Kiderült, hogy a keresett nő negyven éven át dadaként dolgozott különböző chicagói családoknál. Minden szabad percét a fényképezésnek szentelte, ám környezete mit sem sejtett arról, hogy a Mary Poppinshoz hasonló, bogaras, időnként rendkívül szeretetreméltó, máskor teljességgel aszociálisan viselkedő hölgy a XX. század egyik legnagyobb utcai fotósa. Fényképeit nem hívatta elő, s nem mutatta meg senkinek. Minden újabb családhoz magával cipelte nehéz ládáit, de senki sem sejtette, mi rejlik bennük. Életéről, múltjáról nem beszélt. Időskorára sokféle mániája elhatalmasodott rajta, dadaként már egyetlen család sem alkalmazta. Magányosan érte a halál 2009-ben.
Maloof mintegy száz képét tette elérhetővé az interneten, ahol amatőrök és szakértők egyaránt lelkesen gratuláltak a talált kincshez. A hihetetlen történet egyre szélesebb körben vált ismertté. Hamarosan megrendezték az első tárlatot is a Chicago Cultural Centerben. Vivian Maier legenda lett. (Ötven képét Budapesten is kiállították két évvel ezelőtt.)
A megtaláló folytatta azoknak a családtagoknak a felkutatását, akik személyesen ismerték a fényképészt. A dokumentumfilm nagy részét az ő visszaemlékezéseik teszik ki. A nyomozás során az is kiderült, hogy az 1926-ban, New Yorkban született Maier családja francia, illetve osztrák–magyar gyökerű. Rokonai ma is élnek egy kis francia faluban. A végig izgalmas és jól komponált film ebbe a faluba is elkalauzolja a nézőket. Az alkotók egyébként helyes arányérzékkel tárják elénk a történetben a történetet. John Maloof nem akar több lenni megtalálónál. Az interjúk egymásra épülnek, és éppen annyi Vivian Maier-fotót látunk, amennyit képesek vagyunk befogadni.
A különös dada képein bevándorlók, idősek, afroamerikaiak, hajléktalanok éppúgy feltűnnek, mint gyerekek és szerelmespárok. Sok képén indulatokat, érzelmeket látunk: haragot, sírást, bánatot. Ugyanakkor szomorúbb képeit is belengi egyfajta költészet. A fotók tanúsága szerint Maierben megvolt a nagyokra jellemző bátorság, közvetlenség (pimaszság) ahhoz, hogy elég közel férkőzzön témáihoz. Önarcképei is megmaradtak, nyakában mindegyiken ott van az elmaradhatatlan Rolleiflex fényképezőgép.
A filmből megtudjuk, hogy „pályája” elején Maier kísérletet tett arra, hogy képeit megmutassa másoknak. Hogy végül mi akadályozta meg abban, hogy a nyilvánosság elé lépjen, az örökre titok marad. Miként az is, hogy valójában ki volt ez a nő, akinek élettörténetét John Maloof sziszifuszi munkával rakta össze. Ám ahogyan a film egyik megszólalója megjegyezte: „A puzzle egy darabkája hiányzik.” S valószínűleg örökké hiányozni is fog…
