Fotó: Kovács Tibor
Somogy megye közgyűlése, valamint az értéktár bizottság évről évre választ azon büszkeségek, helyi nevezetességek közül, amelyek méltók az Örökségünk – Somogyország Kincse kitüntető címre, illetve eredetiségük, unikális jellegük miatt az értéktár meghatározó elemei lehetnek. A legutóbb elfogadott listán – amelyre egyébként bárki tehetett javaslatot – faluközpont, irodalmi alak, helytörténeti gyűjtemény, kastély, arborétum, kórus, várrom, internetes portál – Somogy.hu – és pálinkárium is található, de az iharosberényi szelídgesztenye is bekerült az értéktárba.
Aki járt már Kisbajomban, e belső-somogyi, kies zsáktelepülésen, az nyomban rácsodálkozhatott rendezettségére, s a virágpompára, amely a régóta tartó, tudatos falufejlesztés és -szépítés eredménye. A négyszáz lelkes faluközpont a Népi Hagyományőrző és Erdei Iskolával együtt kapta meg a kitüntető címet. Sokak szerint olyan arculattal rendelkezik, amely valamennyi hazai falu számára követendő példa lehetne. A hangulatos közterületek, a szépen felújított épületek, rendezett porták idilli képe biztató jövőképet sugall. Az országos műemlékvédelem alatt álló református parókia felújítása során alakították ki az erdei iskolát. A népélet gazdag kincsestára éppúgy megjelenik itt, mint a hagyományőrzés és a népviselet. A parókiaépület körül zsúpfedeles talpas ház, csűr, kukoricagóré, kovácsműhely és régi lakóház található. A tervezőket a környezettudatos szemléletmód kialakítása és megerősítése motiválta, hiszen rendszeresen érkeznek ide iskolai osztályok. A környező erdőkben húzódó tanösvények erdész segítségével járhatók be. Az őstölgyesekben és az égererdőkben védett növénytársulások zöldellenek, de a vadak életmódját is megfigyelhetik a látogatók.
Kozma Ferenc életműve is Örökségünk – Somogyország Kincse lett. Kozmának elévülhetetlen érdemei vannak a magyar lótenyésztés fellendítésében. A sörnyepusztai születésű szakember élen járt a „lovas nagyhatalmak”, Mezőhegyes, Bábolna, valamint Kisbér fejlesztésében, de kiválóan szervezte a népies lótenyésztést is. Az 1848-as forradalomban alhadnagyként vett részt, ám a világosi fegyverletételt követően bujdosnia kellett. Deák Ferencnek köszönhetően később miniszteri tanácsos lett, és az Állami Ménesbirtok vezetőjeként nagy sikereket aratott itthon és külföldön. Az 1878-as párizsi világkiállításon például az általa vezetett Mezőhegyes egyedülálló rangot vívott ki. Sírja Baracskán található, szellemi hagyatékát sokan tisztelik. Mezőhegyes méltó emlékművet állított „nagy tudósának”, s tavaly ősz óta a Sörnyéért Alapítványnak köszönhetően a Kaposvári Lovasakadémia bejáratánál is idézi alakját egy portrészobor.
Az 1971-ben alakult Siófoki Női Kar ugyanezt a címet viselheti. A már több mint negyedszázada egyesületként működő, Bati Zoltán és Bati-Béleczki Anita vezette közösség egyházi és világi hangversenyeken egyaránt részt vesz, s nemcsak hazai, hanem külföldi vendégszereplések sora is jelzi az általuk képviselt színvonalat és sokszínűséget. Az arany minősítésű fesztiválkórus fellépésein a gregorián dallamkincs éppúgy felcsendül, mint jeles zeneszerzők kórusművei.
A Somogyi Értéktárba bekerült egy irodalmi alak is, mégpedig Göre Gábor figurája, akit Gárdonyi Géza, az egykori karádi néptanító író keltett életre, miután két ismerős személyből „egybegyúrta”. A javaslattevő Keller Péter, Gárdonyi dédunokája volt, aki Göre Gábor bíró úr alakját a XIX. század vége és a XX. század első fele legsikerültebb humoros figurájának tekinti, s vallja: történetei példát adhatnak a józan nemzeti haladásra. Elgondolkodtató s ugyanakkor nevettető történeteivel modellt jelenthet mind a vidéki, mind a városi ember számára. A XIX. század végi modernizálódás, a technikai újdonságok egész sorának megjelenése, a hatalmas építkezések, a millenniumi ünnepségek még a városi embereket is csodálkozásra késztették, nemhogy a falu népét. Ennek a rácsodálkozásnak teremtett Gárdonyi szimbolikus alakot Göre Gábor bíró személyében, akinek tájszólása tovább fokozza a komikus hatást.
