Petéket, bábokat, télire oda húzódott rovarokat? Amikor már jó magasan, a koronában járt, hirtelen leejtette magát, és a szomszéd fa törzsén újra felfelé kezdett mászni. A rövidkarmú fakúsz az öregebb állományú erdőkben mindenütt előfordul, és ha nem is nagyon gyakori, azért lehet találkozni vele. Fajtársa, a hegyi fakúsz főleg a középhegységek lakója, de a téli hónapokban kóborol, és bárhol felbukkanhat. Többször láttam például a Dunát kísérő öreg füzesekben. A két faj a legbiztosabban a hangja alapján ismerhető fel.
Az erdőből kiérve a kopár dombok Budaörs felé eső részén sziklák vannak, itt néhányszor már láttam télen havasi szürkebegyet. Ezúttal hiába kerestem őket. A dombok gyepszőnyegét helyenként csúnyán feltúrták a vaddisznók. A terjeszkedő és kefesűrű feketefenyő fiatalos, jó tanyahelyet jelent számukra, esténként onnan bújnak elő, és kezdenek turkálni. Amerre járnak, onnan örökre eltűnik a henyeboroszlán, a tavaszi hérics, a feketéllő kökörcsin és a többi védett növény.
A szőlő-gyümölcsös felé ereszkedve őszapócsapat került elém. Nagyon szeretem ezeket a hosszú farkú madárkákat. Nem félnek, bizalmasak, ketten alig néhány méternyire tornásztak a bokrok ágain. Tucatnyian lehettek, csillogó fekete szemükkel bizalmasan néztek felém, rövidke csőrükkel néha felcsíptek valamit. De azt, hogy mit találhattak a kopasz ágakon, legfeljebb csak találgathattam. A gyümölcsfák és a hétvégi házak körül téli csend honolt, itt majd csak tavasszal kezd pezsegni az élet. Alacsony gyümölcsfa törzsén balkáni fakopáncs feszegette a kérget. Mint aki tudja, hogy a kerítés miatt nem mehetek közelebb hozzá, nem zavartatta magát, dolgozott szorgalmasan. Később a földre szállt, és ott keresgélt. Az erdő felől a nagy rokon, a fekete harkály hangos „krü-krü-krü-krü”-jét hallottam, majd kis csapat cinege jelent meg. Széncinegék, de volt velük egy kis kék cinege is. Kertről kertre jártak, hintáztak az ágakon, körülnéztek a hétvégi házak tornácain, mindenütt, ahol eleséget remélhettek. Már Budaörs szélső utcáin jártam, amikor fekete rigót pillantottam meg. Kerítésen ült, kormos tollait kissé felborzolta. Nemrég, a január közepi tavaszias időben hangosan énekeltek, most szomorúan gubbasztott, nem volt kedve megszólalni.
Fotó: Bécsy László
