Fotó: Csibi Szilvia
A barokktól a kortársakig – a győri születésű Bakonyi Marcell 2007-ben Németországban indult és azóta is „nemzetközi szinten” zajló művészi pályafutása során egymást váltják korok és stílusok, operaházi és koncertfellépések, fő- és karakterszerepek. Itthon is szépen bontakozó karrierje fontos állomásához érkezett: Gershwin Porgy és Bess című operájának január végi – kettős szereposztású – Erkel színházi bemutatója ismét új terepet és az eddigiektől eltérő kifejezésformát kínál számára. Beszélgetésünket rövid pályaképpel indítottuk.
– Hamari Júlia tanítványa vagyok, aki az igazi bel canto képviselőjeként valóban a szép éneklésre helyezte a hangsúlyt. Nem véletlen, hogy pályakezdőként az olasz repertoárral kezdtem. Nagy lendületet adott számomra, hogy 2007-ben részt vehettem a pesarói Rossini Operafesztiválon, ahol Alberto Zedda vezényletével A reimsi utazás Lord Sidney-jét énekeltem. Rendkívül nehéz szerep, mégis úgy éreztem, hogy ez lehet a repertoárutam. Ezután a zürichi operastúdióba kerültem, ami szintén jelentős állomás volt az életemben. Zürichben találkoztam többek között Polgár Lászlóval, Nello Santi karmesterrel és számos más neves művésszel. Betekintést nyertem abba, hogy a világsztárok hogyan készülnek egy-egy előadásra, ami szakmailag sokat segített. Majd Salzburgban folytattam, ahol részben kipróbálhattam a ma is énekelt szerepeimet. Lehetőséget kaptam több főszerepre, amiért nagyon hálás vagyok, hiszen a legjobb tanítómester a színpad.
A meghatározó bel cantóról beszéltünk, de a stuttgarti időszak, a német nyelvterületen töltött évek óta már megtalálták különböző karakterszerepek és kortárs művek is. A repertoárbővítés terén ez a fajta nyitottság, készenlét ma már elvárás? Az Operaházban 2011-ben, Marton Éva búcsúelőadásain a Bánk bánban II. Endreként lépett fel…
– Így van, az volt a budapesti bemutatkozásom. Egy basszbaritont nem lehet egy vonalra, stílusra beállítani. Sikeres kollégáim közül elég csak Bretz Gáborra utalni, aki széles szerepkört visz. Esetünkben egy rugalmas, nagy amplitúdójú hangfajról van szó. Szeretem a sokféleséget, legyen szó barokk, romantikus vagy éppen kortárs zenéről. Ilyen Tallér Zsófia Leánder és Lenszirom című meseoperájának Leándere, de említhetem Vajda Gergely Thomas Mann regényéből komponált művét, A varázshegyet is, amelynek Davosban volt az ősbemutatója. Az olasz mellett a német repertoár, Wagner és Richard Strauss is nagyon vonz. Webertől A bűvös vadász Kasparját már két produkcióban alakíthattam. Remélem, hogy hamarosan megtalál többek között Beethoven
Fideliójának Don Pizarrója is.
E nyitás jegyében tavaly a Budapesti Wagner-napokon is bemutatkozott, a zenei kuriózumnak számító Rienzi emlékezetes, nagy sikert aratott előadásán. Lesz folytatása?
– Megtiszteltetés számomra, hogy felléphettem a Wagner-napokon. És nagy örömömre az idei fesztiválra is visszahívtak, a Tannhäuser Reinmarját fogom énekelni a Müpában.
A Naxos gondozásában nemrég jelent meg Rossini lengyel témájú Sigismondo című operájának a Bad Wildbad-i fesztiválon készült felvétele. Ismét egy különlegesség, és az innsbrucki
Titus kegyelme után egy újabb nemzetközi érdeklődésre számot tartó lemez.
– Éppen a napokban kaptam meg a CD-t. A Sigismondo története szinte átláthatatlan, de a zene fantasztikus. Rossini itt is remekelt. Persze ebben a művében is előfordulnak olyan részletek, amelyeket később más operáiban, például A sevillai borbélyban felhasznált. Tudvalévő, hogy Rossini gyakran ollózott innen-onnan önmagától. Örültem, hogy e bel canto fesztivál művészeti vezetője, Antonino Fogliani meghívott, és újra vele dolgozhattam. Őt még Oslóból ismertem, ahol Don Giovanni Leporellóját és a Bohémélet Colline-ját énekeltem a vezényletével. A Sigismondo előadásában nagyszerű szólistákkal hozott össze a jó sors.
