmibe révedő, szinte kifejezéstelen, érzelmeket, gondolatokat leplező nagy szemekkel! Az örök társasági ember és az örök kívülálló pillantása ez. A messziről jött és idegen maradt Ady a megfigyelő, a mindent fürkésző, a szemlélő, aki érteni akart. Egész lényének, költészetének, éleslátásának, kontrollálatlanságának és zabolátlan vágyvilágának tükre ez a szempár, és annak a reménytelenségnek, a belátásnak, hogy ez így nem, így sem sikerült.
Az utolsó otthon nyugalmat áraszt három világos, utcára néző – egymásba nyíló – szobájával, hűvösen elegáns, egyszerűbb vonalvezetésű barokk és klasszicista bútoraival. A kor minden technikai vívmányával ellátott lakás nem nagy, összességében mégis tágas benyomást kelt. De érezni, hogy alig van köze a századforduló költőjéhez, inkább Csinszka ízlését tükrözi a pasztellszínű térbe helyezett polgári enteriőr. A mindent belengő szalonhangulat igényével szemben Adyé a legkisebb szoba. Benne két ágy, egymáshoz közel. Keskenyek, alacsonyak, súlyos szőnyegmatériával takarva. Miért foglalják ketten az amúgy is szűkös dolgozócellát? Az egyik a napközbeni pihenésre, a délutáni sziesztára szolgált, a másik az éjszakai alvásra. Különös, mintha a vég felé tartó lét koordinátarendszerében a test gyengüléséről, a társas magányról, a merengő-nyughatatlan lelkek árvaságáról vallanának.
