A képekről kalauzok mosolyognak ránk a járműnek dőlve, büszke és öntudatos autóbuszvezetők feszítenek a volánnál, s persze közelről láthatjuk a különböző típusú járműveket. A kötet előszavában a szerző, Legát Tibor azt írja: „Be kell látnunk, hogy a busz – úgy általában – unalmas.” Majd önmagát cáfolva rendkívül izgalmas könyvet kanyarít a téma köré. Budapesti busztörténelem a javából, mondhatnánk.
A történet száz évvel ezelőtt kezdődött, amikor 1915. március 1-jén reggel hét órakor útjára indult az első rendszeresen közlekedő jármű, az autóbusz. Nem szóltak harsonák, a dobpergés is elmaradt. A Székesfővárosi Közlekedési Vállalat Rt. két új buszt állított forgalomba az Andrássy úton, amelyek negyedóránként indultak a végállomásról. Hivatalosan kijelölt megállók nem voltak.
Az utasok bárhol megállíthatták a buszt, ha fel- vagy leszállni készültek. Az egyik Austro-Daimler gyártmányú busz emeletes volt, ami akkoriban igazi szenzációként hatott. Egy másik, egyszintes, benzinmotorral felszerelt kocsit a kistarcsai Gép- és Vasút felszerelési Rt. gyártott. Az első világháború idején azonban hamarosan leállt a gyártás (anyaghiány miatt), és 1917 áprilisában felfüggesztették az autóbusz-forgalmat. A járatok csak négy esztendővel később, 1921. szeptember 24-én indultak újra.
Ma már több mint kétszáz különböző vonalon közlekednek autóbuszok a fővárosban. Jó volna valamennyit felfedezni. Fölszállni mondjuk a Széll Kálmán téren a 139-esre, és végig buszozni a Várfok utcán, a Krisztina körúton, az Alkotás és a Budaörsi úton egészen a Gazdagréti térig. Pompás kirándulás lenne, s egyúttal feltérképezhetnénk a fővárosiak lelkivilágát, megismerhetnénk véleményüket a világ dolgairól. Hiszen buszozni jó, főleg ha akad beszélgetőtársunk.
