Napjainkban pedig szembesülhetünk az erkölcstelenség okozta gazdasági válsággal. Benedek pápa legutóbbi Caritas in veritate kezdetű enciklikájában utal arra, hogy gazdasági válságot elsősorban a mértéktelen mohóság, a pénz iránti vágy okozza. Hozzátehetjük, hogy ez együtt jár a hatalom iránti vággyal. A gazdasági válság ugyanis elsősorban a kisvállalkozásokat sújtja. A gazdagabb nagy cégek pedig felvásárolják a tönkremenőket, és ezzel befolyásuk, hatalmuk is növekszik. Azt is mondhatnánk, hogy felgyorsul a globalizáció, amelynek egyik kiáltó jele a szegénység növekedése szerte a világban. Egy friss jelentés szerint ma a világ kétszázhuszonöt leggazdagabb emberének vagyona nagyobb, mint a világ lakosai ötven százalékának éves bevétele. A pénz- és hatalomközpontú neoliberális globalizáció a piacgazdaságot is tönkreteszi. A tisztes piacgazdaság ugyanis – ahogyan a kereszténydemokrata gazdaságfilozófia hirdetője, a német Wilhelm Röpke (1897-1977) rámutatott – az egyenlő feltételek mellett, egyenlő eséllyel működő kis és közepes cégekre alapul, és kizárja az óriási vállalatok monopolisztikus túlhatalmát. Az államnak – a becsületes versenyhelyzet biztosításán kívül – arra is ügyelnie kell, hogy a társadalom ne szakadhasson szét nagyon gazdagokra és nagyon szegényekre. A gazdasági válság megoldására csak akkor lesz esély, ha sikerül a világ gazdasági rendszerét új alapokra helyezni. De nézzük most a magyar helyzetet!
Magyarországon a válság már jóval a világválság kitörése előtt elkezdődött. Oka viszont ugyanaz volt: a pénz és a hatalom iránti mohó vágy. Ez hajtotta bele abba a 2006. évi választások idején a hatalmon lévőket, hogy – az újraválasztás érdekében – becsapják az embereket. Dübörgő gazdaságról beszéltek akkor, amikor már a gazdaság valójában gondokkal küzdött. A választások megnyerése érdekében elherdált rengeteg pénz pedig megnövelte az államháztartás hiányát, ezért a kormány azonnal megszorításokba kezdett. Ezzel pedig lefelé menő pályára lökte a gazdaságot. Csökkenni kezdett a gazdasági növekedés, ugyanakkor növekedésnek indult a munkanélküliség, az államadósság, valamint a csődbe jutó kis cégek száma. A világválság pedig úgy érte a magyar gazdaságot, mint a legyengült szervezetet a vírusfertőzés. Hatását sokszorozottan érezzük, szemben azokkal a szomszéd országokkal, amelyeket jobb gazdasági helyzetben ért a válság. Ráadásul a beteg gazdaságot rossz terápiával, további megszorításokkal „kezeli” az új „válság- kormány”. Az egyre kiterjedtebbé váló megszorítások ugyanis hatalmas kárt okoznak. Ezt bizonyítják az adatok: a gazdasági teljesítmény hét százalék feletti csökkenése, a közel tíz százalékos munkanélküliség, a kifizethetetlenné duzzadt államadósság, a gyorsuló elszegényedés, a kilakoltatások. Mára oda jutottunk, hogy – mint valamikor a fejlődő országok – mi is élelmiszersegélyre szorulunk, és éhen halhat valaki azért, mert a béréből nem tud megélni.
Ezt az embertelen, neoliberális, vadkapitalista világot sürgősen fel kell számolni, és a gazdaságpolitikát – a gazdasággal együtt – új alapokra kell helyezni. Ennek első lépése a kiterjedt korrupció, az állami szintű lopás és hazudozás felszámolása kell hogy legyen. Az országnak olyan vezetésre van szüksége, amely a nemzeti érdekek szolgálatában építi a gazdaságot és a társadalmat. Olyan vezetésre van szüksége az országnak, amely számára a legfontosabb az ember, ezért nemcsak a gazdasági növekedéssel, hanem a társadalmi fejlődéssel is törődik. Ez azt jelenti, hogy beruház az egészségügybe, az oktatásba és a környezetvédelembe. Olyan kormányra van szükség, amely tudja, hogy nemcsak anyagi, hanem morális kérdés is az, hogy mire költi az állampolgárok adóforintjait. Ezért például fontosnak tartja, hogy a hitoktatók dolgozhassanak, közösségeket építhessenek. Ily módon tőlük nem elveszi a pénzt, hanem inkább még többet is ad nekik. Viszont nem tű ri el, hogy a rosszul működő állami vállalatok, mint például a BKV vezetői érdemtelenül – hiszen a céget rosszul irányították – hatalmas pénzekre tehessenek szert a többi ember kárára. Olyan kormány kell, amely érti, hogy milyen lélek- és egészségromboló a munkanélküliség, ezért munkahelyeket teremt. Amelyik tisztában van a falu, a mezőgazdaság, az élelmiszeripar jelentőségével, és ezek megerősítésén munkálkodik. Amely tiszteli az emberi tudást és kreativitást, és ezért a csupán idegeket és izmokat igénylő összeszerelő munkahelyeket teremtő cégek helyett az emberi képességek kiteljesítését lehetővé tevő kis és közepes vállalkozásokat, családi gazdaságokat igyekszik helyzetbe hozni. Lehet-e tehát erkölcsös a gazdaság? Ha sikeres, de egyben humánus társadalomban akarunk élni, akkor nem is lehet más. Ehhez azonban etikusan viselkedő országvezetőkre és az ezt kikövetelő, összetartó társadalomra van szükség.
(A cikk a KÉSZ jubileumi találkozóján, Esztergomban elhangzott előadás alapján íródott.
– A szerző közgazdász, egyetemi tanár.)
