Csoda – ez volt a címe a holland együttes műsorának. Behunytam a szememet, így hallgattam őket. Közben pedig azon gondolkodtam, voltaképp mi a csoda. De nem, ez így nem helytálló. Úgy kellene feltennünk a kérdést: kinek mi a csoda. Mindenkinek minden lehet csoda. Csupán attól függ, honnan nézünk a dolgokra. Csoda, hogy megölelhetünk másokat, csoda, hogy egy nehéz nap után a Duna-parton sétálgathatunk, és az is csoda, hogy egy új napon felkelhetünk. De mindez azért (is) csoda, mert van kezünk és lábunk, amivel megtehetjük. Van, aki az egész életét ágyban fekve tölti. Ilyenkor jön a kérdés: miért? Egy ismerősöm szokta mondani, nincs igazság a földön. Nincs magyarázat arra, hogy miért születik egy magyar gyermek egy rózsadombi villába, és egy másik miért egy szabolcsi cigánytelepre. Csak Isten tudja a választ, nekünk meg azt kell tudnunk, mit lehet a helyzetünkből kihozni. De tenni bármit is, azt hiszem, csak „csodalátással” lehet: ha mindenre – akármilyen kicsiny is – úgy tekintünk, mintha csoda lenne.
„Mindennap csak érted élek, mindennap követlek téged, mindennap veled járok, Uram” – énekelte magyarul (!) a Shirchadasj. Ez tetszett. Tényleg úgy tűnt, hogy az együttes nekünk, magyaroknak játszott, miattunk jött. Bevallom, vannak olyan keresztény könnyűzenei énekesek, együttesek, amelyek előadásai – számomra – nem többek egyszerű show-nál. Kissé mintha kimaradna belőlük a lényeg, a dicsőítés. A hollandok produkciója amilyen profi volt, annyira szólt Istenről, no meg persze Istenhez. S ez a lényeg!
Fotók: Kissimon István
