A hosszú út alatt megcsodáltam a mindkét oldalon felbukkanó, sárgán virító repcetáblákat, és nagyon szépek voltak az ültetett, fehér virágokkal teli gyöngyvesszőfoltok is. Andris látott egy kis pajzsoscankócsapatot, és repült néhány egerészölyv is. Szomorú, hogy útközben mindössze néhány füsti fecskét láttunk, később Bólyon és környékén egyet sem. A kétnapos áprilisi tél nagy pusztítást okozhatott a dél felől éppen hazatért villás farkú madarak között.
Bóly nagyon szép, zöldellő város. Teljes virágpompában álltak az utcák mentén a vadgesztenyefák, a kertben mindenütt lombos és tűlevelű fák pompáztak, gyönyörűek voltak a lila akác nagy fürtjei, és láttam egy bokrot telis-tele fehér labdarózsával. Búgtak a balkáni gerlék, flótáztak a fekete rigók, a kertekből a zöldikék hangját hallottam.
A város szélén pincesor húzódik, ott van Gergő telke is, az út mindkét oldalán gyümölcsfákkal, szőlővel és veteményekkel. Amíg boldogan mutatta a birodalmát, mi Andrissal persze a madarakra is figyeltünk. Az egyik gyümölcsfán örvösgalamb ült a fészkén, a két tojást vagy a már kikelt fiókákat melengette. A telek mindkét végében széles fás-bokros sövény húzódik, igazi madárparadicsom. Csattogott a fülemüle, szólt a kakukk, flótázott egy fekete rigó, házi rozsdafarkú szállt az egyik pince tetejére. Sajnos viszonylag hűvös és szeles volt az idő, talán ezért nem szólaltak meg a sárgarigók. Pedig már megérkeztek, Andris néhány napja hallott egyet Apajpusztán. Balkáni fakopáncs repült, valószínűleg itt fog költeni a pincesor valamelyik öreg fájába vésett odúban. Mindenütt rengeteg virág volt. Gergőnél fehér orgona illatozott, a fűben százszorszépek, köztük sok pitypang. Az utóbbiak egy része már kis puha szürke gömböcskére váltott, amely csak arra vár, hogy belé kapjon a szél, és messzire repítse apró magvait. Gyermekkorunkban azzal versengtünk, ki tudja egyetlen fújással elröpíteni valamennyit. Jó darabon elmentem a sövény mellett. A bokrok tövében sűrű csalánerdő nőtt, amelyből kimagaslottak a sárgán virító bogláros szellőrózsák. A fekete bodza tányérjai lassan már a virágzáshoz készülődtek. Itt is csattogott a fülemüle, énekelt a barátka, átrepült egy vadgerle, néhány seregély, s az egyik fa csúcsán tengelic énekelt. Hazafelé félúton, még búcsúzás előtt, kibukkant a felhők közül a nap, súroló fénye végigömlött a mezőn, és még sárgábbra változtatta a repcetáblákat. Néhány egerészölyv repült, egy vörös vércse szitált a levegőben, Ica őzet vett észre. Nagy ugrásokkal szaladt, tükre meg-megvillant, majd eltűnt az egyre sűrűsödő félhomályban.
