Néhány hónappal ezelőtt lezajlottak az önkormányzati választások. Minden bizonnyal a megfelelő emberek kerültek a megfelelő helyekre. Nem kívántam volna megzavarni a választási előkészületeket, a kampányt, noha mondandóm teljesen nélkülözi a politikai felhangokat. Akármilyen színekben kerültek is a település élére a megválasztott vezetők és a képviselő-testület tagjai, valamennyiüknek egyre nagyobb a felelősségük abban, hogy képesek-e a megszerzett hatalmat olyan lehetőségnek tekinteni, amely szem előtt tartja, amit XVI. Benedek így fogalmazott meg a 2010. évi béke világnapi üzenetében: „Mindannyian felelősek vagyunk a teremtett világ védelméért és megőrzéséért. (…) A szubszidiaritás elvének megfelelően, mindenki számára fontos, hogy elkötelezetten dolgozzon saját szintjén az egyéni érdekek túlsúlyának leküzdésén.” A szubszidiaritás (elv, mely szerint minden döntést a lehető legalacsonyabb szinten kell meghozni, ahol a legnagyobb hozzáértéssel rendelkeznek – A szerk.) abból a felismerésből táplálkozik, hogy mindenkinek – minden egyénnek, közösségnek és szervezetnek – szerepe van a világ sorsának alakításában, rendelkezik döntési kompetenciával, és saját helyzetének, lehetőségeinek megfelelően módja van a cselekvésre.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele (Felelősségünk a teremtett világért, 2008) a helyi – és köztük az egyházi – közösségek felértékelődésének okai között említette a társadalom biztonságának és a természet védelmének előtérbe kerülését, és úgy fogalmazott: „A globalizáció káros hatásai miatt a helyi közösségek szerepe jelentős mértékben felértékelődhet az emberi élet fenntarthatósága szempontjából.” Az újonnan szerveződő önkormányzatok tehát legyenek tudatában ennek a felelősségnek, és fordítsanak minden eddiginél nagyobb figyelmet a helyi környezet állapotára, annak valóban megfontolt használatára, valamint a település képére, élhetőségére, fenntarthatóságára.
A helyi cselekvés a megfelelő településfejlesztési elképzelések kialakításával és az erre épülő településrendezéssel kezdődik, amely hosszú távra meghatározza a helyi közösség sorsát, lehetőségeit. Idetartozik szinte minden további feladat a tömegközlekedéstől az energiahasználatig, a hulladékgazdálkodástól a zöldfelület ápolásáig, az óvodai neveléstől a turizmusig, és még hosszan sorolhatnánk, hányféle területen jut szerephez az önkormányzatok környezet iránti felelőssége. A cselekvésben egyre erőteljesebben támaszkodni kell a helyi közösségekre, így az egyházi közösségekre is. Rendkívül fontos megfogadni Ferenc pápa figyelmeztetését is: „Bölcsen kell használnunk az erőforrásokat mindenki hasznára. (…) A természet a szolgálatunkra áll, és az a küldetésünk, hogy felelősen bánjunk vele” (Üzenet a béke 47. világnapjára, 2014).
Kérjük az önkormányzatokat, fordítsanak minden eddiginél nagyobb figyelmet arra, hogy a teremtésben mindannyian társörökösök vagyunk, és kérünk minden helyi közösséget, hogy támogassa e küldetésben a helyi döntéshozókat. Ez a feladat nem kíván feltétlenül nagy tetteket, sem hatalmas anyagi erőfeszítéseket. Nem kell mindenképpen ökofalut létrehozni, mint Gömörszőlősön. Előrelépést jelenthet a mind több településen megjelenő helyi termelői piac, a kerékpárút, tanösvény létesítése. Ebbe a körbe sorolható a hazai gyümölcsfaállományt reprezentáló mini génbank, amelyet egyre több plébánia kertjében is megtalálhatunk, az erdei iskolák eddigi sikere, a Somoskőújfalun megvalósult mintaporta, a miskolci szociálterápiás központ, a biomasszafűtés terjedése (amelyre példát találhatunk a pannonhalmi apátságban), a geotermikus energia használata, a közösségi kertek egyre inkább terjedő rendszere a fővárosban – vagy mindezek együttvéve, egy tervezett, jól átgondolt rendszerbe foglalva.