A dédunoka rámutatott: az első „Göre-levelek” a Magyar Hírlapban jelentek meg. Göre Gábor, Durbints sógor és Kátsa cigány történetei tíz kötetben maradtak ránk. Sajnos a háború előtt készült öt, Göre Gáborról szóló film egy kivételével megsemmisült. Göre alakja egyébként a szőlő- és bortermeléséről híres Szőlősgyörökhöz kötődik. Gárdonyi édesanyjának közeli szomszédja volt Györe Gáspár és Cságolyi bácsi. Györe Gáspár a nevét, Cságolyi bácsi a személyiségét adta a figurához.
Szőlősgyörök is büszke arra, hogy az irodalom neki köszönheti az egyik hősét, így a Gárdonyi családdal együttműködve az író születésének 150. évfordulójára kerámiaszobrot készíttettek, s emléket állítottak Göre Gábornak. Gárdonyi hősét a helybeliek és az idelátogatók a szőlősgyöröki Göre Gábor-napokon és a róla elnevezett humorkonferenciákon is megidézik.
Ipari és műszaki megoldások szakterületi kategóriában került be az értéktárba a nagyberki Zelfel György agrártörténeti magángyűjteménye. A régi mezőgazdasági gépekből és eszközökből álló kollekció értékét növeli, hogy tulajdonosuk a gépeket helyreállítja, és eredeti, működőképes állapotukban mutatja be őket. A pontos beazonosítás érdekében gyűjti a hozzájuk tartozó számlákat, prospektusokat, iratokat is. A csaknem harminc éve tartó szenvedély ma is él; traktorok, cséplőgépek, stabilmotorok, morzsolók és magtisztítók mellett számtalan kisebb eszköz alkotja e gyűjteményt. A gépek nagyobb része nyolcvan-száz éves, a legrégebbi egy 1879-ből való magtisztító. Buzsák néptánc- és népdalöröksége szintén gazdagítja a „somogyikumok” tárházát. A vézás, a rátétes és a boszorkányos hímzés messze földön ismertté tette e kis somogyi települést, csakúgy, mint a buzsáki kopogós, libegős és üveges tánc. Az őslakosok tánckultúrája a horvát bevándorlók folklórkincsével ötvöződik. Mintegy nyolc évtizedes múltja van itt a néptáncmozgalomnak, az 1930-as évekbeli első néptánccsoport megszervezése óta a faluban több jelentős korszakot tartanak számon.
A negyvenes évek óta az egyedi népművészetéről ismert település táncegyüttese koreográfiák egész sorával bizonyítja: a népművészet a jelen lévő múlt, amely hatékonyan irányítja a jövőt.
S ha már tánc és folklór, akkor Somogytól elválaszthatatlan Együd Árpád életműve és hagyatéka, amely ugyancsak része lett a megyei értéktárnak. A javaslattevő, Merczel István, a Somogy Megyei Néptáncszövetség elnöke állítja: a neves néprajzkutató korai halála derékba törte munkásságát, hiszen mindössze hatvankét éves volt, amikor 1983-ban elhunyt. A folklorista főleg somogyi vonatkozású kutatásokat és gyűjtéseket végzett, s az ismeretterjesztés és a közművelődés terén is erőn felüli feladatokat vállalt. Néptáncegyütteseket patronált, terjesztette hangfelvételeit iskoláknak, szakköröknek. Együttműködött a Magyar Televízió szerkesztőségével, filmekben, műsorokban szerepelt, forgatókönyvet írt. Hatalmas gyűjteményének csupán egy töredékét tudta feldolgozni és publikálni e rendkívül sokféle tevékenység mellett, pedig töretlen az igény az autentikus hagyományanyag megismerésére, megőrzésére és továbbadására. Hagyatékát kéziratok, hangzóanyagok, fotó- és filmfelvételek képezik, melyek a somogyi folklór valamennyi műfaját felölelik. Együd Árpád özvegye a hagyatékot a Somogy Megyei Múzeumnak adományozta, a teljes feldolgozás azonban még várat magára. Vízvári leánykarikázó, Lőrincrévi pontozó, Somogyi kalászok – néhány ismert koreográfiacím Csíkvár József életművéből, amely immár szintén a Somogyi Értéktár része. A kiváló néptáncpedagógus és koreográfus Együd Árpáddal közösen indította el a Somogy Táncegyüttest, amelynek később művészeti vezetője lett. Somogyban évtizedekig az ő irányítása alatt működött a néptáncoktatók és a művészeti csoportok vezetőinek képzése. Nevéhez kötődik a Balatonföldvári Folklórfesztivál, a Somogyi Dudaiskola, az Együd Árpád Néptáncverseny, valamint a Hajlik a meggyfa gyermek népdaléneklési verseny létrehozása, de alapító tagja volt a Zselic és a Boróka táncegyüttesnek is. Pályafutása során huszonkét népi együttest segített, támogatott, és több mint háromszáz táncot, népszokást és gyerekjátékot gyűjtött össze. Nyugdíjaskorában a népi hagyományvilággal kapcsolatos gyűjtéseit rendszerezte. 2005-ben alapító tagja volt a Somogy Megyei Néptáncszövetségnek, amely halála után, 2010-ben egy róla elnevezett koreográfusi díjat alapított.