Eddigi pályafutásának kétségtelenül egyik legjelentősebb vállalása a Porgy és Bess közelgő Erkel színházi bemutatója. Lényegében a húzások nélküli, teljes változat kerül színre, angol nyelven, hazai közreműködőkkel. Gershwin jogörökösei engedélyezték, hogy az afroamerikai közegben játszódó operát ezúttal fehér művészekből álló énekesgárda adja elő. A Porgy az Ön korábbi szerepeihez képest teljesen másféle stílust, hangvételt követel. „Klasszikus” énektechnikai szempontból, illetve énekes-színészileg nagy kihívás?
– Óriási lehetőség számomra. Mint ismeretes, világszerte szinte kizárólag fekete énekesek szólaltatják meg. Kifejezetten szeretem ezt az operát, régen is sokat hallgattam. Nagy feladat, mert a szöveg egyfajta speciális amerikai, charlestoni dialektust, szlenget idéz. Remek nyelvi vezetőt kaptunk a felkészüléshez, a darab betanulásához. Úgy érzem, jól fekszik nekem Porgy szólama. Alapvetően klasszikus hangképzéssel, „operásan” kell énekelni. Bizonyos részeit tekintve talán „broadwayes”, de ahogy mondani szoktam: nincs kicsi vagy könnyű szerep. Mindenre gondosan fel kell készülni, hogy az embert ne érje kellemetlen meglepetés. A végén például Porgy elbeszélése, majd a zárójelenet kifejezetten emberpróbáló feladat, és ritmikailag is bonyolult. Minimális húzással szólal meg a darab; ha jól tudom, a Lincoln Centerben „meghatározott és állandósított” formában, ez azonban igazából a karmester, Dénes István terepe. Mondhatjuk, hogy „összkiadás” lesz az előadás, de biztosan nem fog unatkozni a közönség.
Mit mond az Ön számára e nehéz sorsú, mozgássérült koldus szerepe? Mennyire működik Porgy esetében az azonosulás?
– Porgy, ahogy pejoratívan emlegetik: „kripli”. A figura nálam idősebb, amit megjeleníteni, „áthozni” szintén kihívás. Ezen is sokat dolgozunk a rendezővel, Almási-Tóth Andrással. Sántaságából, élethelyzetéből fakadóan az őt körülvevő világra figyelő, érzékeny Porgy olyan igazságokat közvetít, amelyek felett az egészségesek, az átlagemberek elsiklanak. Látja az élet valódi értelmét, felismeri a fontossági sorrendet. Megfogalmazza, hogy nem a pénz és a gazdagság a lényeg. Merthogy milyen furcsa: az ember bezárja a háza ajtaját, soha nincs otthon, távol van a szeretteitől, csak azért, hogy a pénzre, a még többre hajtson. Az egész darabot áthatja a hit: itt valójában mindenki az ígéret földjére vágyik, persze a maga módján értelmezve azt. E zárt közösség tagjai folyamatosan imádkoznak, várva, kérve, hogy jobbra forduljon a sorsuk. Porgy ezzel együtt nem megkeseredett ember. Elfogadta, hogy egyedül van, egyedül él és koldul. Aztán megismeri Besst, és úgy érzi, hogy megtalálta a szerelmet, amiben nem is bízott. A darab végén nagy csapás számára, hogy a befolyásolható, jobb és könnyebb életről álmodozó Bess elhagyja. De nem keseredik el: neki már nem kell más, csak a választottja. És a lehetetlen küldetést vállalva elindul, hogy megkeresse.
A Porgy előadásai után milyen nagyobb feladatok várják?
– A szezon elején, szeptemberben volt az Erkel Színházban a Bánk bán – Vidnyánszky Attila által rendezett – baritonváltozatának bemutatója, amelyben ismét II. Endreként léptem fel. Ezt a produkciót október végén két előadás erejéig elvisszük New Yorkba, a David H. Koch Színházba. A távolabbi programjaim közé tartozik, hogy jövőre Svájcba, Sankt Gallenbe megyek, ahol a Ruszalka Vodníkját (Vízi emberét/Vízi manóját) éneklem, csehül. Szép szerep, már nagyon várom. 2016-ban, Nürnbergben egyébként már volt szerencsém a cseh nyelvhez, ott Janáček A holtak házából című operájának közreműködője lehettem. 2020-ra pedig meghívást kaptam a madridi Teatro Realba, ahol Weinberg
Az utas című operáját tűzik műsorra.
