Ülésezett az Európai Katolikus Egyetemek Szövetsége
Fotó: Tomasz Koryszko

 

A rektorok és képviselőik találkozóját Salvatore Penna­cchio érsek, Lengyelország apos­toli nunciusa nyitotta meg, majd Stanisław Budzik lublini érsek, Antoni Dębiński, a KUL rektora, valamint Thierry Magnin, a FUCE elnöke köszöntője következett. Salva­tore Pennac­chio és Thierry Mag­nin a centenárium alkalmából jubileumi medálban részesült, ugyanabban, amelyet Ferenc pápa részére is eljuttattak röviddel a szövetség ülése előtt.
A nyitó plenáris előadást Bruno-Marie Duffé tartotta Ferenc pápa 2015-ben kiadott Laudato si’ kezdetű enciklikájáról, illetve annak a gyakorlatba és a katolikus egyetemi képzésbe történő átültetésének fontosságáról. Ennek kapcsán úttörőnek nevezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) által összeállított és a közeljövőben induló egyetemi szintű nemzetközi mesterképzési programot.
A május 25-i ünnepi szentmise keretében Salvatore Pennacchio ismét hangsúlyozta, hogy a katolikus egyetemek fontos szerepet töltenek be a minőségi felsőoktatásban, s egyúttal sajátos társadalmi küldetést teljesítenek, amellyel az emberi méltóság, az emberi közösség és az emberi személy integritásának kellő érzékenységet tanúsító előmozdításán kell fáradozniuk.
Az Európai Katolikus Egyetemek Szövetségének plenáris ülésén módosították a szövetség által lefedett régiót, kiegészítve azt a libanoni katolikus egyetemek képviseletével. A szövetség tovább bővült a Grúziai Katolikus Egyetemmel. A társadalmi humanizmussal és az európai keresztény identitással foglalkozó egyetemközi kutatási és oktatási program is további támogatást nyert. Az ülés döntött a FUCE titkárságának új székhelyéről, amelyet Namurből még idén nyáron áthelyeznek Lyonba.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem képviseletében jelen lévő Szuromi Szabolcs előterjesztésére az Európai Katolikus Egyetemek Szövetségének 2020-as plenáris ülésére – a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus rendezvénysorozatához kapcsolódva – Budapesten, a PPKE-n kerül sor.

Forrás: PPKE

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..