Lullán helytörténeti gyűjtemény várja a vendégeket a csaknem százéves egykori iskolaépületben. 2002-ben nyílt meg itt a hajdani tantermek hangulatát idéző kiállítás, amely bekerült a megyei értéktárba. Nagy Ernő tanár úr lelkes gyűjtőmunkájának eredménye az igényes iskolatörténeti tárlat, ahol megtekinthető a település első kántortanítója, Spissák Henrik hagyatéka.
A gyűjtemény anyagát – mint sok helyütt az országban – a lokálpatrióta helybeliek adták össze, s a használati tárgyakon kívül egy XX. századi falutörténet is megelevenedik a tablókon.
A természeti környezet kategória látványos eleme a 7,6 hektáros Ágneslaki Arborétum, amelyet az iharosi Inkey bárónál negyven évig szolgálatban álló erdőgondnok, Metzl Kamill telepített. A világ számos tájáról származó fenyőfélék és lombos fafajok kerültek ide; a szakemberek szerint a nagy fajtagazdagságú gyűjtemény erdészettörténeti különlegesség. A csodálatos természeti környezet, a zömében idegen fajok és fajváltozatok remekül illeszkednek a Zalai-dombság keleti vonulatához. A Máriás-patak felduzzasztása félszigetszerű fekvést adott a Dél-Dunántúl leggazdagabb örökzöldgyűjteményének, amelynek területét bővítették; így már 8,6 hektáron barangolhatunk a fenyőfélék és lombhullatók birodalmában. A „felfedezve tanulás” élményét kínálja az értéktárba ugyancsak „beemelt” Sziágyi Erdei Iskola is. Az egykori Festetics-uradalmi erdészlakot több mint két évtizede működtetik e funkcióval. 3–18 éves korú gyerekek, illetve fiatalok érkeznek rendszeresen e belső-somogyi vidékre, hogy tovább mélyüljön a természet védelme iránti elkötelezettségük. Az iskola környékétől hét tanösvény indul a különböző életkoroknak megfelelő tartalommal és távval.
Szintén az értéktár része lett a kereki Fehérkő vára. Meredek oldalú dombon állnak a középkori várromok. A kutatások szerint az erődöt a XIII. században építették, de már 1490-ben kirabolták és felégették a magyar trónra törő Habsburg-sereg katonái. A vár hányatott sorsa megpecsételődött, amikor a török támadások és foglalás ellen 1544-ben a magyar katonaság felrobbantotta. A XVII. század elejére pedig szinte teljesen elpusztult. A téglából és kevés kőből épült vár romjait a XVIII–XIX. századtól lassan bontogatták a környékbeliek, és építkezésekhez használták fel a téglákat. Az erőd eredetileg kétemeletes lehetett, magas támpillérekkel megerősített falai voltak, és sajátos formájú belső tornya. A lakószárnyak valószínűleg díszesek, előkelő kialakításúak lehettek, erről árulkodnak az ásatások során előkerült míves, mázas kályhacsempedarabok – olvashatjuk róla. Jó hír, hogy a romterület turisztikai fejlesztését és állagvédelmét még az idén megkezdi a terület kezelője, a Sefag Erdészeti és Faipari Zrt.
