Egy csillag a közelmúltból

Ilyen „felfedezésre” váró, szent életű főpapunk volt Meszlényi Zoltán esztergomi segédpüspök (1892-1951), akiről Mindszenty József hercegprímással együtt március 8-án 10 óra 30 perckor az esztergomi bazilikában szentmisével emlékeznek meg, imádkozva mindkettőjük boldoggá avatásáért.
Meszlényi püspök nemcsak kortársa, hanem 1937-től haláláig segédpüspöke is volt Mindszenty bíborosnak Esztergomban. Nagy tudású jogászként tudományos írásokat közölt az egyházi vagyonkezelésről, a házassági perekről az egyházi bíráskodásban. Emellett a főegyházmegye vagyonkezelőjeként tevékenykedett. Hűséges segítője volt főpásztorának, akinek letartóztatása és bebörtönzése után 1950. június 17-én káptalani helynökké, vagyis az egyházmegye ideiglenes vezetőjévé választották. Megbízatását két hétig sem tölthette be, mert június 29-én őt is elhurcolták. Recsken, Kistarcsán és több magyarországi börtönben tartották fogva. Hősiesen viselte a megpróbáltatásokat, de az embertelen bánásmód kikezdte egészségét.

1951. március 4-én* a börtönben meghalt. Politikai okból sokáig nem is merték az esztergomi segédpüspököknek kijáró helyre, a bazilika kriptájába temetni. Csak 1966. június 24-én temették oda, de a megalkuvás és a félelem légkörében még teljes neve sem került rá a nyughelyét fedő márványlapra.
Erdő Péter bíboros 2004. március 10-én rendelkezett Meszlényi Zoltán boldoggá avatásának bevezetéséről. Az aktákat 2006. január 10- én juttatták el Rómába. 2007. december 17-én ezen aktákat befogadták.
Meszlényi Zoltán helynöki székfoglalójában így fogalmazott: „Krisztus hű pásztoraként a hitet és egyházunk iránti hűséget meg nem tagadom soha.”

Amíg főpásztora, Mindszenty bíboros országra és világra szóló zarándoklatokat szervezett, beszédeket tartott, fölvette a harcot az ateizmus minden cselvetésével, addig Meszlényi Zoltán hűségesen intézte az egyházmegye vezetésével kapcsolatos ügyeket. Az intézmények, a katolikus sajtó és a lelkipásztori munka fenntartása kimondhatatlan erőfeszítést követelt.
Feljegyezték róla, hogy az imádság embere volt. A káptalan tagjai közösen imádkoztak. Ő szellemesen megjegyezte: az nem elég, otthon is kell imádkozni. Akinek nincsen kellő lelkiereje, az összeroppan. Ezt az erőt gyűjtötte személyes imaéletében.

Szentbeszédeiben elhangzott gondolatai ma is aktuálisak:
„Ha eltölti lelkünket a kereszt szeretete, eltörpülnek előttünk a mai gazdasági helyzetből fakadó nehézségek. Ma minden figyelmünk erre koncentrálódik: a szegénység, nyomorúság, adóvégrehajtás lebeg ma szemünk előtt, ennek érezzük súlyát, mintha más fájdalom nem volna a világon, s ha ezt kikapcsolhatnánk, akkor megszűnnék minden baj, s talán már nem is kellene többé keresztet hordoznunk. Ebben nagyot tévedünk. Az emberiség mindig keresztet hordozott, akkor is, amikor a legnagyobb jólétben élt. Ez a mai nyomorúság csak egy része a mi kereszthordozásunknak. Tudom, hogy értékesebbé, keményebbé teszi a saját keresztünknek fáját, de ha meg is változnak az idők, s ha jön a gazdasági jobbra fordulás ideje, ha csökkenni fog is keresztünknek ez a keménysége, azt egy pillanatra sem remélhetjük, hogy leemelődik vállunkról a kereszt. Mindig hordoznunk kell, amíg a világ világ lesz, amíg nem egyesülhetünk a nagy kereszthordozóval, Krisztussal az ő dicsőségében.” (Péliföldszentkereszt, 1948. szeptember 4-én)
Imáiból mélységes hit és bizalom árad:„Édes Jézusom, te, akinek keresztfáján végigcsurgott a te lelkeket megváltó véred, áraszd szét kegyelmeidet mindnyájunk felett, hogy mint lesújtott, de azért lélekben nem összetört magyarok tudjuk járni nemzetünk kálváriáját…” (uo.)
Meszlényi Zoltán püspök hűsége, hitéért a börtön és az üldöztetés keresztjét vállaló, alázatos élete csillagként tündöklik hitünk egén.

A pontos dátummal kapcsolatban – a korabeli, megbízhatatlan nyilvántartás miatt – a kutatók véleménye nem egységes: egyesek az 1951-es, mások az 1953-as évet tartják valószínűbbnek.