Évente versmondó versenyt rendeznek, a régió közeli és távoli középiskolásait hívják meg. Jönnek határon túlról is, a szép magyar nyelvért, a költő örökségének tiszteletéért. Idén is jöttek, május 27-én, de a kinti magyarok hiányoztak. Talán pénzhiány, talán más miatt. Nyelvünknek sosem volt jó sora történetében. Igazán neki kellett igazolnia hovatartozásunkat, a bölcsőhely melegét…
A zsűribe hívtak. Erdélyi színész mellett ültem. Égi forgáson a nap járt hévvel. És ezen a forgáson emlékem Balassi éveiről – Báthory István udvarában. Nyelvünk szépen szóló hazájában. Most is az…
Meghatott a komolyság, ahogyan pódiumra léptek a versenyzők, pedig nem könnyű Balassi-verset mondani. Főleg manapság, amikor kiüresedik a lélek szavakkal kifejezhető költészete, de az a nyelvi intelligencia is feledésbe merül, amely a választékosságot jelenti. Égi forgáson jártak nem csupán a csillagok, hanem a gondolatok is.
Behunytam a szemem, és a sorok zenéjét hallgattam: „Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje, / Mindent egészséggel látogató ege, / Hosszú úton járókot könnyebbítő szele! / Te nyitod rózsákot meg illatozásra, / Néma fülemile torkát kiáltásra, (…) / Folyó vizek, kutak csak neked tisztulnak…”
A tisztulásról beszélgettünk a versenydíjak kiosztása után. Könyvtáros barátom megjegyezte: – Már Aranyt, a magyarul legszebben író költőt sem értik szójegyzet nélkül. Madáchot meg sem említem…
Balassi iskoláskönyvének bejegyzése, a korábban gyakran idézett gutta cavat lapidem – a víz nem erejével, hanem állandó csepegésével vájja ki a követ – jutott eszembe. Pedagógia ez, minden időben érvényes „módszer”. Hallgattam az igazgatót, aki makacs határozottsággal rendezi meg az évenkénti Balassi-versenyt. Azt mondaná bárki: elszánt magyartanár, még hisz Balassi meg Arany meg Petőfi nyelvében, a szép nyelv mindent átható szellemében. Nem magyartanár, hanem kémia. Mosolyog: – Az én tárgyam a közlés tisztasága. Tehát olvasok szépirodalmat.
A Balassi-emlékezés hivatásomhoz és iskolánk profiljához tartozik… A zsűri tanácskozásának félórájában a jelen lévő vendégeket, szülőket az iskolaszínpad diákjai szórakoztatták. A Szentivánéji álom részletét játszották. Dübörgött a taps.
Az égi forgás nem szünetelt, századok körén visszatért a remény: talán lehet még. Ha maradnak kis szigetek, álmok, melyek valóságesélye a lélek törvényéből következik.
Ha még lesz ember…
